Az Apple rengeteg pénzt fektet abba, hogy fejlesszen, és attól függetlenül, hogy a vállalat nem dob piacra rendszeresen innovatív termékeket, még dolgozik ilyeneken, csak általában addig nem vet be semmit, ameddig nem tudja azt magas minőség biztosítása mellett megoldani. Hajtogatható eszköze sincs a cégnek, de dolgozik azon, hogy legyen, és most ennek kapcsán egy nagyon érdekes pletyka reppent fel.
Ming-Chi Kuo, aki általában igen jól tájékozott az Apple különböző lépéseit illetően, most arról számolt be, hogy a vállalat teszteli a flexibilis, színes E Ink képernyőket. A színes elektronikus papírok nagyon szépen fejlődtek az elmúlt évek során, és néhány hete volt lehetőségünk arról beszámolni, hogy az E Ink vállalat bemutatta Gallery 3 színes epapírját. Ez pedig már olyan hordozóra épül, ami a hajtogathatóságról is képes gondoskodni.
Az egyelőre még nagyon ködös, hogy az Apple milyen készüléket húzna fel egy ilyen képernyő köré, de Kuo szerint a vállalat számol azzal a lehetőséggel, hogy a jövőben az ilyen megjelenítők nagy népszerűségnek fognak örvendeni. A Gallery 3, amiről részletesen beszámoltunk korábban, azért még eléggé szerény módon valósítja meg a színek kirajzolását, közel sem tud olyan dinamikát, mint akár egy gyengébb minőségű TFT kijelző. De az is kétségtelen, hogy halad előre, és lényegesen jobb már, mint amire korábban a fejlesztések képesek voltak.
A szakember információi szerint az Apple táblagép-szerű hajtogatható szerkezetnél teszteli az E Ink technológiás képernyőt jelenleg. Szóval a Galaxy Z Fold formátumában gondolkodhat az Apple. Valószínűleg kívül lenne a masinának egy teljes értékű OLED panelje, és belül pedig a nagyon alacsony fogyasztású, de olvasásra például kifejezetten alkalmas, színes E Ink jelenne meg. Az Apple vélhetően arra számít, hogy a jövőben még szebb színeket és gyorsabb képfrissítést tudnak majd nyújtani az E Ink képernyők.
Az Apple állítólag elsődlegesen a rendkívüli hatékonyság miatt gondolkodik ezen formátum megvalósításában. Adott esetben pedig egy olyan formáció is elképzelhető, hogy a külső képernyő E Ink alapú, ami folyamatosan aktív lehetne, és mindig jelezné, ha van valamilyen történés. Ezen lehetne válaszüzeneteket is írni, ha pedig valamilyen vizuálisabb tartalomról van szó, akkor a felhasználó egyszerűen kihajtaná a belső OLED képernyőt, és azon nézne filmet vagy bármi egyebet.
Akárhogyan is alakuljon, az Apple egészen biztos, hogy nem mostanában fog hajtogatható eszközzel előrukkolni. A cupertinóiak nagy valószínűség szerint 2024 előtt nem mutatnak be ilyen kész terméket. De a legvalószínűbb jelenleg az, hogy 2025-ig kell várni a kész megoldásra. De abszolút elkötelezett a vállalat ebbe az irányba, és a távolabbi jövőképében állítólag a notebook méretű hajtogatható szerkezetek is szerepelnek.
Érdekes módon egyébként az Apple szoftveresen már most mondhatni jobban állhatna, ha lenne hajtogatható eszköze, hiszen az iPadOS lényegesen jobban van optimalizálva a nagy képernyős gépezetekre, mint az androidos grafikus felületek. Az élmény így biztosítható lenne, de ameddig ez nem találkozik egy megfelelő hardverrel, nincs miről beszélni.
Az elkövetkezendő évekre mindenki azt várja, hogy folyamatosan terjednek majd a hajtogatható szerkezetek, kíváncsian várjuk, hogy néhány év múlva milyen konstrukciók lesznek majd. A tekeredő gépek például még nem is jelentek meg, de biztos, hogy az az irány is hozni fog különleges megoldásokat.


































