Shop menü

DJI OSMO POCKET 3 – EZ VALAMI TELJESEN ÚJ

Annyira sok változáson ment keresztül a DJI zsebkamerája, hogy nem is tudjuk, hol kezdjük az újdonságok sorolását, sajnos az ár is alaposan változott.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
DJI Osmo Pocket 3 – Ez valami teljesen új

A DJI számos termékkategóriában lényegében saját magával verseng, a fogyasztói drónok piacán sincs túl sok konkurense, de az Osmo Pocket végképp elég egyedülálló megoldás. De örömmel jelenthetjük ki, hogy az innovációt ez egyáltalán nem fékezi, a most megjelent Osmo Pocket 3 hatalmas lépést tesz előre lényegében minden szempontból.

Öt évvel ezelőtt a DJI azzal a céllal dobta piacra a Pocketet, hogy egy kompakt, mindenhova elvihető kis kamerát adjon az embereknek, ami szükség esetén jó szolgálatot tehet. Az Osmo Pocket 3 viszont már egy olyan szintet hoz a vállalat elmondása szerint, hogy akár profi videósok is megfelelő alapanyagokat rögzíthetnek vele, és minden formátumban képes ideális anyagokkal szolgálni, legyen szó TikTokra készülő felvételekről vagy hagyományos videókról.

Galéria megnyitása

Egy impresszív 1 colos CMOS szenzor adja az Osmo Pocket 3 alapját. Ennek köszönhetően a korábbiaknál lényegesen jobb részletgazdagságról lesz képes gondoskodni. A nagyobb fizikai méretnek köszönhetően jobb lesz a fényérzékenysége, így rosszabb fényviszonyok között lesz képes igazán nagy változást elérni, illetve minden körülmények között kisebb zajszintet tud majd tartani, mivel alacsonyabb ISO-val lesz képes dolgozni. Sokat dolgozott a vállalat azon is, hogy a színhűség minden körülmények között megfelelő legyen.

Galéria megnyitása

Ez a szenzor tényleg a videózásra lett kihegyezve, éppen ezért maximum 9,4 megapixeles fotókat lehet vele készíteni. Így a pixelek tényleg egészen nagy fizikai mérettel rendelkeznek. A natív felbontás nem ismert, 3840 x 2160, illetve 3072 x 3072 képpontos a maximális felbontás fényképezésnél, ennyit tudhattunk meg. 180 fokos panorámákat is tud rögzíteni, ezeket viszont már 3x3 képből rakja össze. Az AF rendszer már a szenzor teljes felületét kihasználva működik majd villámgyorsan.

Galéria megnyitása

A szerkezet képes lesz 4K Ultra HD felbontás mellett 120 FPS-es felvételek megörökítésére, így akár a magas részletesség mellett is lehetőség lesz lassított részleteket megörökíteni. Ennek köszönhetően még látványosabb videók születhetnek a „vágóasztalon”. A 4K mellett támogatott lesz a 3K és a 2.7K felbontás is az egyszerű Full HD-n túl. 1:1 képarányban is lehet majd videókat készíteni. Ha a lehető legnagyobb tempóra van szükség, 1080p esetén 240 FPS érhető itt el, ez már 8-szoros lassításra alkalmas.

Galéria megnyitása

Az új kamera dinamikatartománya is nagyobb lesz, ami azt jelenti, hogy kevésbé fognak a felvételek világos részei kiégni, az árnyékokban pedig több részlet maradhat látható. Új lencserendszert is alkalmazásba vett a DJI a friss szenzorral karöltve, és ez is hozzájárul majd a jobb felvételekhez, a több fény beengedéséhez. Támogatja az újdonság a 10 bites D-Log M és a 10 bites HLG formátumok alkalmazását is, szóval nem lesz akadálya a HDR tartalomgyártásnak sem.

Galéria megnyitása

A stabilizálás is fejlődött, ezen a téren minden eddiginél precízebb lesz az Osmo Pocket 3, miközben egyébként nagyobb sebességgel tudják az új motorok forgatni a kamerát. Megjelent már itt az ActiveTrack 6.0 is, ami képes a folyamatos arckövetésre, tud dinamikus kiemelést, és arra is alkalmas, hogy például mindig aranymetszésben vagy egyéb elhelyezésben tartsa a kiválasztott objektumot. A kamera nagyon sok érdekes funkcióval (pl. Timelapse, Motionlapse, Hyperlapse) szolgált eddig is, és ezeket most sem hagyta el a DJI.

Galéria megnyitása

Három mikrofon is került a kamerába kiváló zajszűréssel megtoldva, és a DJI Mic 2 külső mikrofon is támogatott, ebből kettőt is tud kezelni egyszerre, valamint USB-s mikrofont is lehet csatlakoztatni a kis Osmóhoz. Nagyon jó minőségű hangot lehet majd felvenni az Osmo Pocket 3-mal, és a felhasználó még kontrollra szolgáló fülhallgatót is igénybe tud venni, ami végképp örömteli.

Galéria megnyitása

A korábbinál izmosabb rendszerchip lapul a kamerában, ennek köszönhetően az elkészült videók sávszélessége is nagyobb lehet. Eddig 100 Mbps volt a plafon, az Osmo Pocket 3 viszont már 130 Mbps-os támogatással szolgál. A szokásos H.264 mellett már a H.265 támogatás is biztosított a videók rögzítése során. Hangot AAC formátumban 48 kHz/16 bit mellett vesz fel az eszköz, fotókat pedig innentől már RAW+JPG módban is lehet menteni.

Galéria megnyitása

A készülék egy forgatható, 2 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami érintésérzékeny, és tényleg elég jól lehet rajta navigálni. Végre a képaránya is ideális, nem úgy, mint a felmenőinek volt. Fontos az is, hogy a megjelenítő 40 százalékkal fényesebb lett, miközben a felbontása is jelentősen megnőtt, szóval napsütésben is jól látható lesz, és megfelelő részletgazdagságot nyújt. A Pocketről a DJI Mimo appot használva lehet majd a tartalmakat okostelefonra átmenteni, és mobilon egyszerűbb vágás is megvalósítható, és azonnal lehet megosztani videókat. Bluetooth és Wi-Fi is van az eszközben.

Galéria megnyitása

Minden fejlesztés ellenére a DJI Osmo Pocket 3 továbbra is akkora, hogy be lehet csúsztatni a zsebbe. és egy táskában teljesen észrevétlenül hordozható, a nyaralások alkalmával pedig a kézi poggyászban is gond nélkül elfér. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy egy kicsit felszedett. Nagyjából 1,5 centivel magasabb lett, és 3-4 milliméterrel szélesebb, valamint vastagabb, de érezhetően nehezebb, 117 gramm helyett már 179 grammot nyom, de még így is könnyebb, szinte minden csúcsmobilnál.

Galéria megnyitása

Jó hír, hogy a készülék tömege részben azért nőtt ennyivel, mert egy sokkal komolyabb telep került bele, a 875 mAh-ről 1300 mAh-re lépett előre az akku kapacitása, és így az üzemidő is hosszabb lesz. Egy feltöltéssel 166 percen keresztül lehet majd folyamatosan videózni Full HD felbontáson, 24 FPS-sel, szóval ez nagyjából a maximum, amit ki lehet belőle hozni. De már van 65W-os gyorstöltés, ami eddig nem volt, így 16 perc alatt 80%-ra pumpálható a telep, és 32 perc a teljes feltöltés – ez korábban 73 percbe telt.

Galéria megnyitása

Kiegészítőkben sem lesz hiány, a DJI új kamerája például a továbbfejlesztett mágneses rögzítési lehetőséget kihasználva már egyebek mellett Black Mist szűrőt is biztosítani fog, és lesz olyan előtét lencse is, ami megnöveli a látószöget, valamint az ND szűrők sora is elérhetővé válik. Egy friss hordozó táska és egy mini tripod állvány is készült a Pocket termékvonal új tagjához, valamint egy akkumulátoros markolat is akad, ezzel több mint 60%-kal növelhető meg az üzemidő, és még powerbanknak is lehet használni.

Galéria megnyitása

A DJI Osmo Pocket harmadik generációja lényegesen jobb lett, már tényleg egy egészen kiváló videós eszköz, de sajnos ennek megfelelően a cég a korábbi árat lényegesen fentebb tolta. Az előző kamera 350 dollár volt az Egyesült Államokban, az új pedig 520 dollárra drágult. Itthon az Osmo Pocket 2-ért 160 ezer forintot kell kicsengetni, míg az újdonság 232 ezer forintról indul.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére