AZ INTEL ÉRKEZŐ PLATFORMJA JOBB PCIE 4.0-S TELJESÍTMÉNYT NYÚJT, MINT AZ AMD-É?

A PCMark 10 gyorstesztje alapján úgy tűnik, ez a helyzet, ám a végső következtetések levonásával érdemes megvárni a márciusban érkező független teszteket.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. febr. 28. 8:02
Az Intel érkező platformja jobb PCIe 4.0-s teljesítményt nyújt, mint az AMD-é?

Az Intel nem siette el az asztali platformok szegmensében a PCI Express 4.0-s szabvány bevezetését, ugyanis az csak az elkövetkező hetek folyamán, a Rocket Lake-S processzorok megjelenésével válik elérhetővé, miközben az AMD térfelén már 2019 július 7-e óta elérhetőek a PCI Express 4.0-s slotok. Úgy tűnik viszont, hogy most is az utolsókból lesznek az elsők, már ami a PCI Express 4.0-s teljesítményt illeti, legalábbis az Intel belsős tesztje alapján ez a helyzet körvonalazódik, de mint mindig, a gyártói tesztet most is érdemes egészséges gyanakvással tekinteni, a végső verdiktet ugyanis majd csak az első részletes független tesztek ismeretében lehet kimondani.

A belsős teszt alkalmával lényegében 500-as sorozatú lapkakészlettel felszerelt platformokat használt a gyártó mindkét térfélen: az AMD X590-es lapkakészletével szerelt alaplapba egy RYZEN 9 5950X processzor került, míg az Intel Z590-es lapkakészletét használó deszka egy Core i9-11900K processzort kapott. Mindkét rendszer kapott ez meghajtót, amelyre az operációs rendszer és a szoftverek kerültek, valamint egy PCI Express 4.0-s csatolófelületbe illeszkedő 1 TB-os Samsung 980 Pro SSD is bekerült mindkét rendszerbe, amin 50% szabad hely volt. A meghajtók egy riser kártyára kerültek annak érdekében, hogy a PCH-tól érkező interferenciáktól mentesen működhessen az SSD, majd lefuttatták a PCMark 10 gyorstesztjét.

Ez nem egy túl megterhelő teszt, a három másik sokkal jobban igénybe veszi az adott SSD-t, de most nem is az SSD gyengeségeinek kimutatása volt a cél, hanem sokkal inkább az, hogy az egyes platformok, driverek, firmware-ek, illetve processzorok közötti teljesítményt szemléltessék, és ez a jelek szerint sikerült is.

A gyorsteszt alapján a Rocket Lake-S platform 11%-kal jobb eredményt ért el, mint a RYZEN 9 5950X processzorral szerelt rendszer, ami nem a PCI Express 4.0 implementációk közötti különbséget, hanem a fentebb említett összetevők által nyújtott előnyöket szemlélteti. Ez mindenképpen figyelemre méltó eredmény, de az egyenletnek van egy másik oldala is: az Intel háza táján egyelőre csak egyetlen PCI Express 4.0 x4-es csatoló várja az M.2-es SSD kártyákat, a PCH ugyanis még mindig PCI Express 3.0-s sávokat kínál, vagyis eléggé vegyes a kép, ha a pozitívumokat és a negatívumokat szemléljük.

Más kérdés, hogy ugyan jól hangzik a 11%-os előny, az esetek többségében azonban ezt nem igazán lehet majd érezni valós felhasználás alatt, ha a nagy általánosságot nézzük, maximum ott jöhet jól az extra teljesítmény, ahol nagyméretű fájlokkal kell dolgozni, illetve ezeket kell sűrűn mozgatni.

Az előzetes teljesítmény tehát ígéretes, de a későbbi tesztek részletesebben is megmutathatják, melyik platformnál mely területeken találkozhatunk előnyökkel és hátrányokkal, nem csak a teljesítmény terén.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2021. márc. 2. 13:23
#12

OFFTOPIC: Az uj logoban csak nekem b@ssza a szemem az az R betu?

Dragon3k
Dragon3k
2021. márc. 1. 7:59
#11

"az AMD X590-es lapkakészletével szerelt alaplapba egy RYZEN 9 5950X processzor került"
Itt gondolom x570 akart szerepelni.

Ha már riser kártyát használtak, akkor írhatták volna, hogy amd esetében is az elsődleges pci-e-be volt vagy nem, mert egyik esetben közvetlen a cpu-ba van kötve, másik esetben a chipseten keresztül, ami beleszólhat a dologba.

Dragon3k
Dragon3k
2021. márc. 1. 9:31

@s_otto Majd meglátjuk a független teszteknél mi lesz, egyik gyártó saját tesztjének sem tudok hinni, mindegy, hogy intel, amd vagy nvidia, bár mire ez az átlagembernek is számítana, addigra már pci-e 5.0 lesz a gépekben :D

powerage
powerage
2021. febr. 28. 19:50
#10

Az inteles linken levő adatokat elnézve a lényeg: A még nem kiadott intel platform egy szintetikus tesztben akár 11%-al is gyorsabb lehet egy nem létező bios verzióval futó alaplapos amd konfiggal szemben. Akárhogy is nézem, ezek impresszív adatok, főleg egy budget szegmensben focizó gyártótól.

19milan97
19milan97
2021. febr. 28. 19:42
#9

Hány embernek van PCI-os SSD itt a kommentelők között? És egy szintetikus benchmarkban 11% SSD sebességben az kb. olyan mint amikor a Bugatti-t lenyomta végsebességben a Koenigsegg. 400km/h helyett 450 vagy vmi hasonló. Biztos mindenki ki fogja használni.Amúgy meg honnan tudjuk hogy az AMD a következő generációval nem licitál rá erre a teljesítményre??? Tök fölösleges itt akárkinek is szurkolni inkább örülni kéne ,hogy van verseny. Amíg nem kapsz új videókártyát addig feldughatod a 11%-ot amúgy is :D

wintercounter
wintercounter
2021. márc. 2. 13:25

@Dragon3k  M.2 is PCI-E lane-t hasznal.

Imasundaj
Imasundaj
2021. febr. 28. 19:05
#8

Ryan Shrout... ennek az embernek azt sem szabad elhinni amit kérdez.

manbali82
manbali82
2021. febr. 28. 18:56
#7

Intelnek év végén lesz PCIE5.0 is. Én inkább abba a platformba invesztálok, ebből kiindulva az intel ott is keményen jó lesz.

Tuti azt is megoldják passzív hűtéssel, majd a saját 10nm-en gyártják a NB chipet.

AMD-nek max. egy throttlingoló, ventillátoros szarsággal sikerül kiadni az 5.0-át, de lehet még úgy sem, kérdés hol lesz szabad gyártósor, és hány nm-en :D

gigabyte19910924
gigabyte19910924
2021. márc. 4. 14:05

@punchman Tévedsz az Intel Asus Z590 lapok tudják a PCIe 4.0 sebességet de csak 11-dik generációs procival.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. febr. 28. 18:17
#6

"az esetek többségében azonban ezt nem igazán lehet majd érezni valós felhasználás alatt"

  • Ahogy az AMD összes világmegváltó feature meg csillió magszám sem volt érezhető valós felhasználás alatt (persze ilyenkor mindenki 7/24 renderel meg winrarol tudjuk), szóval...
mtrx220
mtrx220
2021. febr. 28. 13:13
#5

Mondtam előre hogy ez lesz: AMIKOR az intel odaáll a pci-express 4.0 mögé: AKKOR hirtelen jó lesz a lesajnált szemét is, amit ma szép felárral ad az AMD.  Jött egyből az ugatás, hogy a pci-express 4.0 hát az egy százalékért minek ugráljon az intel. Böff! na tessék, remélem tetszik hogy százegyedszerre is majmot csinált magából mindenki. Mert hát ez bizony ilyen: az intel megvette a piacot. Akkor megy valami, amikor mondják. A többi idealista reménykedés, amely mindig bukáshoz vezet.

Félreértés ne essék: nem jársz rosszul sehogy sem; de azon ölni egymást hülyeség hogy ki melyik gyártót "kedveli". Komolyan, inkább adok egy botot és verjétek össze egymást, még az is viccesebb.

mtrx220
mtrx220
2021. márc. 1. 15:54

@hunspirit  hagyjuk, bele se kezdek :)

pdx006
pdx006
2021. febr. 28. 12:13
#4

Örülök neki hogy szárnyalnak a teljesítmények meg az árak is, de ahogy elnézem a játékmegjelenéseket, ismét nem tudom hova tenni hogy minek. Még a kanyarba sincsenek valamire való címek amik ki szeretnének jönni a közeljövőben.

girhes89
girhes89
2021. febr. 28. 10:11
#3

...érdemes megvárni a márciusban érkező független teszteket.
Eddig olvastam...

hunspirit
hunspirit
2021. febr. 28. 9:41
#2

Rocket lake megjelenés után amd fanboyok:
https://i.redd.it/cpffs9fvufx41.jpg

Busterftw
Busterftw
2021. febr. 28. 17:15

@adampeter Amennyiert megveszik, pontosabban.

talgaby
talgaby
2021. febr. 28. 9:05
#1

Mondjuk ha manapság a konkurenciához képest X éves lemaradással implementálnak egy szabványt, azért illik is valami mutathatóbban jobb teljesítményt nyújtani benne. Azért ez nem olyan, mint a sugárkövetés, hogy mindenki maga fejleszti; itt csak meg kellett felelni egy sor létező előírásnak.

Terror
Terror
2021. febr. 28. 18:49

@Andreios_81 Nem, nem nyavalyogtam azon, hogy miért nem növelik a sávok számát. Egy kérdőmondat nem volt a kommentemben. Azt írtam, hogy nem a PCIE revíziójának növelése segít rajtunk, hanem a sávok számának növelése, amihez új PCIE revízió még csak nem is szükséges. Ellenben a marketinganyagban szépen világít a PCIE verziója, de a sávok számának meg nézhetsz utána külön, ha kíváncsi vagy rá.

Erre jött a komment a részedről, amivel gyakorlatilag megerősítetted, amit írtam, de kiegészítetted azzal, hogy nincs igazam (nem derült ki, hogy miben), második nekifutásra pedig jött a személyeskedés (ezt pedig csak a szüleid korai elvesztésének tudom be, szóval ezért nincs harag).

Vissza az oldal tetejére