Ha a játékfejlesztésről van szó, mindannyian tudjuk, hogy melyik az a fejlesztői réteg, akikre egyáltalán nincsen szükség egy játék kiadásához. Igen, ezek a tesztelők.
Ez a fejlesztésben résztvevő réteg úgysem csinál mást, csak állandóan panaszkodik, a kákán is csomót keres, akadékoskodik. Gátolja az innovációt, rombolja a cég pozitív szellemiségét és persze a fejlesztést. Ilyen negatív emberekből pedig a legtöbb fejlesztőcég, ha teheti, nem kér. Ezen személyek hiánya általában jól szokott elsülni, emlékezzünk csak például a Cyberpunk 2077-re, a Battlefiled 2042-re, az Assassin’s Creed: Unity-re, Fallout 76-ra, az Anthemre stb. Mind olyan játék, amiknek a megjelenését szerencsére nem akadályozták meg a bugris tesztelők, így félkészen, a rémséges játékipari Cthulhu formájában jelenhettek meg.
A legmegvetettebb játékfejlesztői csoport természetesen az EA kötelékében is ez, így nem véletlen, hogy a Baton Rouge irodát egy szimpla, előre nem tervezett Zoom hívás alkalmával oszlatták fel.
A hirtelen jött leépítés 200 embert érint, akik az Apex Legends játék minőségéért voltak felelősek.
Az ott dolgozók szerint semmilyen előjele nem volt a lépésnek, még maguk a menedzserek se tudtak az EA tervezett lépéséről. A teljes Baton Rouge csapata hirtelen azon kapta magát, hogy minden hozzáférésük megszűnt a rendszerekhez. Az EA 60 nap végkielégítést ad nekik, biztonsági őrökkel összeszedhetik a saját cuccaikat és vége is dalnak. Az ott dolgozók megmaradt privát kapcsolatai alapján bár maradtak még az EA Apex csapatánál teljes állású minőségért felelős személyek, ők csak menedzserek voltak és valójában meg vannak lőve, fogalmuk sincs, hogy mit kéne csinálni. Úgy tudják, hogy a románoknál épül szép lassan egy tesztelői csapat, de ők még sose látták a játék rendszereit, teljesen a nulláról kell megismerniük a dolgokat.
A Baton Rouge óradíja 14 és 18 dollár per óra között zajlott, ami alapvetően rettenetesen kevés az amerikai megélhetéshez képest, épp hogy egy gyorséttermi dolgozó szintje felett van. Valószínűleg jóval ez alá tudott lőni a romániai csapat, ezért kellett a louisiana-i BR irodát leépíteniük.
A leépítés azért is jött váratlanul, mert éppen most oktattak ki egy rakatnyi új tesztelőt a Baton Rougnál, a munkába állásuk előtt pedig már el is vesztették a munkahelyüket.
Az Electronic Arts szerint a lépés a globális stratégiájuk része, így valójában bővítik a tesztelőcsapatukat a világban. A távoli tesztelő csapatokkal ugyanis növelni tudják a heti tesztelt órák számát, ezzel pedig jobban ki tudják szolgálni a növekvő közösséget.
Alig pár hete írtunk a játék, fejlesztőcsapatok és úgy az ipar leépüléséről, amiben természetesen az EA is erősen érintett volt. Természetesen a mostani leépítés erősen befolyásolhatja az Apex Legends minőségét is, de mint tudjuk, a jó tesztelő bólogat, nem hátráltatja a fejlesztést holmi problémák feltárásával, lásd Cyberpunk 2077 esete.
Felmérések szerint a játéktesztelés a világ egyik legstresszesebb munkája. A játéktesztelők 30%-a küzd depresszióval, míg 34 százalékuk szorongással, ami a magas nyomással, teljesítménykényszerrel, elégtelen erőforrással és többek között a túl szűkös határidőkkel magyarázható. Érdekes lenne megtudni, hogy az ilyen hirtelen Zoom hívások vajon segítik, vagy éppen rombolják a tesztelők egészséges állapotát.