Shop menü

BETARTOTTA UTOLSÓ FONTOS ÍGÉRETÉT AZ LG MOBILE

Amikor az LG kivonult a mobilpiacról, akkor több készüléke kapcsán elmondta, hogy továbbra is biztosítani fogja a frissítéseket, és ezt most letudta.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Betartotta utolsó fontos ígéretét az LG Mobile

Az LG több okostelefon számára elindította az Android 13 frissítést, utoljára a különleges felépítéssel rendelkező Wing részesült ebből, ahol a fejlesztőknek plusz erőfeszítéseket kellett tenni az optimalizálás során. Az LG viszont teljesítette, amit vállalt, így nem érheti kritika, a Wing tulajdonosok pedig még extrákból is részesülhetnek.

Sok érdekes okostelefont tett le az évek során az LG az asztalra. Mielőtt bedobta a törölközőt, éppen arra készült, hogy rajthoz állítsa a világ első tekeredő képernyőjű okostelefonját. Noha ennek már két éve, de a mai napig nem került forgalomba ilyen eszköz. De térjünk rá arra, ami megvalósult: az elforgatható képernyővel bíró LG Wing igazán különleges szerkezet lett, a mai napig nincs hasonló megoldás, és a napokban erre a készülékre elérhető lett az Android 13 frissítés is.

Több mint két éve már annak, hogy az LG megígérte, hogy bevezeti az Android 13-at, és a vége felé az LG-nél már komoly gondok voltak abból, hogy a cég nagyon rosszul kezelte a szoftvertámogatást. Éppen ezért nem sokan bíztak abban, hogy ezt tényleg meg fogja oldani a vállalat akkor is, ha az LG Mobile részleg felszámolásra kerül, de így lett.

Galéria megnyitása

Az LG Wing mellett a Velvet modellek számára is elérhető lett az Android 13 és a V60 is részesült ebből a frissítésből. Ezzel a cég teljesítette minden korább vállalását. A Wingre Dél-Koreában már elindult az OTA frissítés, és belátható időn belül az öreg kontinensen is megkezdődhet a folyamat.

A vállalat által publikált kiadási jegyzék szerint az Android 13 általános fejlesztésein felül a speciális formavilággal és felépítéssel rendelkező Wing esetében vannak egyéb szoftveres extrák. Olyan dolgokat emelt ki a gyártó, mint az eszköz kezelésére szolgáló parancsikon, amit már ki lehet tenni a lezárt képernyőre is. Újítás lesz az is, hogy a másolt szövegek és képek esetén elérhető lesz gyorsgombbal az előnézeti, megosztási és a szerkesztési funkció is. Így egy másolt képet egyből lehet szerkeszteni és úgy megosztani másokkal.

Az értesítési ablakban meg lehet majd nézni, hogy éppen milyen applikációk futnak a háttérben, és ezeket helyből be is lehet zárni, ha valamire egészen biztos, hogy nincs éppen szükség, és nem is fog kelleni a közeljövőben. A több ablakos alkalmazásfuttatási lehetőség egyszerűsödni fog, ami a Wingnél a különleges kialakítás miatt különösen hálás dolog lesz. Zenelejátszás és filmezés közben egy továbbfejlesztett kezelőfelület fog megjelenni az értesítési ablakban. És az Android fejlesztései nyomán a Wingen is lehet már az értesítési engedélyeket alkalmazásonként kezelni.

Galéria megnyitása

Az LG Wing eredetileg még az Android 10 operációs rendszerrel debütált, és meglehetősen drága is volt, amellett hogy igencsak eltért a megszokott formavilágtól. Mikor kiderült, hogy az LG Mobile lehúzza a rolót, sokan azonnal attól kezdtek tartani, hogy még a szoftvertámogatást sem fogja rá biztosítani a cég, azért adott ki annak idején egy külön tájékoztatót arról, hogy nemcsak egy, hanem három főverziós frissítést is biztosítani fog, amiben sokan nem bíztak, de végül tartotta magát ehhez a cég.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére