Beruházásaikon spórolnak a távközlési vállalatok

Beruházásaikon spórolnak a távközlési vállalatok

Tegnap végre reagáltak a távközlési cégek a rájuk vonatkozó, hétfőn este elfogadott különadó bevezetésére. A társaságok miközben hangsúlyozzák, hogy megértik az ország helyzetét, sérelmezik, hogy elmaradt az előzetes egyeztetés, meglepetésként érte őket a különadó mértéke és időtartama. Várhatóan a Magyar Telekom Nyrt.-nek kell befizetnie a távközlési szektor összesen 61 milliárd forintra becsült különadójának csaknem felét. Ez az összeg nagyban szűkíti a vállalat felhasználható forrásait - állítja a társaság, amely szerint korai még arról beszélni, hogy az új adónak milyen hatásai lehetnek működésére, befektetési és osztalékpolitikájára. Figyelemmel kísérik azt is, hogyan reagál az EU a jogszabályban foglalt intézkedésekre. A cég szeretné megismerni a kormányzat terveit is arra vonatkozóan, hogyan kívánja megvalósítani az EU digitális menetrendjében kitűzött százszázalékos szélessávú lefedettséget, hogyan ösztönözné a szélessávú beruházásokat és a digitális felzárkóztatást.

A Vodafone Magyarország szerint a különadó veszélyezteti az ország versenyképessége szempontjából fontos harmadik és negyedik generációs mobilhálózatok fejlesztését - mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország Zrt. szabályozási ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. A cég tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal az extraadó miatt veszélybe került, a fogyasztók érdekeit és a magyar gazdaság versenyképességét is szolgáló további fejlesztések sorsáról. Szintén a beruházásokat látja veszélyben a Telenor Magyarország Zrt.: az új elvonás komolyan veszélyezteti például a társaság tervét, hogy új spektrumberuházásokkal 2012 végéig országosan megvalósítsa a mobil szélessávú lefedettséget.

Az Invitel Zrt. csak a válságadóról szóló törvény kihirdetése után fogalmazza meg álláspontját. Zsembery György vezérigazgató-helyettes elmondta: a cég által fizetendő összegről még nem készült kalkuláció. A Portfolio.hu számításait - amely szerint a cégre körülbelül négymilliárd forint jut - nagyságrendileg helyénvalónak tartja a cégvezető, aki szerint szeretnék azt is tudni, mire költik majd ezt az összeget. Zsembery szerint az energetikai és a távközlési piac a legszabályozottabb, ezért nehéz lenne továbbhárítani az extraadót, ráadásul ezekben a szektorokban évek óta folyamatosan csökkennek az árak, a felhasználók emelést nemigen fogadnának el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward