Divinity 2: Ego Draconis - Sárkány ellen sárkányfű

Oldal I.

Ha szóba kerülnek az akció-szerepjátékok, akkor a játékosok nagy részének egyből a várva-várt Diablo 3 ugrik be először, hiszen a Blizzard sorozata eddig sem okozott csalódást, ám annak megjelenéséig még jó sokat kell aludni, úgyhogy nézzük meg, mivel üthetjük el az időt, ha ilyen stílusú játékra vágyunk (természetesen a Torchlighton kívül). A hasonló programok közül kiemelkedik a Larian Studios által fejlesztett, 2002-ben megjelent Divine Divinity, mely kinézete és akciódús játékmenete alapján elsőre csak egy szimpla Diablo-klónnak tűnt, pedig jóval több volt, mint egyszerű másolat, köszönhetően az erőteljesebben jelen lévő RPG elemeknek. Az óriási bejárható terület, ötletes fejlődési rendszer és érdekes történet sokakat elcsábított annak idején, ezért a fejlesztők készítettek egy nem hivatalos folytatást is hozzá, Beyond Divinity néven. Az igazi második részre azonban egészen eddig a hónapig várni kellett, hiszen nemrég jelent meg a Divinity 2: Ego Draconis, amelyben ismét visszatérhettünk Rivellion világába.

Régi belső, új külső

Az biztos, hogy aki nem látta a játékból eddig kiadott képeket, az talán el sem hiszi, hogy ez egy Divinity játék, hiszen a belga székhelyű Larian Studios a 2D-s első rész után a folytatáshoz egy teljesen 3D-s motort rittyentett össze. Ennek köszönhetően első ránézésre inkább hasonlít a Gothic-ra a Divinity 2, mint elődjéhez. Harmadik személyű nézetből irányíthatjuk a karaktert, és itt is egy nyílt világban kalandozhatunk, ahol úton útfélen küldetéseket osztogató karakterekbe botlunk. Hozzá kell tenni, hogy a bejárható területek nagysága meg sem közelíti az előbb említett szerepjátékban látottakat, de bizonyos fokú szabadságot azért kap a karakterünk.

Ami a történetet illeti, a játék többé-kevésbé közvetlen folytatása az első résznek. Amint az NPC-ktől és világban található tömérdek könyvből megtudhatjuk, az első rész főhősét, a Divine-t megölték, és ebben nagy szerepe volt a sárkányoknak és szolgáiknak, a sárkánylovagoknak. Ezért az emberek létrehozták a Sárkányölők rendjét, akiknek csak egyetlen életcélja volt, a szárnyas hüllők és csatlósaik levadászása. A második részben egy ilyen karaktert, egy „Slayer-t” alakítunk, legalábbis addig, amíg egy szerencsétlen esemény folytán az ellentétes oldalon nem találjuk magunkat. A játék természetesen karaktergenerálással indít, mely során kiválaszthatjuk karakterünk nemét és módosíthatjuk kinézetét. Olyan részletességre ne számítsunk, mint a Dragon Age-ben vagy az Oblivionban, mert csak előre kialakított arcok, frizurák és hangok közül választhatunk. Ezt követően a kezdőpályán találjuk magunkat, ahol tanítóink megismertetnek minket a három választható karakterosztállyal: a harcossal, a mágussal és a kószával. Igazából teljesen mindegy, hogy melyikre esik a döntésünk, mivel az első Divinity-hez hasonlóan itt is szabad az átjárás a kasztok között, azaz mások képességeit is megtanulhatjuk, sőt valamilyen szinten ajánlott is, hogy belekontárkodjunk mások dolgaiba, hogy egy ütőképes karaktert hozhassunk létre.

Oldal II.

Akármit is választunk, lesz egy nagyon hasznos adottságunk, a gondolatolvasás. A párbeszédképernyőn elég csak rábökni a megfelelő gombra, és már bele is leshetünk áldozatunk fejébe. Bár egy erős mágus vagy túlvilági lény esetében csődöt mondhat tudományunk, a legtöbb esetben könnyedén kifürkészhetjük mások gondolatait. Nem mindenkinek lesz hasznos „mondanivalója”, de sokszor érdekes eredménnyel járhat a gondolatolvasás. A kereskedők esetében például olcsóbban tudunk majd vásárolni tőlük, de olyan is előfordulhat, hogy ezúton kapunk meg egy másodlagos küldetést, vagy könnyebben oldhatunk meg valamilyen feladatot. Egyetlen hátulütője a dolognak, hogy minden alkalommal fel kell áldoznunk valamennyi tapasztalati pontot, és persze minél fontosabb dolgot tudhatunk meg, annál nagyobb ez a mennyiség. Került, amibe került, én szinte mindenkin használtam, mivel többnyire értékes információkhoz jutottam hozzá. A legemlékezetesebb eset talán az volt, amikor egy nagyhatalmú élőhalott lovag agyába próbáltam belekukucskálni, persze sikertelenül. Ám mivel volt merszem megpróbálkozni egy ilyen trükkel ellene, megjutalmazott engem egy potya szintlépéssel.

Sárkány-kór

Az első részhez hasonlóan kalandjaink során számos mellékküldetést fogadhatunk el, melyek kiváló lehetőséget nyújtanak hősünk tápolására, és a jobbnál jobb varázsfegyverek, páncélok és tárgyak felkutatására. Azt nem mondanám, hogy rendkívül változatosak lennének a missziók, az ilyen stílusú játékokhoz hasonlóan sokszor itt is csak abból állnak, hogy le kell ölnünk egy adott szörnyet, vagy megszereznünk egy kért tárgyakat. Ami a karakterfejlesztést illeti, az alapok változatlanok maradtak, de a képességek fejlesztése kicsivel egyszerűbb lett az első rész óta. Ha elég tapasztalati pontot gyűjtöttünk össze, akkor az öt fő tulajdonságunk között szétoszthatunk négy pontot, illetve valamelyik képességünk szintjét növelhetjük eggyel. Utóbbiak öt csoportba oszthatók (mágus, pap, harcos, kósza, sárkányölő), egyenként nyolc-nyolc adottsággal, és természetesen bármikor bármelyiket választhatjuk. Szükség is lesz ezek gyakori használatára, mivel a játék alaposan be tud keményíteni. Többször előfordult, hogy félbe kellett hagynom egy küldetést, mivel pillanatok alatt felaprítottak az ellenfelek, ekkor el kellett vonulnom egy másik helyre fejlődni kicsit. Sokszor az is nehezítette a dolgot, hogy hősöm hajlamos volt beakadni a tereptárgyakba, ilyenkor csak egy kis forgolódás révén sikerült kiszabadulnom szorult helyzetemből, amire érthetően nincs idő egy amúgy is nehéz harc közben. Szerencsére pont ezekre a helyzetekre találták ki a játák egyik nagyon hasznos funkcióját, amivel meg tudjuk állítani az időt. Ekkor ki lehet választani a használni kívánt képességet, varázslatot vagy varázsitalt, illetve a célpontunkat is könnyen meghatározhatjuk. Valós időben ez utóbbi elég problémás tud lenni, mert a játékban egyáltalán nincs célkereszt, így gyakran nem azt támadjuk, amit szeretnénk. Persze egy külön gombbal be lehet fogni az ellenfelet, de egy sokszereplős harcnál ez elég macerás. Még problémásabb a tárgyak kiválasztása, ha a dolgok egymás mellett vannak. Ilyenkor másodpercek mennek el csak azzal, hogy a kamerát pont a kívánt tárgyra irányítsuk rá.

Oldal III.

Nagy pozitívum viszont, hogy a játék közepe táján kapni fogunk egy saját tornyot, ami természetesen nem csak egy egyszerű lakóhely a karakterünknek. Itt élnek a szolgáink, akik különféle módon próbálnak a kedvünkre tenni. Alkimistánk képes különféle gyógyitalokat keverni az összegyűjtött növényekből, kovácsunk pedig megbűvölheti felszerelésünket, ha birtokunkban vannak a megfelelő drágakövek, varázstárgyak. Rajtuk kívül még egy „személyi edzővel” és egy nekromantával is megosztjuk tornyunkat, előbbi segítségével képesek vagyunk ötös szint fölé fejleszteni képességeinket, utóbbi pedig egy élőhalott szolgát fog készíteni számunkra. Kalandjaink során különféle testrészekbe botlunk majd bele, ezeket kell eljuttatnunk varázslónkhoz, hogy összerakja belőlük a lényt. És ha már mi vagyunk az Úr a toronyban, természetesen hőstetteinket megéneklő bárd és minket szórakoztató táncos is jár nekünk Ha mindez nem lenne elég, hát kapunk három „csicskást” is, akiket elküldhetünk varázsfüveket vagy drágaköveket gyűjteni. Az igazi móka azonban az volt, amikor átváltozhattam sárkánnyá, hiszen a játék közepe táján már ezt is megtehetjük. Ironikus, hogy azzá leszünk, aminek elpusztítására a játék elején felesküdtünk. Bár nagyon jó ebben a formában repkedni (főleg a gyors utazás miatt), a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Magukat a lényeket, nagyon szépen alkották meg, de azzal nem tudtam kibékülni, hogy ebben az alakban csak a levegőben lévő többi „gyík” ellen harcolhattam, nem zúdíthattam lángtengert a földi szörnyekre, akik ilyenkor nem is látszottak a pályán. Ráadásul fentről nézve a világ megjelenítése sem volt olyan impresszív.

Szépnek szép, csak nem fut

Azt hiszem a képekből is látszik, hogy összességében nem néz ki rosszul a program, már ami a helyszínek megjelenítését illeti (bár valamivel rosszabbul fest, mint a pár éves Oblivion, ami máig csodásan fest). A változatosságra sem lehet panasz, hiszen szörnyekkel benépesített barlangokban, kriptákban, templomokban, erdős részeken és homokos tengerparton egyaránt megfordulunk majd. Viszont ami a karakterek, lények kidolgozottságát illeti, itt már korántsem olyan rózsás a helyzet. Bár vannak kivételek, de a legtöbb esetben nem elég részletesek a szereplők, főleg a párbeszédeknél látszik, hogy az arcok mennyire el vannak maradva a ma megszokott grafikai színvonaltól. Ráadásul elég kevés modellt készítettek a játékhoz, sokszor fogunk egyforma arcú karakterekkel összefutni, ami visszavesz a hangulatból.

Hangzás terén szintén kettősség jellemzi a programot. A zenék összességében tetszettek, viszont az első pályákon megszólalt egy-két olyan dallam, ami véleményem szerint nem igazán illett egy ilyen RPG-hez. A szinkronhangokkal többnyire meg voltam elégedve, de volt pár amatőr alakítás. Véleményem szerint a katonák hangját adó színészek fájdalmasan rosszul adják elő a mondandójukat, és az is zavart, hogy nagyon vékony hangú emberek szólaltatják meg őket, mintha gyerekek lennének és nem tapasztalt harcosok.

Oldal IV.

No de mekkora gépre van szükség a program futtatásához? Sajnos elég nagyra, mivel az optimalizálás botrányosra sikerült. Az AMD X2 6000+ processzorral hajtott, 4GB memóriával és egy ATI HD4830-as videókártyával megtámogatott tesztgép 1680x1050-es felbontáson, magas (de nem a legmagasabb) beállítások mellett nem volt képes folyamatos futást produkálni. A legfurcsább az volt, hogy elvileg 30-40 fps-sel ment a játék, mégis akadozott. Ugyanez a gép a már említett, ennél a programnál kicsivel szebb Oblivionnal könnyedén megbirkózott. Közepes szinten már nagyon gyatrán fest a program, de azzal a beállítással legalább jól fut.

Elég zsúfolt időszakban jött ki a belga fejlesztők programja, és a sok kiváló program mellett nem is tudom tiszta szívemből ajánlani az Ego Draconis-t. Pedig a játékmenet, a történet összességében rendben van, de az optimalizálás hiánya, valamint a grafikába és hangzásba belerondító hibák miatt nem tudok túl magas értékelést adni rá. Azonban ha valaki él-hal a harcokban, akcióban bővelkedő szerepjátékokért és rendelkezik egy kellően erős géppel is, nyugodtan tegyen egy próbát vele, elvégre nem mindennap bújhatunk bele egy sárkány bőrébe.

[bold]Egy kis kedvcsináló a játékhoz

[/bold]