Az Intel jelenleg azon munkálkodik, hogy sikeresen betörhessen a táblák és az okostelefonok szegmensébe, ezzel egy időben az ARM célja pedig az, hogy az architektúrája köré épülő központi egységek – helyesebben SoC egységek – meghódítsák az átlagfelhasználók számítógép konfigurációit, valamint a szerverpiacot is. Az ARM első embere szerint a jövőben az ARM architektúra köré épülő konfigurációk nagyobb piaci részesedéssel rendelkezhetnek majd a PC piacon, mint amekkora piaci részesedést az Intel x86 alapú megoldásai elkönyvelhetnek az okostelefonok szegmensében.

Optimista jövőkép

Warren East szerint a különböző ARM alapú chipek segítségével a notebookok szegmensében 10 és 20% közötti piaci részesedést könyvelhet majd el az ARM 2015 környékén. Ezzel egy időben az ARM első embere úgy véli, hogy az Intel az elkövetkező évek folyamán csak 5-10% közötti piaci részesedést tud majd felmutatni az okostelefonok piacán.

Az ARM vezetője szerint az átlagfelhasználók számítógépein általában csak nagyon kevés féle alkalmazás található meg: az emberek többnyire webböngészőt, e-mail klienst, Office szoftvercsomagot és Adobe Photoshopot, vagy valamilyen hozzá hasonló képszerkesztő szoftvert használnak – ezeknél sokkal több szoftvert a többség egyáltalán nem is használ. Szerinte emiatt az ARM alapú processzorok asztali számítógépekbe kerülhetnének és a felhasználói követelmények közül többet is kielégíthetnének.

A PC-kbe szánt ARM alapú chipek jelentősen kedvezőbb árcédulával rendelkezhetnének, mint az x86-os architektúra köré épülő társaik, így ezeknek köszönhetően a számítógép konfigurációk elméletben még megfizethetőbbé válnának.

Buktatók, amik aláássák az optimizmust

A fentiek nagyon jól hangzanak, de van egy pár apró hiba. Az olcsó PC konfigurációk – mint amilyenek például a netbookok – sosem tudtak szert tenni igazán jelentős piaci részesedésre. Plusz ott van még az a tény is, hogy a CPU csak egy PC előállítási költségének a töredékét teszi ki.

Nagyobb probléma a kompatibilitás kérdése: a specifikusan x86-os architektúrát és utasításkészleteket használó alkalmazások egyáltalán nem futhatnak Windows 8 RT alapú eszközökön, portolni kell őket.

Az ARM alapú megoldások előnye azonban kétségtelenül az, hogy könnyedén integrálható beléjük harmadik fél által készített technológia, így viszonylag gyorsan bővíthető a funkcionalitásuk – ez egy olyan tulajdonság, ami az x86 alapú megoldásokból hiányzik.

Az Intelnél nem aggódnak

Az Intel persze saját szemszögéből továbbra is pozitívan látja a PC piac helyzetét. A cég egyik illetékese szerint a világ legnagyobb processzorgyártója ár tekintetében versenyképes megoldásokat küld majd harcba az ARM alapú eszközök ellen.

A téma már nem először röppen fel, de érdemi előrelépést eddig még nem igazán fedezhettünk fel a piacon, már ami az ARM PC piacra történő látványos belépését illeti.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nightmare13
nightmare13
2012. máj. 22. 23:19
#16

Milyen 64 bitekről beszélünk? Ennyire nehéz felfogni, hogy az ARM azokat akarja megcélozni, akik átlagos cuccokra használják ezeket a masinákat? Szöveget szerkeszteni, videózni, stb... semmi munkaerőigényes cucc, mint ahogy a nettopok, netbookok sem arra vannak? Arra nem elég pl a mostani négy magos, de még két magos SoC-ok többsége? Már hogy a francba ne lenne elég... Nem x86/64 processzort akarnak csinálni, simán az ARM architektúrát akarják bevinni az alsóbb árszegmensekbe, ahol bőven elég a teljesítménye az igények kielégítésére. Ennyi, miért olyan nehéz ezt elhinni? Ezeknél a platformoknál még a fogyasztáson is engedhetnek, ha nagyon szükséges, hiszen még így is töredékét fogják fogyasztani a jelenleg piacon lévő cuccoknak...

jozsefm
jozsefm
2012. máj. 22. 22:41
#15

Ambiciózus elképzelések.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. máj. 22. 22:07
#14

Azért az a 10-20%-os részesedés 2015-re a notebook piacon nem optimista, hanem egyenesen utópisztikus elképzelés az ARM szemszögéből. Mikorra lesz kész az első erre alkalmas 64 bites SoC? 2013? 2014? Már a Win RT startjánál ott kéne lennie. Arról nem is beszélve, hogy a Win RT tabletekre és csak tabletekre van optimalizálva, nem Microsoftos programot csak a Metro-n futhatnak, ez azért sokat ront az összképen, és már egy 15"-os notebook is túl nagy ahhoz a felülethez.

Android? Komolyan, az még valódi multitaskingra se képes és nyers erővel lehet csak meghajtani, mert a menüanimációk is megzabálnak egy jó nagy adag RAM-ot és leizzasztják a GPU-t. Mondom ezt úgy, hogy nem választanék más mobilos op.rendszert mindennapi használatra. A MeeGo hajója már elúszott, sajnos.

Szóval ha csak nem lesz 2015-re egy asztalos Win RT, egy nagy adag natív program hozzá, amit az emberek általában használnak (Firefox és Chrome például, ami a mostani Win RT-re nem készülhet el natívan), plusz egyebek, amik azért megfordulnak az emberek gépén időről időre, meg kompatibilitás mindenféle külső hardverrel és nem jön már idén, nagyon max. jövőre egy friss 64 bites Celeron szintű ARM chip, akkor nem lesz itt 2%-os piaci részesedése sem. Csak multimédiás eszközként eladhatnak ugyan dolgokat ARM SoC-kal, de számítógépként kizárt.

Az Intel meg nagyon szorult helyzetben lefaraghatja a friss és energiatakarékos Celeronok árát 30-40%-kal, megérezni nem fogják, de már nem is lesz semmi előnye az ARM-nak.

Humbuk
Humbuk
2012. máj. 22. 21:34
#13

zzz double post... xD

Humbuk
Humbuk
2012. máj. 22. 21:34
#12

kiberg: Nem tudom miért jött elő hirtelen ez a 32bit... Nyilván netezéshez te is 32GB ramot használsz ugye? Még csak most kezd hódítani úgy igazán a 64bit (nem csak a memória címzés miatt...) De mióta is van?

Arm tudna csinálni olyan procit, csak kérdés, hogy akar-e? A gond a már alul elhangzottakkal van. Kicsi az a piac ami x86 nélkül is megy(Pc). Szal én inkább ebben látom az akadályokat mert hogy intelék nem adnak az x86 liszenszéből, az is ziher.

DogTheDog
DogTheDog
2012. máj. 22. 17:51
#11

Meg ha csinalna is egy jo pc-s processzor csaladot,nehez lenne meggyozni az embereket,hogy vegyek is.Ahhoz,hogy az intel ellen szerezzenek piaci poziciot nem eleg,hogy a fonok beszologat.

Majd ha lesz termek,es bevalt a teszteken,akkor lesz ertelme errol beszelni is.Addig meg tok mindegy ki mit akar.

vram
vram
2012. máj. 22. 16:21
#10

Az ARM egyik versenyelőnye, hogy a gyártói piaca versenypiac, míg az Intel az x86-on gyakorlatilag monopolhelyzeten van. Az AMD jelenleg nem veszélyezteti a pozícióit, és erős árverseny sincs. Ez a chipárakon jól látszik. Jó lenne, ha a mobil SoC piac a továbbiakban is ilyen lenne. Nem örülnék neki, ha itt is az Intel dominanciája érvényesülne.

kiberg
kiberg
2012. máj. 22. 16:16
#9

Arm 32 biten dolgozik, így nem csoda hogy kevesebbet fogyaszt mint egy intel atom. de 32 bit nem sokáig lesz elég, főleg pc piacon.

Humbuk
Humbuk
2012. máj. 22. 14:06
#8

Nem tudom miért megy megint a viaskodás :) Armék még nem is csináltak PC-s processzort. Azért gyenge az Arm mert ahhoz a a szabványhoz ez tartozik.

A pc az már megint egy más kvalitású "játszótér", én kíváncsi lennék mi férne bele mondjuk 40-60W Tdp-be Arméktől! Ami biztos, hogy nem 2 mag és 2x 1Ghz.

Ne írjuk le olyan gyorsan! Természetes, hogy az intel nem fél, hiszen fű alatt már teszi ellene a lépéseket!

atti2010
atti2010
2012. máj. 22. 14:23

Nem írjuk le, legalábbis én nem, de kicsit szerintem korai még erről beszélni, lássuk az első próbálkozásokat aztán majd lehet rola beszélgeti.

sanyix
sanyix
2012. máj. 22. 13:02
#7

@atti2010: nem igazán, ugyanis olyan guit futtatok linuxal egy olyan gépen, amin a windows lebutított guival is alig vánszorogna, mert sokkal több memóriát eszik (meg cpu-t meg mindent, hiszen windows)...

Simán beléphetnek a pc szegmensbe armék, csak akkor olyan cpu-t kéne tervezni ahol nem az alacsony fogyasztás az elsődleges. Bár igaz hogy az átlagember pc használatára egy 2 magos mostani arm is elég lenne...

atti2010
atti2010
2012. máj. 22. 13:24

Bár igaz hogy az átlagember pc használatára egy 2 magos mostani arm is elég lenne...

Én próbáltam böngészni 2 magos ARM géppel de kegyetlenül akadozott, inkább kihagynám legkozelebb.

atti2010
atti2010
2012. máj. 22. 12:32
#6

Egy ARM-tól jelenleg senki sem fél mert egyelőre nem alternatíva, most keveset fogyaszt mert harmatgyenge de aztán úgy jár mint a Linux hogy "jaj de kevés memóriát fogyaszt" most hogy felnő a grafika a Windowshoz lassan már többet is zabál a Win-nél.

gabesz7630
gabesz7630
2012. máj. 22. 11:28
#5

Szerintem meg egyszeruen latjak az intelnel, hogy nincs olyan teljesitmeny.

Aztan lehet, hogy nemi csuszkasuska is ment .

hakosh2
hakosh2
2012. máj. 22. 11:24
#4

"Plusz ott van még az a tény is, hogy a CPU csak egy PC előállítási költségének a töredékét teszi ki."

Erről szerintem nem így vélekednek az ultrabook gyártók :)

nightmare13
nightmare13
2012. máj. 22. 11:19
#3

dfsz34

Ott a cikkben, hogy nem a teljesítményigényes területeket célozzák meg elsősorban, hanem az átlagfelhasználót, aki filmezik, netezik, office-t használ (jön a Libre Office androidra is!!!), zenét hallgat, stb.

Ezekhez pedig a fejlődés tendenciáit figyelembe véve, valamint az arm soc-ok relatíve olcsóságát is hozzászámítva 1-2 éven belül komoly bajban lehetnek a kis atomot tartalmazó gépecskék.

dfsz34
dfsz34
2012. máj. 22. 11:07
#2

Teljesítménnyel nem tud versenyezni. Ár / teljesítménnyel meg értelemszerüen csak akkor, ha nagyon olcsó lesz. Kérdés a program ellátottság is, ami még javulhat persze, sőt ahogy halad az android evolúciója még lehetnek ott meglepetések. Én nem lennék meglepődve, ha a windoes komoly konkurrenciája lenne egyszercsak az android laptopokon és asztali gépeken is. Nem ma, nem holnap, de pár év és meglepődhetünk, szerintem.

De ehhez először egy ütős ARM processzor kéne pc-re, ami nem lesz könnyű ekkora teljesítmény hátránnyal, ami nekik van. Bírom, mikor majd meghalnak emberek, hogy a mobil telcsin 2 magos processzor van 1GHz-es és olyan bivaly, hogy majd szétfeszíti az erő. :) egy 5 évese celeron valószinüleg leverné teljesítményben, ha össze lehetne korrektül hasonlítani. A PC piac még nagypálya az ARM-nek.

madcaptain
madcaptain
2012. máj. 22. 10:03
#1

Túl magabiztos az intel, tuti lefizetik a Microsoft-ot, hogy az Arm-on ne legyen tökéletes a Win8 user élmény.

Vissza az oldal tetejére