Shop menü

ÁTNEVEZI X-RE A TWITTERT ELON MUSK

A lépésnek már most van kézzelfogható eredménye, de a jövőben ez valószínűleg még nagyon sok változással fog járni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Átnevezi X-re a Twittert Elon Musk

Miután Elon Musk fokozatosan egyre többet beszélt az X-ről, most a tettek mezejére lépett, és átnevezte a Twittert. Perszer arról nincs szó, hogy mostantól mindenkinek X-nek kell neveznie a mikroblogot, de elindult a folyamat, aminek a vége az lehet, hogy tényleg szimplán X-ként fog hivatkozni a platformra.

Az X.com honlap már a Twittert hozza be.

Elon Musk döntésének az első kézzelfogható eredménye a felhasználók szempontjából az, hogy a szolgáltatás az X.com megnyitását követően elérhető. Az első látható dolog pedig az, hogy a platform tulajdonosának neve mellett már nem a Twitter kék madaras kis piktogramja található, hanem az új X logó. Röviddel Elon Musk „bejelentését” követően a Twitter fiókja is átalakult, és bár a megjelölése marad @Twitter, de a neve már X, és itt is az X logó látható.

Galéria megnyitása

Egyelőre ez a mostani X jelzés csak egy átmeneti grafika, bár azt azért hozzátennénk, hogy Elon Musk esetében, ami átmeneti, ahhoz azért érdemes hozzászokni, mert az étmeneti dolgok nála eléggé sokáig ki szoktak tartani. Szóval az elkövetkezendő hónapokban valószínűleg ezen a téren nem érdemes komolyabb változásra számítani. Az viszont biztos, hogy a kék madárka innentől egyre ritkábban lesz látható.

Galéria megnyitása

„Rendkívül ritka dolog – az életben vagy az üzletvilágban –, hogy kapunk egy második esélyt arra, hogy újabb jelentős hatást gyakoroljunk. A Twitter hatalmas benyomást tett, és megváltoztatta a kommunikációnkat. Most az X tovább megy, és átalakítja a globális társadalmi teret.” – jelentette be Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója. Hozzátette, hogy már készül a fizetési funkció bevezetése, és az X „az ötletek, termékek, szolgáltatások és lehetőségek piactere lesz”.

Azt nem tudni, hogy mennyire fogja a vállalat tolni a névváltást, de vannak arra utaló jelek, hogy elég agresszívan igyekeznek majd az X terjesztésével. Bár azt nagyon nehéz ezért megmondani, hogy mennyire tudják majd a köztudatban a Twitter szót X-re cserélni. Marques Brownlee, ismert technológiai influenszer arról posztolt, hogy ő továbbra is Twitternek fogja hívni a szolgáltatást, amire Elon Musk válaszolt röviden azzal, hogy „Nem sokáig.”. Brownlee rámutatott, hogy a régi szokásokat azért nem egyszerű kiirtani, illetve felmerült benne a kérdés, hogy vajon a tweeteket hogy hívják majd ezt követően.

Galéria megnyitása

Nagy meglepetésről igazság szerint egyébként nem beszélhetünk, ugyanis Elon Musk igazából már korábban intézkedett arról, hogy a Twitter nevet hivatalosan lecserélje. Hónapokkal ezelőtt X Corp. névre keresztelte át a platformot, szóval a színfalak mögött már fokozatosan ment a névváltás. Sőt mi több, 2022 októberében Musk már arról beszélt, hogy a Twitter megszerzése felgyorsítja majd az X létrehozását, ami egy központi szolgáltatás lesz.

Az X.com domain használatba vétele pedig Elon Musk számára különösen nagy jelentőséggel bír. 24 évvel ezelőtt ugyanis társaival Elon Musk Palo Altóban megalapította az X.com online banki szolgáltatást, ami később fuzionált a Confinity pénzügyi szolgáltatással, és ezt követően megszületett a PayPal.

Elon Musk 2017-ben vásárolta vissza az X.com domain címet, ami egészen addig a PayPal tulajdonában maradt. Azt mondta akkoriban, hogy nagy eszmei értéke van ennek, azért döntött a megvásárlása mellett. Az elmúlt években a The Boring Company oldalára vezetett az X.com, egészen mostanáig. Innentől az X.com megnyitását követően már a Twitter várja a felhasználókat, ahogy azt fentebb is kiemeltük. Az pedig, hogy mit hoz a jövő innentől, az egyelőre még titok a nagyközönség előtt.

Az X a jövőben egy olyan platform lehet, ami a funkciókat tekintve messze túlmutat majd a Twitteren. Azt például már egy ideje előkészítik, hogy pénzügyi funkciókkal is szolgálni tudjon, de sok más opcióval is bírhat majd.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére