Évente nagyjából 140 ezren halnak meg kígyómarások következtében, 400 ezren pedig tartós sérüléseket szenvednek a hüllők mérge miatt. A nagy számok egyik oka, hogy minden kígyófaj esetében specifikus ellenméregre van szükség a kezeléshez, ami különösen problematikus lehet az olyan régiókban, ahol sokféle kígyó él, hiszen ilyenkor több tucat különböző ellenmérget kell készenlétben tartani. És még abban az esetben sem biztosított a beavatkozás sikere, ha ezek kéznél vannak, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az áldozat látta, illetve megjegyezte, hogy milyen kígyó marta meg, így sok esetben bizonytalan, hogy melyik ellenmérget kellene alkalmazni.

Márpedig a nem megfelelő ellenméreg beadása nemcsak haszontalan, de veszélyes is lehet, hiszen súlyosbíthatja a beteg amúgy is életveszélyes állapotát. Az ellenmérgek előállításának a mai napig az a bevett – kifejezetten időigényes és komplikált – módja, hogy a kígyómérget egy nagytestű állatba, például lóba fecskendezik, majd begyűjtik ennek antitesteket tartalmazó vérszérumát. A szérumkészítményeket viszont hűtve kell tárolni, ami pontosan a hüllőkben leginkább gazdag, trópusi régiókban a leginkább problémás a gyakran hiányos áramellátási infrastruktúra miatt. Az ellenmérget ráadásul injekció formájában kell beadni, ami azt jelenti, hogy ehhez valamennyi képzettség is szükséges.

A kígyómarások kezelése során tehát rengeteg a buktató, ami meg is látszik a halálos és súlyos esetek számán. Az ideális az lenne, ha univerzális, de legalábbis széles spektrumú ellenmérgek léteznének, amelyek hűtés nélkül is tárolhatók és lehetőleg szájon át vehetők be. Ehhez viszont az antitestes kezelésekről át kellene térni a kismolekulás hatóanyagokon alapuló terápiákra. Pontosan ezen dolgoznak a trópusi betegségek kutatásával foglalkozó Liverpooli Egyetem szakértői, akik nemrégiben megjelent tanulmányukban arról számolnak be, hogy Nicholas Casewell vezetésével ráakadtak egy hatóanyagra, amely hőmérsékletileg stabil, szájon át alkalmazható, és bár nem univerzális, a kígyók egy egész családja ellen hatásos. A kérdéses család ráadásul a viperaféléké, amelynek tagjai a kígyómarásokból adódó halálok több mint feléért felelősek.

Bár a viperák mérge más kígyófajokhoz hasonlóan fajonként eltér, vannak benne közös vonások. Az ismert összetételű mérgek nagy része tartalmazza két enzimcsoport tagjainak valamelyikét, a Zn2+ metalloproteinázokat, illetve a foszfolipáz A2 enzimeket. Ráadásul pontosan ezek az enzimek azok, amelyek a vizsgálatok szerint a leginkább felelősek a viperamarások okozta kiterjedt szöveti károsodásért és vérzésért. A két enzimcsoportot semlegesíteni képes hatóanyagok így széles körben alkalmazhatók lehetnek a viperamérgek ellen.

Casewell és társai a korábbi kutatások áttekintése nyomán három olyan molekulát találtak, amely ígéretes jelöltnek tűnt erre a célra. Az első, a foszfolipáz a2-ket gátló varespladib egy sor gyulladásos betegség esetén használt hatóanyag. A második a marimasztát, amit rákgyógyszerként tesztelnek, és hatékony gátlója a Zn2+ metalloproteinázoknak. A harmadik pedig, amely szintén az utóbbi enzimekre hat, a dimerkaptopropán-szulfonsav (DMPS), amelyet nehézfémmérgezés kezelésére használnak.

Casewell és társai egereken tesztelték az említett hatóanyagokat: a rágcsálókat különböző viperamérgekkel oltották be, majd egy részüket kezelték a molekulákkal (egy vagy több hatóanyaggal egyszerre), a többieket pedig sorsukra hagyták. A kontrollcsoport egerei egy órán belül elpusztultak. A többi egér esetében a DMPS-t tartalmazó hatóanyag-kombinációk változatos eredményeket produkáltak, voltak mérgek, amelyek ellen hatásosnak bizonyultak és voltak, amelyek ellen egyáltalán nem hatottak. A varespladib és marisztát kombinálásával kezelt egerek viszont kivétel nélkül túlélték a kígyómérgeket.

Ez pedig rendkívül ígéretes. Mindkét hatóanyag hőmérsékletileg stabil, és mivel külön-külön már biztonságosnak bizonyultak az emberi kezelések során, kombinált alkalmazásuk klinikai tesztelésének előkészítését nem nulláról kell kezdeni. Az emberi kipróbálás előtt persze még így is sok munka vár a szakértőkre. A lezajlott állatkísérletek egyik korlátja, hogy bár az emberi alkalmazás során – más célokra – szájon át alkalmazzák ezeket a szereket, az egerekbe injektálták a hatóanyagokat, ami fokozhatta azok hatásosságát. Így nagy kérdés, hogy szájon át beszedve is olyan hatásosnak bizonyulnak-e a kígyómérgek ellen, mint injektálva, amennyiben emberekben egyáltalán alkalmasnak bizonyulnak a mérgek semlegesítésére.

De ha a módszer beválik, nagyban leegyszerűsítheti a viperamarások kezelését, és világszerte életeket menthet. Casewell és társai ráadásul máris elkezdtek dolgozni egy másik fontos hüllőcsalád általános ellenszerének megtalálásán: jelenleg a mérgessiklófajok mérgeit és ezek közös vonásait kutatják. Utóbbi családba pedig olyan, barátságosnak szintén nem nevezhető fajok tartoznak, mint a királykobra és a fekete mamba.