A Microsoftnak továbbra sem sikerül igazán érvényesülni a tabletek között az erős vetélytársakkal szemben. Noha a Windows használata mellett egyre többen teszik le a voksukat, még mindig nem elegen ahhoz, hogy fel tudják venni a versenyt az eladási számok folyamatos növekedését tekintve a többiekkel.

A probléma az, hogy hiába jelentene jó alternatívát a Microsoft rendszere az Android és az iOS mellett, ha nem tudják annyiért adni, mint a konkurensek. Az iPad mini már 330 dollártól elérhető, Androiddal pedig lassan 200 dollár alatt is találunk élhető megoldást nagyobb gyártók márkajelzésével is. Ezzel szemben 400 dollár alatt az egyetlen Windows 8-cal szerelt gép, a napokban bemutatott Acer Iconia W3 - ez jelenleg 380 dollárt kóstál.

Galéria megnyitása

Az árcsökkentésről szóló, Computexen tett bejelentés, igazából nem akkora meglepetés. Néhány hónappal korábban már lehetett arról pletykákat hallani, hogy a Microsoft csökkentheti a Windows 8 és az Office csomag árát annak érdekében, hogy minél több OEM gyártó partnerségére tegyenek szert. Most viszont már biztosak lehetünk ebben, miután Nick Parker, a Microsoft OEM részlegének vállalati alelnöke részletesen kitért ezekre az elképzelésekre az elektronikai kiállításon.

Parker elmondta, hogy elsődleges céljuk az olcsó Windows-os táblagépek terjedésének elősegítése. Így azon OEM-ek számára, akik 10,1 colnál kisebb kijelzővel szerelt tabletet (vagy netbookot) álmodtak meg, jelentősen csökkentik a licencdíjakat. Amennyiben az adott partner az Office-ra is igényt tart a Windows 8 mellett, az eredetileg fizetendő összeg mintegy kétharmadát elengedik. Ez pedig remélhetőleg lehetővé teszi a 300 dollár alatti gépek elkészülését, amik jelentős előnnyel fognak indulni a népszerűségért folytatott harcban a mostani modellekkel szemben. Persze ezzel együtt visszafogottabb specifikációkra is számítani kell.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j.panzer
j.panzer
2013. jún. 10. 21:42
#8

Tehát mostantól olcsóbb lesz ugyan, de cserébe kisebb is, és gyengébb is. Hol itt az árcsökkenés? Arányaiban ugyan annyit fizetünk érte.

Külön vicc, hogy az egyik legolcsóbb, félig noname márka (acer - sosem volt valami nagy durranás) 8 colos, atom hulladékkal (ez így leírva külön vicces :)) szerelt tabletje drágább, mint egy prémium kategóriás Apple cucc.

(És akkor még a komolyabb márkák termékeinek áráról nem is beszéltünk)

Emlékszem én még, mikor a Win fanok szénné szidták az Applet, hogy milyen rohadt drága cég, és hogy rablás, amit elkérnek a termékeikért, és szégyelljék magukat.

Akkor most hogy is állunk?

Asszem most az MS fog átülni a szégyen padra (ismét).

Win8 bukás (8.1-gyel együtt), WP8 bukás, X-box One-nak megelőlegezek egy bukást. Csak így tovább kedves MS, egyenes úton haladsz a csőd felé, és még fűtöd is a kazánt.

Simple just brilliant!

Jakuza
Jakuza
2013. jún. 10. 16:54
#7

Hat a win8 kozelgo "bukasat", ez mar nem fogja mersekelni.

Ezt a fejlesztok jol elqrtak.

mythbuster
mythbuster
2013. jún. 10. 13:00
#6

Óvatosan megjegyezném, hogy Machintoshok esetén a frissítés 20$, és mindíg használható oprendszert kapsz. :)

MrFox
MrFox
2013. jún. 10. 12:26
#5

Semmiben nem nyújt többet egy win8 tablet / telefon, mint egy másik hasonló kategóriájú hardveren futó ios / android. Sőt.

Lazahunter
Lazahunter
2013. jún. 10. 12:25
#4

franc0

+1

Akkor előkapom a könnyű és vékony(kávás) 12"-os Samsung core i3-as notimat, ami maga is bír 6 órát, az ára is 'csak' 160e volt.

A fene sem akar egy nagytányért döntögetni, tartogatni, főleg az utcán. Tab-ból max 7"-os, azt még fél kézzel lehet normálisan használni, és bőven jó arra, amire ezek a bigyók valók.

croix
croix
2013. jún. 10. 10:30
#3

10,1" alattiakra csak...

könyörgöm, 10,1"nál kezdődik a használható tablet méret...

Smooth44
Smooth44
2013. jún. 10. 15:17

franc0

+1 innen is :)

8" az ideális. 10" és afelett meg inkább az X230as lenovom.

Most egy iPad fárasztja a karom és szemem, de csak mert az iPad mini nem éri meg nekem a többletköltséget. Ha erre az Iconia W3-ra is él majd és tényleg jelentősen csökken az ára ennek köszönhetően (bár már így is szimpatikus), akkor azonnal cserélem.

atti2010
atti2010
2013. jún. 10. 10:22
#2

Valaki vegye már eszre a Microsoftnál hogy hiába jó a cucc olcsóbban kell adni hogy megvegyék.

franc0
franc0
2013. jún. 10. 10:11
#1

Azonnal lecserélném a Nexus 7-em, ha hasonló árban kapnék Win-es táblagépet.

Vissza az oldal tetejére