Az Apple már inkább az iOS 18 fejlesztésére koncentrál mostanra, ami júniusba, a WWDC keretében fog debütálni, de csak szeptemberre készülhet el. Addig még sok idő van, és az iOS 17 még kap frissítéseket, most éppen a 17.5-ös kiadás érkezéséről számolhatunk be. Sok újdonságot ennek kapcsán nem emelt ki a vállalat, mégis egy jelentős fejlesztésről beszélhetünk.
Az iOS 17.5 egyik fontos újításáról az Apple nem is tesz említést a hivatalos kiadási jegyzékben. A cég kicsit nehezen fogadja el, hogy az EU folyamatosan ostorozza, és emiatt ténytelen egyre több fronton nyitni az iOS-en, és jövőben már az iPadOS-en is. No, de nézzük, miről is van szó ezúttal: az Európai Uniót érinti egyelőre, hogy már weboldalakon keresztül is lehet majd appokat beszerezni.
A frissítéssel együtt engedélyezi az Apple, hogy már a fejlesztők terjeszthessék a saját alkalmazásaikat a hivatalos honlapjukon keresztül. Nemhogy az App Store-ra, már harmadik fél által biztosított piactérre sem lesz szükség, ennek köszönhetően. Korábban ez teljesen elképzelhetetlen lett volna az Apple mobilos platformján.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy csak hitelesített weboldalakon fog ez működni, és az Apple több feltételt is megszabott, hogy milyen módon lehet a hitelesítést megszerezni. Például legalább 1 millió letöltéssel kell rendelkeznie az igénylést beadó fejlesztőnek, és minimum 2 éves partnerséget követően lesz erre mód. A cég igyekszik is arról gondoskodni, hogy ezzel a lehetőséggel csak az EU-ban tudjanak élni a felhasználók, ha valaki hosszabb időre elhagyja az Unió országait, akkor attól megvonja az ilyen jellegű „extrákat”.
Arra már felhívja a felhasználók figyelmét az Apple, hogy az iOS 17.5 új Pride háttérképet vonultat fel a lezárt képernyőhöz. Ennél viszont lényegesebb, hogy bevezetésre kerül a keresztplatformos nyomkövetők felderítése, amivel ki lehet majd szúrni azt, amikor egy illetéktelen próbál követni másokat. Mióta megjelentek a nyomkövetők, azóta folyamatosan terítéken levő probléma, hogy mit lehet kezdeni a visszaélésekkel. Mostanra a Google és az Apple összefogásban dolgozik ennek a megoldásán.
A mostani fejlesztés már a két cég kollaborációjának eredményekét jött létre, ettől keresztplatformos, azonban az Apple arra azért odafigyelt, hogy ne tegyen említést az Androidról vagy a Google-ről. A Google által fejlesztett Készülékkereső és az Apple saját Lokátor szolgáltatása is egyaránt képes lesz már felismerni minden támogatott Bluetooth nyomkövetőt a felhasználó közelében.
Ha gyanúsan hosszú ideig van egy ismeretlen nyomkövető az emberek közelében, akkor erről értesítést fognak kapni a felhasználók. A mobiltelefonok arra is adnak majd iránymutatást, hogyan lehet hatástalanítani az ilyen nyomkövetőket, ha valaki tényleg egy idegen eszközt találna például a táskájában, kabátzsebében.
Az iOS 17.5 újítása még az is, hogy offline, kapcsolat nélküli hírolvasó módot kap az Apple News+ szolgáltatás. Ezen felül pedig még több kisebb-nagyobb fejlesztésre is számítani lehet a hírplatformon, de ez nem minden régiót érint.
Mivel az iOS 18 érkezése még eléggé messze van, nem lenne meglepő, ha addig még egy nagyobb frissítés elkészülne az iOS 17-et érintően, de egyelőre még nem esett szó arról, hogy készülne a 17.6-os kiadás. Az iOS 17.5 minden készülékre elérhető és telepíthető, ami az iOS 17 kompatibilitásban részesült korábban.