Shop menü

DISCORD INTEGRÁCIÓT KAPNAK AZ XBOXOK

A Microsoft jelentősen beelőzte a Sony-t ezzel a frissítéssel.
Török Roland
Török Roland
Discord integrációt kapnak az Xboxok

Egészen meglepő, ám annál jobban várt bejelentést tett meg a Microsoft és a Discord csapata, ugyanis hamarosan Xbox One és Xbox Series konzolokon is működni fog a kommunikációs hálózat. 

Egy évvel korábban már beszámoltunk egy hasonló hírről, akkoriban a Sony jelentette be a Discord integrációt a PlayStation 5 konzolokra, ebből a tervből viszont egyelőre semmit sem láttunk. Ezzel szemben a Microsoft már elérhetővé is tette a saját megoldását az Xbox konzoljain; amennyiben a felhasználó része az Xbox Insider programnak, már ki is próbálhatja azt. 

A Microsoft a blogbejegyzésében hívja fel az integrációra a figyelmet. A Discord Voice chat funkciójával hangalapú hívásokat indíthatunk és fogadhatunk, ami platformtól függetlenül működik, így a PC-s és a mobiltelefonos barátainkkal is felvehetjük a játék közben a kapcsolatot. A cross-platform élmény ennek köszönhetően tehát új szintre lép, hiszen korábban csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem működött a platformok közötti kommunikáció, ez az áthidaló megoldás pedig minden szempontból a legjobb lesz a játékosok milliói számára. 

A most érkezett Insider frissítés a Discord integrációval az egyik legjobban vágyott funkció volt a konzolon.  

A program mindenki nagy örömére magyarul is tud, így amint belépünk a konzolra, meg fog jelenni a próbáljuk ki a Discord funkciót. Ha erre rányomunk, akkor egy QR kódos képernyőt fogunk látni, amivel a telefonos belépést fogjuk tudni elindítani. Fontos azonban kiemelni, hogy Androidon a funkció egyelőre csak a béta Discord változattal működik, így mindenképpen érdemes a béta programba belépni a Play Áruházban, hogy a zökkenőmentes belépés megvalósulhasson. 

Már ha megvalósul a kapcsolat. A Discord az Xboxon egyelőre nem véletlenül csak az Insider tagok számára érhető el, ugyanis akadhatnak még gondok, például a bejelentkezéssel. A saját telefonommal nekem se sikerült végig vinni a folyamatot, a böngésző nem irányítja vissza magát a Discord applikációba, hogy a kétlépcsős hitelesítés után megkapjuk az engedélyt a használatra. 

Ha viszont minden működik, akkor egy-egy barátunkkal vagy csoportokkal is megvalósul majd a hangkommunikáció. A Microsoft tervei szerint pár héten belül már minden Xboxon elérhető lesz a szolgáltatás, addig viszont bárki csatlakozhat az Insider programhoz, ha nem szeretne erre várni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére