A japán SoftBank egy fontos lépésre szánta el magát, ami elsőre meglepőnek tűnhet: értékesítette 32,1 millió Nvidia részvényét, amelyekért 5,83 milliárd dollárnyi összeg ütötte a cég markát. Erre nemrégiben derült fény, mint ahogy arra is, hogy ezzel egy időben 9,17 milliárd dollár értékben T-Mobile US részvényeket is értékesített a konglomerátum, azaz elég nagy mennyiségben jutott befektetésekre fordítható tőkéhez, amire a jövőben szükség is lesz. A SoftBank nem titkolt célja az, hogy a részvényeladásokból felszabadult pénzállománnyal az AI iparág más területein eszközöljön befektetéseket: a legfőbb célpont az OpenAI, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó ökoszisztéma, amelynek a jövőben meghatározó szerepe lesz az AI világban.
Az Nvidia csillaga még mindig fényesen ragyog, a vállalat sorra dönti a korábbi rekordokat, olyan jól alakulnak pénzügyi negyedévei, és az AI gyorsítók szegmensében sem akadt még igazi kihívója, azaz magabiztosan uralhatja a piacot. A háttérben rengeteg megállapodás van érvényben, amelyek révén több negyedévre előre biztosított az Nvidia AI gyorsítók stabil forgalma, hiszen olyan nagyvállalatok támaszkodnak a termékekre, mint a Meta és a Microsoft, amelyek több negyedévre szóló megállapodást kötöttek, és ezen felül sok egyéb vállalat is igényli az Nvidia AI gyorsítóit, amelyek jelenleg megkerülhetetlenek a piacon.
Ennek fényében a SoftBank döntése furának tűnhet, hiszen olyan, mintha kidobták volna az arany tojást tojó tyúkot, de erről szó sincs. A részvénycsomag értékesítése egy hosszabb távra szóló terv része, amelynek során fontos szerepet kap az OpenAI és a hozzá kapcsolódó ökoszisztéma, valamint az amerikai Stargate projekt támogatása is képben van, ami egy következő generációs adatközpont-hálózatot takar, ezt az OpenAI és az Oracle fejleszti szoros együttműködésben, több tízmilliárd dolláros beruházást igényel, és több ezer Nvidia AI gyorsítóra támaszkodik majd.
A SoftBank persze továbbra is jelen lesz az AI szegmens hardveres területén, ugyanis továbbra is 90% körüli ARM tulajdonrésszel rendelkezik, a vállalat processzormagjai és egyéb fejlesztései pedig az okostelefonoktól a következő generációs noteszgépeken át egészen a szerverekig többféle piaci szegmensben is jelen vannak, így az AI-ban rejlő lehetőségek is kiaknázhatóak általuk. Az Nvidia Grace Blackwell, illetve következő generációs társai is ARM alapú processzormagokat használnak, csak úgy, ahogy az AI munkaállomások piacára szánt DGX Spark fedélzetén található GB10 Blackwell Superchip is.
A részvények értékesítésével arról próbáltak gondoskodni, hogy új befektetéseket eszközölhessenek a belőlük befolyó összegek révén, amelyek segítik távolabbi céljaik teljesülését. A nagy befektetők folyamatosan monitorozzák a piaci lehetőségeket, és mindig igyekeznek azokra a területekre fókuszálni, amelyek a legnagyobb növekedési potenciált kínálják és a legnagyobb megtérüléssel kecsegtetnek, valamint azokra, amelyek hosszabb távú céljaik eléréséhez leginkább passzolnak.
A SoftBank tehát egyértelműen az OpenAI felé fordul, meglévő, nagyjából 4%-os tulajdonrészét egy 22,5 milliárd dolláros befektetést követően 11%-ra emeli, így az OpenAI második legnagyobb befektetőjévé lép elő, rögtön a Microsoft mögé felzárkózva.