A Plug Load Solutions által kiállított 80 Plus tanúsítványt manapság már szinte senkinek sem kell bemutatni a DIY szegmensben, ugyanis aki az elmúlt évek során már vásárolt tápegységet, egészen biztosan találkozott a kiválasztás során a 80 Plus hat kategóriájának valamelyikével, esetleg többel is. Ezek a kategóriák lényegében abban segítenek, hogy megmutatják, milyen hatékonyan konvertálja át a tápegység a váltakozó áramú hálózatból érkező elektromos áramot a számítógép alkatrészei számára szükséges egyenfeszültséggé, természetesen kellő stabilitás és szűrés mellett. Úgy tűnik, hogy a kategóriák mögött álló szervezet éppen egy komolyabb áremelés bevezetésére készül, ami miatt jelentősen drágább lesz megszerezni a tanúsítványt az egyes tápegységek esetében, ráadásul az áremelés azokra is vonatkozik majd, akik egy nagy tápegységgyártó termékét „átmatricázva”, saját márkanevük alatt forgalmazzák.
Az Igor’s lab birtokába jutott dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a 80 Plus licencelési és tanúsítvány-kiadási gyakorlata elég jelentős változáson esik át 2021-től kezdve, ami lényegében azt jelenti, hogy egyes esetekben háromszoros mértékben növekszik annak az összegnek a mértéke, amit az egyes OEM és ODM partnereknek fizetniük kell a 80 Plus tanúsítvány megszerzéséért, illetve a 80 Plus matrica használatáéért.
A gyártók első regisztrációja 5000 dollár, ami igazából nem egy nagy probléma, míg a tápegységgyártó – például CWT – által készített tápegységek tesztje 6000 dollárra növekszik a korábbi 2000 dollár helyett. Ha ezt a tápegység-dizájnt átveszi és átmatricázza egy vállalat, például a DeepCool vagy a Corsair, akkor az átmatricázott tápegységhez újra meg kell vásárolni a tanúsítványt, ami 2021-től kezdve már nem 1000, hanem 3500 dollár lesz – és az átmatricázott tápegységet ráadásul NEM tesztelik újra, hiába módosították esetleg a dizájnt, mondjuk olcsóbb kábelekkel, amelyek esetleg rontják a hatásfokot. Tehát ha egy vállalat át akarja matricázni egy tápegységgyártó termékeit, a kínálat pedig 550, 650, 750, 850, 1000 és 1200 W-os modellekből áll, akkor jövő januártól kezdve már 21 000 dollárt kell fizetnie a 80 Plus tanúsítványért, míg korábban ezt a műveletet 6000 dollárból megúszhatta volna – nem kis különbség ez, amit jó eséllyel mi, a vásárlók fogunk megfizetni, ahogy az lenni szokott. Ha a vállalat egy új tag, azaz újoncként kér licencet, akkor a 21 000 dollárhoz még az 5000 dolláros regisztrációs díj is hozzáadódik, azaz 26 000 dollárra rúg egy új tápegység-sorozat megfelelő tanúsítvánnyal történő ellátása.
Az egyelőre nem világos, hogy ez az extra kiadás pontosan mekkora áremelkedést hozhat a tápegységek szegmensében, az viszont erősen valószínű, hogy ezt az áremelést a gyártók áthárítják majd a vásárlókra, legalábbis a ritkább, kisebb példányszámban készülő modelleknél egészen biztosan, a nagyobb volumenben értékesített, olcsóbb termékeknél pedig részben.


































