Folyamatosan rekord negyedévet produkál a dél-koreai alakulat, de a befektetői várakozások is magasak. Emiatt van az, hogy az elmúlt napokban csak esett a vállalat részvényeinek árfolyama, miközben teljes bizonyossággal lehetett tudni, hogy ismét csillagászati nyereséget fog elérni. A memóriakrízis legnagyobb nyerteseként fürdik a sikerekben a cég.
Egyelőre még csak az előzetes gyorsjelentés érkezett meg a Samsungtól a harmadik negyedéves teljesítményéről, de ezzel azonnal sikerült magára vonni a technológiai és a pénzügyi szektor figyelmét is. Ahogy globálisan kitart a mesterséges intelligencia-láz, úgy képes a vállalat hónapról hónapra nagyobb mennyiségű memóriachipet leszállítani, fokozni a bevételeit és a nyereségét is. Másból lassan nem lesz profitja, hiszen a saját chipdivíziója hajtja veszteségbe a többi részlegét. A mobilok szegmense az előző negyedévben a története során először lett veszteséges a csillagászati memóriaárakból eredően.
A harmadik negyedévben a Samsung teljes árbevétele mintegy 195 billió won lett, és mondanunk sem kell, hogy ez soha nem látott rekord. Ez a mostani árfolyamok alakulása mellett 145,3 milliárd dolláros összeget jelent. Egy évvel ezelőtt a cég még teljesen más gazdasági helyzetben volt, de már kezdtek emelkedni a memóriaárak. Akkor a cégnek 86 billió wonos forgalmat sikerült összehoznia. Tehát éves szinten a dél-koreaiak 126,6 százalékos növekedést értek el, negyedéves összevetésben viszont már a 15% sem lett az emelkedés.
A Samsung üzemi nyeresége a története során először meghaladta a 100 billió wont, egészen pontosan 107,4 billió won “maradt a kasszában” a vállalat negyedéves teljesítményéből.
Nemcsak egyéni rekordja ez a Samsungnak, hanem összességében is példátlan teljesítményről beszélhetünk: a világ első technológiai vállalata lett, amely egyetlen negyedév alatt képes volt több mint 100 billió wonos működési nyereséget elérni. Átszámítva egy hajszállal 80 milliárd dollár feletti összegről beszélhetünk, de ez nem a nettó nyereség, hanem a cég üzemi eredménye.
Ezek alapján a Samsung 55%-os haszonkulccsal tudott dolgozni, és bár a részletes pénzügyi beszámolót egyelőre még nem ismerjük az elmúlt három hónapos időszakból, nagyjából borítékolható, hogy érdemi nyereséget kizárólag a chipdivízió tudott elérni.
A memóriagyártás viszi a hátán az egész Samsungot, a DRAM és a NAND flash lapkák tartós drágulása egyre nagyobb magasságokba emeli a céget.
Ugyanakkor érdekes módon az elemzők ezzel az előzetes eredménnyel sem elégedettek, még többet vártak a vállalattól. „A Samsung rekordnyereséget ért el, mégis elmaradt a várakozásoktól, ami jól mutatja, milyen szigorúvá vált a mesterséges intelligencia szektor a legnagyobb piaci szereplőkkel szemben” – mondta Josh Gilbert, az eToro befektetési platform egyik vezető elemzője. „Amikor a memóriagyártókkal szemben ilyen magasak az elvárások, a piac nem jutalmazza csupán a törekvéseket, hanem megköveteli a hibátlan eredmény.”
A Samsung most azon dolgozik, hogy a saját szempontjából minél kedvezőbb szerződéseket kössön a partnereivel. Ez pedig most már nem a lehető legmagasabb árakban nyilvánul meg elsősorban, hanem hogy minél hosszabb kötelezettségeket vállaljanak. Így képes egy jól prognosztizálható forgalmat és nyereséget elérni hosszabb távon is. Az iparági előrejelzések szerint a memóriapiaci trendekben jövőre nem lesz nagyobb változás, és még a 2028-as évben is maradhat ez a helyzet.