Az Intel kínálatában néhány hónappal ezelőtt, tavasszal jelentek meg az Arrow Lake Refresh processzorok, amelyekből asztali fronton végül csak két példány érkezett a várva várt három helyett, és mobil fronton is két modellel bővült a kínálat. Az új processzorok minden esetben Plus jelölést kaptak, így könnyen meg lehet őket különböztetni a normál Arrow Lake processzoroktól.
Asztali fronton a két újdonság eléggé vonzó ár/teljesítmény aránnyal debütált, különösen a Core Ultra 5 250K Plus szerepelt jól ezen a téren, hiszen 199,99 dolláros listaáráért cserébe masszív teljesítményt kínált, ami kifejezetten vonzóvá tette a konkurens megoldásokkal szemben, de a Core Ultra 7 270K Plus is előkelő helyen szerepelt ezen a téren, igaz, az a modell 299,99 dolláros áron érkezett meg a piacra.
Az Intel csapata az elmúlt napokban csendben megemelte az asztali Arrow Lake Refresh processzorok listaárát, erre pedig az egyik hardverdetektív, Harukaze5719 hívta fel a figyelmet. A Core Ultra 5 250K Plus a korábbi 199,99 dolláros ár helyett immár 229,99 dolláros áron szerepel az Intel hivatalos kínálatában, vagyis 15%-os áremelésen esett át. A Core Ultra 7 270K Plus sem úszta meg drágulás nélkül, az a modell ugyanis 299,99 dollár helyett most már 349,99 dolláros listaáron szerepel a termékpalettán, ami 16%-os drágulást jelent. Ezek továbbra is nettó listaárak, vagyis az általános forgalmi adó mellett egyéb sarcok is növelik ezeket az összegeket, de nagy általánosságban a végfelhasználói árak is nagyjából hasonló mértékben növekedhetnek majd, mint ahogy azt a listaáraknál láthattuk.
A Core Ultra 7 270K Plus és a Core Ultra 5 250K Plus egyaránt LGA-1851-es processzorfoglalatba illeszkedik, azaz a 800-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapokban használhatóak, de egy BIOS-frissítésre szükség lehet a bevetésük előtt, ha az adott deszkán régebbi BIOS kiadás fut. A Core Ultra 7 270K Plus fedélzetén összesen 8 P-Core és 16 E-Core található, amelyek mellé 36 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótár kapcsolódik, a P-Core részleg maximális boost órajele pedig 5,5 GHz.
A Core Ultra 5 250K Plus már csak 6 P-Core és 12 E-Core birtokában dolgozhat, de így is a legnagyobb magszámú Core 5-ös sorozatú processzornak minősül, ami 30 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorítótárat foghat munkára. Az új processzorok teljesítményének fokozásában az Intel Binary Optimization Technology névre keresztelt eljárás is segít, ami esetenként érezhető teljesítménynövekedést hoz a különböző optimalizációk révén, de még csak viszonylag kevés játékot támogat, igaz, a repertoár folyamatosan bővül.