DxOMark: Ezek a legjobb szelfikamerás mobilok

Már az előlapi kamerát is teszteli a DxOMark, a vállalat most először közölt erre vonatkozó adatokat, és lett is néhány meglepő eredmény.

DxOMark: Ezek a legjobb szelfikamerás mobilok

A DxOMark kezdetben a professzionális fényképezőgépeket és a hozzájuk készített optikákat tette próbára és pontozta, de mostanra már szerves része az adatbázisának az okostelefonok főkamerájának a képessége is. A vállalat idén lesz 10 éves, és ennek örömére úgy döntött, hogy még tovább bővíti a portfólióját, és ezentúl már az előlapi kamerákat is alapos tesztelésnek fogja alávetni.

A DxOMark összesen tizenkettő okostelefonnal indította az új tesztjét, és ezeknek az eredményeit már publikálta is. A cég a kiemelkedően népszerű (és a korábbi teszteken jól szereplő) eszközöket részesítette előnyben, szerepel a listán az Apple iPhone X, valamint az iPhone XS Max, a Samsung Galaxy S9+ és a Galaxy Note9, a Huawei Mate 20 és a P20 Pro, a Pixel 3, illetve a Xiaomi Mi Mix 3 is, továbbá korábbról a Pixel 2 és a Samsung Galaxy S8. A DxOMark ezeken felül készült kettő különlegességgel is, az egyik a Meitu V6, ami úgy mutatkozott be 2017-ben, hogy ez a világ egyik legjobb szelfimobilja, a másik pedig az Intex Aqua Selfie, ezt is önarcképek készítésével reklámozták, miközben nagyon olcsón vehető birtokba, ezért állította rajthoz a vállalat. És ahogy azt az alábbiakban látni fogjuk, meglehetősen vegyesen vizsgáztak a készülékek.

Galéria megnyitása

A tesztelés során a DxOMark vizsgálja, hogy milyen teljesítményt nyújtanak a mobilok az önarcképek készítésekor és a videohívások alkalmával. Itt a főkameránál használt tesztektől eltérő feladatok várnak a mobilokra, azonban hasonló paramétereket vizsgálnak a szakembereket. Fontos az élesség, a kontraszt, a színhűség, a fókuszálás, a zajszint és az expozíció beállítása, valamint itt már a bőrtónusnak a helyessége és a mesterséges mélységélesség (bokeh) előállítása is kiemelt figyelmet kap. Van egy összesített pont, ami súlyozással alakul ki a fotós és a videós képességekből. A teszteken szubjektív és objektív szempontokat is néznek a szakemberek; meglehetősen változatos körülmények között kell jól teljesítenie annak a kamerának, ami az élen akar végezni – a vállalat még azt is nézi, hogy szelfiboton milyen eredményt nyújtanak a gépek, ilyenkor bizonyíthat például a stabilizátor.

Az elemzések során több mint 1500 szelfi készül a gépekkel és legalább 2 órányi videót vesznek fel az előre tekintő képalkotók.

Galéria megnyitása

A toplista élén a Google Pixel 3 és a Galaxy Note9 holtversenyben végzett, mögöttük pedig a Mi Mix 3 sorakozott fel. A Pixel 3 remekelt a szelfizésnél, de a videohívásoknál mindkét riválisa megelőzte, a Galaxy Note9 így le tudta dolgozni a hátrányát. A negyedik az iPhone XS Max lett, és részben azért csúszott le a képzeletbeli dobogóról, mert a fényviszonyok romlására nem jól reagált. A Huawei okostelefonjai meglepő módon nem tudtak a középmezőnyből kiszakadni, ahogy a korábbi Samsungok sem alkottak maradandót, az iPhone X pedig egyenesen leszerepelt, ha videóznia kellett a frontkamerával. A DxOMark megmérettetése rámutatott arra is, hogy nagyon olcsón nem lehet jó minőségű előlapi kamerát nyújtani, az Intex Aqua Selfie ugyanis stabilan az utolsó lett, de a „csodát ígérő” Meitu V6 is csak az utolsó előtti helyen tudott becsúszni, jócskán lemaradva az Apple előző generációs csúcsmodelljétől.

Galéria megnyitása

A vállalat a DxOMark Selfie teszt számára nem hozott létre külön listát, hanem egyszerűen beemelte ezeket az eredményeket az eddigi adatbázisba. Azoknak az okostelefonoknak a neve mellett már az új pontszám is fel lesz tüntetve, melyek átestek a friss teszten, így könnyen át lehet majd tekinteni az adatokat. Ha valakinek mind a kettő kamera teljesítménye egyformán fontos, akkor akár össze is lehet adni ezeket a pontokat, és így már rögtön nem a Huawei Mate 20 Pro (184 pont) lesz a legjobb kamerás mobil, hanem a Galaxy Note9 lép előre, mögé pedig a Pixel 3 áll fel egy hajszálnyi lemaradással (195 és 193 pont).

Galéria megnyitása

A DxOMark célja, hogy a rendkívül összetett tesztjének köszönhetően a vásárlók még egyszerűbben dönthessék majd el, hogy melyik okostelefon számukra az ideális választás. A cég visszamenőleg is tesztelni fog néhány fontosabb eszközt, a jövőben pedig minden újdonságot ugyanúgy alávet majd a szelfis tesztnek, mint a főkamerásnak.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward