Shop menü

EGYÜTT HARCOLNAK A KONZOLGYÁRTÓK A DDOS-TÁMADÁSOK ELLEN

Az Xbox nagyfőnöke együttműködést szeretne a három konzolgyártó között, hogy ne omoljanak össze az online rendszereik.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Együtt harcolnak a konzolgyártók a DDoS-támadások ellen

Mind az Xbox Live, mind pedig a PlayStation Network rendszeres elszenvedője a DDoS-jellegű túlterheléses támadásoknak. Legutóbb éppen a nagyon fontos karácsonyi időszakban érte komoly támadás mindkét rendszert, aminek következtében az Xbox Live és a PSN is kiesett néhány napra.

Az Xbox-főnök Phil Spencer szerint ez elfogadhatatlan, éppen ezért megbeszéléseket kezdeményezett mind a Sonyval, mind pedig a Nintendóval arról, hogyan tudnának az ilyen támadások ellen védekezni, és stabilan tartani szolgáltatásaikat egy DDoS-olás alatt is. "Nem örülök annak, ha a PSN nem működik. Ez egyáltalán nem segít rajtam, csak annyit ér el, hogy a játékosok kevésbé fognak bízni az online rendszereinkben. Látok lehetőséget az együttműködésre és a tapasztalatok megosztására, hogy tudjunk tanulni egymástól" - nyilatkozta Spencer.

Elmondása szerint ezek a beszélgetések már zajlanak a három vállalat között, bár az egyelőre nem teljesen tiszta, miként tudják majd segíteni egymást, és hogy egyáltalán milyen módszerekkel lehet hatékonyan védekezni a DDoS ellen. Eközben Spencer természetesen biztosított mindenkit arról, hogy minden mástól függetlenül is folyamatosan azon dolgoznak, hogy az Xbox Live minél stabilabb és biztonságosabb legyen.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére