Megint felröppentek az iparági pletykák azzal kapcsolatban, hogy a TSMC és az Intel között tárgyalások folynak, amelyek eredményeként a két fél együttműködésbe léphet egymással, illetve állítólag az is terítéken van, hogy a cégek egy új vegyesvállalatot hoznak létre, de hogy ebben hogyan alakulnának a tulajdonviszonyok, arra már nem tértek ki a pletykálók.
Hasonló híresztelések nagyon régóta keringenek az iparági pletykálók körében, de ezeket a TSMC vezetése korábban már többször is cáfolta. A The Wall Street Journak a napokban megint előhozta a témát, azt állítva, hogy a TSMC és az Intel között tárgyalások folynak, amelynek eredményeként vegyesvállalatot hozhatnának létre, ezzel együttműködnének a félvezetőipari bérgyártói szegmensben. Arról is pletykáltak, hogy a TSMC befektetésen gondolkodik az Intel kapcsán, de ennek részleteit szintén nem bontották ki.
A TSMC vezetése megunta a szóbeszédeket, a sajtó képviselői elé álltak, és határozottan cáfolták, hogy bármiféle együttműködésről, vegyesvállalatról, illetve befektetésről lenne szó az Intel, vagy bármelyik egyéb vállalat kapcsán. Ezzel lényegében kifogták a szelet a pletykálók vitorlájából, akik erre azt mondhatják: „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél!”
Az Intel számára mindenképpen kritikusan fontos az összes olyan befektetés és együttműködési lehetőség, amelyek segíthetnek kikecmeregni a jelenlegi szorult helyzetből. Ezek közé sorolható az amerikai kormányzat döntése, ami azzal végződött, hogy a CHIPS Act pénzeket átkonvertálták tulajdonrésszé, ezáltal 9,9%-os tulajdonrészt szereztek az Intelben, cserébe a vállalat sokkal gyorsabban, a korábban megfogalmazott kötöttségek nélkül kaphatja meg az összegeket. A SoftBank szintén bejelentkezett, 2 milliárd dollár értékben vásárolt Intel részvényeket, miután az Intel Foundry felvásárlása nem jött össze. A következő a sorban az Nvidia a maga 5 milliárd dollár értékű Intel tulajdonrész-vásárlásával, de itt nemcsak befektetésről volt szó, hanem arról is, hogy a felek együttműködnek a konzumerpiacon, ahova ennek gyümölcseként egy x86 RTX SoC érkezhet, míg az adatközpontok szegmensében egyedi Xeon processzorokat kaphat az Nvidia.
A fenti lehetőségek kulcsfontosságúak az Intel szempontjából, hiszen a pénzügyi helyzet még mindig nem túl rózsás, pedig a szerkezeti átalakítások, az elbocsátások, a különböző feladatok kiszervezése, illetve az egyes divíziók értékesítése azért segített abban, hogy csökkenjenek a kiadások, ezzel javítva a vállalat pénzügyi mérlegét. Az Intel Foundry részleg a folyamatos tőkeberuházás-igény, illetve a csíkszélesség-fejlesztéssel kapcsolatos kiadások miatt még mindig csak viszi a pénzt, ami annak is köszönhető, hogy a 18A gyártástechnológia kapcsán nem sikerült komolyabb megrendeléseket kötnie a vállalatnak piaci alapon.
Az Intel vezetése szerint a félvezetőipari bérgyártói részleg 2027 környékén válhat nullszaldóssá, addig veszteséges lesz – pont az lesz az az év, amikor a 14A csíkszélesség megmutathatja, mit tud élesben, már ha végül tényleg elkészül. Az Intel vezetője korábban úgy nyilatkozott, a csíkszélesség-fejlesztés csak akkor folytatják, ha a 14A gyártástechnológia elegendő külsős megrendelést vonz, ellenkező esetben hátat fordíthatnak e szegmensnek és külsős gyártókapacitásra támaszkodhatnak.
A 14A gyártástechnológia iránt egyre több vállalat érdeklődik, azaz van némi fény az alagút végén, illetve az elmúlt napok pletykái alapján úgy tűnik, az Apple is beléphet a befektetők körébe, de ez egyelőre nem nyert megerősítést, ugyanis a tárgyalások még nagyon korai fázisban tartanak, közel sem biztos, hogy az egészből végül lesz valami.