A HMD egyetlen évben sem hagyja ki a Mobil Világkongresszust, a vállalat ezen az eseményen mindig ontja magából az újdonságokat. A cég egy igazán különleges készülékkel is szolgált most a Fusion X1 személyében, azzal külön foglalkoztunk, most pedig azt nézzük meg, hogy milyen egyéb eszközöket vonultatott fel a barcelonai színpadján.
A nyomógombos mobiltelefonok piaca ma már nem kap nagy figyelmet, de ettől függetlenül még sok ilyen készüléket adnak el világszerte. A HMD pedig igyekszik minél több vásárlót megnyerni a saját fejlesztéseivel. Már nem a Nokia márkanevet alkalmazza, hanem a saját jelzését aggatja ezekre a készülékekre is, de a termékeket a megszokott módon számozza.
Újdonságként jelent meg az MWC-n a HMD 2660 Flip, a HMD 130 Music és a HMD 150 Music is. Továbbá befutott kettő Barca készülék is az FC Barcelona rajongókat megcélozva, ezek a HMD Barca 3210 és a HMD Barca Fusion névre hallgatnak.
HMD 2660 Flip
Szeretné a HMD a 2660 Flip modellel elérni a fiatalokat, éppen ezért azt hangoztatta, hogy ezzel a készülékkel elérhető a „digitális detox”. Akár második mobilnak is megteheti egy okostelefon mellett. A kagylós forma egy 2,8 hüvelykes, QVGA felbontású megjelenítővel társul itt, ami már kellően nagy az üzenetek kényelmes olvasásához, és alapvető közösségi média funkciókat is nyújt szükség esetére. Van egy külső képernyő is, ami a legfontosabb infókat megjeleníti, így nem kell rendszeresen nyitogatni az eszközt.
Ez már egy 4G LTE támogatással rendelkező készülék, ennek köszönhetően jó hangminőséget tud nyújtani a telefonálások alkalmával a VoLTE révén. Támogatja az MP3 lejátszást, és FM rádiót is tartogat, ha nem lenne kéznél a mobilra letöltött zene. A külső képernyőn a zenelejátszást is lehet majd felügyelni. A HMD elmondása szerint a beépített hangszóró jó zenei minőséget tud majd nyújtani, és a hangereje sem lesz szerény.
A megfelelő tartósság érdekében IP54 tanúsítványnak megfelelő szigetelést kapott a gép nem jelent neki gondot, ha esőben megázik. Állítólag a burkolat olyan anyagból van, ami jól bírja majd a hétköznapi gyűrődést, az átlagosnál nehezebben karcolódik. Az akkumulátor 1450 milliamperórás kapacitású, és lehet cserélni pillanatok alatt, ha éppen arra lenne szükség, nem integrált, mint az okostelefonokban. A HMD ezt a fenntarthatóság jegyében igyekezett kiemelni.
HDM 130 Music és 150 Music
A HMD 130 Music és a 150 Music nagyon hasonló lesz, igazából csak egy fontos különbség van ezek között, ez pedig a kamera. A 130 Music teljesen más dizájnt kapott, mint a 150 Music, de valójában ugyanazokat a lehetőségeket nyújtják más köntösben, csak a 150 Music egy kamerát is felvonultat. A képalkotótól viszont nem kell sokat várni – inkább csak dísz –, mivel QVGA felbontású. De legalább van mellette LED-es segédfény, amit lehet zseblámpának használni.
A mobilok 2,4 colos, QVGA felbontású megjelenítőt használnak, ami még TN technológiás. Az S30+ rendszert futtatják, és mindössze 8 MB-nyi tárhelyet nyújtanak. MP3 és FM rádió támogatás is van, zenéket memóriakártyán lehet tárolni, papíron 32 GB-ig támogatják a microSD kártáykat. A tervezők 2 W-os hangszórót építettek a hátlap mögé, ami az átlagosnál jobbal erősebb hangzást fog garantálni. Van dedikált gomb a zenelejátszáshoz, hogy azt bármikor azonnal el lehessen kezelni.
Ezek az egyszerűbb mobiltelefonok nem támogatják a 4G LTE-t, csak 2G képesek, a legnagyobb extra bennük az FM rádió a kapcsolati lehetőségek tekintetében. USB-C csatlakozót kaptak és 3,5 milliméteres Jack aljzattal is rendelkeznek. A HMD 130 Music-nak a tetejére került a LED-es lámpa, mivel ott a kamera kimaradt. Az akkumulátor 2500 milliamperórás a fapados termékekben, és bármikor lehet cserélni, egy mozdulattal eltávolítható a hátlap.
A HMD „zenész” mobiltelefonjai olcsón érkeznek a magyar boltokba, a 130 Music modell ajánlott fogyasztói ára mindössze 14 ezer forintban lett megszabva, a 150 Music pedig csak egy árnyalatnyival kerül majd több, 17 ezer forintot kell érte kifizetni. A HMD 2660 Flip már sokkal többe kerül, ezért 32 ezer forintot két a gyártó. A tervek szerint áprilisban kerülnek majd a boltokba ezek a masinák.
HMD X FC Barcelon
Végezetül lássuk az FC Barcelona futballcsapat előtt tisztelgő eszközöket is. A HMD Barca 3210 értelemszerűen a Nokia 3210 alapjára épül, a HMD Barca Fusion pedig egy olyan újabb Fusion variáns, mely az FC Barcelona tematikájában létrehozott moduláris tokot viseli. A tokon ott vannak az ismert Barca játékosok aláírásai, és még világítanak is UV fény hatására.
A tervezők a Barca nyomógombos és okostelefonokat egyaránt megtöltötték olyan háttérképekkel és csengőhangokkal, melyek az FC Barcelonához kapcsolódnak. Elég messzire ment a HMD a szoftveres extrákat tekintve, ugyanis még a Snake játékot is felruházta foci tematikával és Barca színvilággal. Hardveresen viszont ezek a készülékek nem térnek el a Nokia 3210-től és a HMD Fusiontől, szóval ebből a szempontból újdonságról egyik esetben sem beszélhetünk.
A HMD Barca Fusion 230 fontba kerül majd, és ez elvileg nem jön hazánkba hivatalosan, a HMD Barca 3210 viszont elérhető lesz itthon, így nemcsak azt tudjuk, hogy 80 fontba kerül majd az Egyesült Királyságban, hanem azt is, hogy a magyar boltokban 38 ezer forintot kérnek majd el érte.
https://www.fonearena.com/blog/447569/hmd-barca-3210-hmd-barca-fusion-features.html