Nagyon úgy fest, hogy jövőre kiéleződhet a verseny az ultramagas felbontással kecsegtető képérzékelők piacán, és jelen állás szerint az is benne van a pakliban, hogy a Samsung kerül a sereghajtó szerepbe. A Sony most jelentette be a friss versenyzőjét, ami azonnal nagyon magasra tette a lécet, és az a hír járja, hogy az OmniVision is egy hasonló egységen munkálkodik.
Mint az ismeretes, a Sony által bemutatott első 200 megapixeles BIS CMOS képszenzor 1/1,12 hüvelykes lett, megelőzve fizikai méretben az összes eddig megjelent versenytársát. A japán újdonság hírére rákontrázva az Ice Universe néven ismert szivárogtató megszellőztette, hogy az OmniVision hamarosan felveheti a versenyt a Sonyval.
2022-ben az OmniVision elsőként jelentett be 1/1,4 colos méretben 200 MPixeles szenzort, aminek az volt az erénye, hogy beépíthető lett akár zoomkamerák vagy ultraszéles látószögű lencserendszerek mögé is. Eddig kétféle 200 megapixeles érzékelője volt a cégnek, az OVB0A és az OVB0B, ezeket követheti a sorban egy betű kihagyással az OVB0D.
A kiszivárgott információ szerint az OVB0D már nagyjából 1/1,1 colos lesz, tehát 0,7 mikron körüli pixelméret fogja jellemezni, ahogy azt a Sony LYT-901-nél is láthattuk.
Úgy tudjuk, hogy az OmniVision egy az eddigieknél is fejlettebb HDR eljárással szolgál majd, és a szenzor állítólag nagyon magas, 400 ezres FWC (full-well capacity) értéket fog nyújtani, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál több fényt tud befogadni és hasznosítani. Állítólag a cég a szokványos DCG és a többkép kombinálásával elért HDR mellett a második generációs LOFIC (Lateral Overflow Integration Capacitor) technológiát is beveti, ez utóbbival a kiégést lesz képes minden eddiginél jobban kontrollálni a fotókon.
Extrém fényviszonyok mellett is képes lesz az OVB0D szenzor HDR felvételeket rögzíteni, a széles technológiai apparátus révén a legváltozatosabb körülmények között is stabil teljesítmény érhet el. A Sony arról beszélt, hogy az új érzékelője révén akár 17 Fé-s, 100 dB-es dinamikatartományt lesz képes felmutatni, az OmniVision pedig ebben is jobb lehet egy hajszállal. A kiszivárgott adatok szerint az OVB0D érzékelőnél akár 108 dB-es dinamikatartomány is elérhető lesz.
Az Ice Universe azt is felfedte, hogy az OmniVision által fejlesztett képszenzort 22 nm-es csíkszélességen állíthatják majd elő. Ez egy olyan technológiai részlet, amit általában nem szoktunk tudni az ilyen érzékelőknek, mert erről a vállalatok sosem beszélnek. A 22 nm nagyon soknak hangozhat a rendszerchipek előállításához használ 3-4 nm-es eljárások tükrében, de látni kell azt, hogy ezeket nem lehet közvetlenül összevetni, teljesen más kihívások és igények vannak egy CMOS képszenzornál. Az előállításért a TSMC felelhet majd.
Állítólag a Xiaomi, a Honor, az Oppo és a Vivo is érdeklődik a lapka iránt, ami azért érdekes, mert a Sony LYT-901 kapcsán is lehetett arról hallani, hogy a Xiaomi, az Oppo és a Vivo ott van a potenciális vásárlói körben. Nem kizárt, hogy az OmniVision újdonságának megjelenése a japánok számára váratlan versenyhelyzetet hozhat.