AoTS tesztben tűnt fel az érkező GeForce GTX 1660 Ti

Az új videokártya várhatóan az előző generációs GeForce GTX 1070 szintjét hozza majd, ára pedig 300 dollár körül, illetve valamivel az alatt alakulhat.

AoTS tesztben tűnt fel az érkező GeForce GTX 1660 Ti

Néhány napja bukkant fel egy érdekes pletyka, amelyből kiderült, hamarosan egy GeForce GTX 1660 és egy GeForce GTX 1660 Ti jelölésű videokártya érkezhet, amelyek ugyan a Turing architektúra köré épülnek majd, de valós idejű sugárkövetésre nem lesznek képesek.

Galéria megnyitása

Az egyik GeForce GTX 1660-as sorozatú videokártya, a GeForce GTX 1660 Ti már fel is tűnt egy Ashes of the Singularity (AoTS) tesztben, amelyről Tum Apisak számolt be. A TU116-os GPU-val szerelt videokártya egy Core i9-9900K típusú processzor és 16 GB-nyi DDR4-es rendszermemória társaságában dolgozott, méghozzá DirectX11-es üzemmódban, 1920 x 1080 pixeles natív felbontással. A teszt folyamán 7400 pontot sikerült elérni, vagyis a 6 GB-os GeForce GTX 1060-as modellnél nagyjából 16-19%-kal teljesített jobban a GeForce GTX 1660 Ti.

A GeForce GTX 1660-as sorozat tagjai várhatóan idén tavasszal, illetve nyár elején mutatkozhatnak be, árukat pedig 300 dollár alá pozícionálhatja majd a gyártó.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap