Shop menü

EGYSZERRE TÖBB ANDROIDOS MOBILVÉDELMI ESZKÖZT KEZDETT BEVEZETNI A GOOGLE

A lopások ellen a továbbiakban hatékonyabban tudnak majd védekezni a felhasználók, ami mindenképpen egy remek hír.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egyszerre több androidos mobilvédelmi eszközt kezdett bevezetni a Google

Idén a Google több olyan fejlesztést is elhintett már, amik az elveszett, ellopott készülékek védelmét szolgálják. Most pedig ezek a lehetőségek egyre több embernél állnak szolgálatba. A felhasználói visszajelzések szerint nem egyszerre kerül minden új funkció bevezetésre, hanem fokozatosan jönnek ezek.

A Google a Készülékkereső rendszeren már hosszú évek óta dolgozik, de az idei évben különösen sok fejlesztést vezetett be ennek kapcsán a háttérben és az előtérben egyaránt. Fontos váltoás volt idén, hogy már elkezdett a cég a Bluetooth technológiát kihasználva fejlettebb nyomkövetést alkalmazni, hasonlóan ahhoz, ahogy az Apple saját rendszere is dolgozik. Ennek köszönhetően hatékonyabb lett a különálló nyomkövető kiegészítők alkalmazása is. A fejlesztések révén a mobiltelefonok már akár offline helyzetben is könnyebben megtalálhatók.

Most pedig arról számolhatunk be, hogy egyre többen tapasztalják, hogy megjelent a készülékükön a Theft Detection Lock, az Offline Device Lock és/vagy Remote Lock. A jelek szerint a Google ezeket nem egyszerre teszi elérhetővé, változó, hogy kinél milyen funkció bukkan fel elsőként. De idővel minden támogatott készüléken ott lesz mind a három újítás.

Galéria megnyitása

A Theft Detection Lock a legösszetettebb és legérdekesebb fejlesztés ezek között. Ez a funkció azt ígéri a mobiltulajdonosoknak, hogy képes lesz azt felismerni, hogy valaki az utcán kikapja az ember kezéből az eszközt. Egy gépi tanulásra épülő technológiáról van szó, ami az okostelefonban található szenzoroktól érkező jel alapján képes azt észlelni, hogy valószínűleg ellophatták.

Galéria megnyitása

A mozgási adatokból képes kiolvasni a készülék, hogy éppen mit csinálhat a felhasználó, ez már egyáltalán nem új dolog. Hosszú ideje képesek a mobilok sporttevékenységek felismerésére is automatikusan. Tudja, ha valaki éppen elfut vele, és azt is képes lehet a Google által rögzített viselkedésmintákból érzékelni, hogy kikaphatták valakinek a kezéből. Nemcsak az elfutó, de az eltekerő vagy autóval elhajtó tolvajt is érzékelheti a Theft Detection Lock. A telefont az adatok védelme érdekében rövid időn belül zárolhatja ilyenkor a Készülékkereső szolgáltatás.

Az Offline Device Lock is viselkedési minta alapján lesz képes az okostelefont lezárni, de egészen máshogy működik, mint a lopásfelismerő funkció. Ez a fejlesztés arra reagál zárolással, hogy a készülék egy hosszabb ideig offline állapotba kerül, eltűnik a Google és a Készülékkereső rendszerének radarjáról. Ilyenkor a készülék azt feltételezi, hogy nem a felhasználó kapcsolat ki, hanem egy tolvaj, azzal a céllal, hogy ne lehessen a nyomára bukkanni.

A harmadik fejlesztés a Remote Lock néven fut. Ez különösen hasznos lesz olyan helyzetben, mikor a felhasználó nem fér hozzá a Google fiókjához és nem tudja használni azonnal a Készülékkereső szolgáltatást sem. Lehetővé teszi a Remote Lock, hogy egyszerűen telefonszám használatával lehessen egy készüléket távolról zárolni, és ez a lehetőség bármilyen számítógépről vagy okostelefonról igénybe vehető.

Galéria megnyitása

Az ellopott eszközöket a lehető legtöbb módszerrel próbálják védeni a gyártók. A Google pedig azon van, hogy az egész Android ökoszisztémát védelmező megoldásokkal álljon elő. Ezek a funkciók az Android frissítéstől függetlenül, a Google Play-szolgáltatások frissítése révén jutnak el az eszközökre. A Remote Lock az Android 5.0-tól minden készüléket támogat, a másik két funkciónak pedig az Android 10-re van szüksége.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére