A Pixel okostelefonok kamerái mindig eléggé magas színvonalat szoktak képviselni, és most kivételesen jó konstrukciót lett a Pixel 6 Pro rendszere, ugyanis már van zoomolásra alkalmas képalkotó és ultra-széles látószögű egység is egyszerre. Az első triplakamerás modullal szerelt Pixel az összes korábbi Pixelt messze lekörözte a DXOMark rangsorában.
Rengeteg szempont és mérés alapján szokta a DXOMark összeállítani a kamerás rangsorát, és most is nagyon körültekintően vizsgálta a teszt főszereplőjét, a Pixel 6 Prót, ami 135 pontot tudott összesen elérni. A pontokat elnézve nincs kiemelkedően jó területe, de nagyon konzisztensen képes teljesíteni, és leginkább ebben rejlik az erőssége. Az általános képalkotásban és videózásban is kiváló eredményt ért el, viszont az ultra-széles látószögű kamerája azért elmarad az élvonaltól, és a zoomot tekintve is csak az iPhone-nal tudja felvenni a versenyt, a Huawei P50 Pro+-szal és a Xiaomi Mi 11 Ultrával nem.
A Pixel 6 Pro már azon a szinten mozog, hogy legfeljebb a képi jellegzetességeit figyelembe véve lehet jobbnak vagy rosszabbnak tartani, mint mondjuk az iPhone 13 Pro Max. Szóval nagyjából kijelenthető, hogy ízlés dolga, kinek melyik készülék jön be fotózás, videózás tekintetében. A csúcsliga minden tagjával összevetve is vannak olyan dolgok, amikben jeleskedni tud a Pixel. A DXOMarknál rekord alacsonynak számító torzítási szintet ért el, és a textúrák visszaadásában sincsen párja.
Viszont a mesterséges intelligencia által generált mélységélességben a sor végén kullog a felsorolt trióhoz képest, szóval a bokeh terén azért lenne még hova fejlődni a DXOMark vizsgálatai alapján. Továbbá az automatikus fókuszálásban is gyengébb a fő riválisainál, a Google-nek erre mindenképpen rá kellene gyúrnia egy kicsit a következő körben. És igazából az éjszakai terepen sem annyira mozog magabiztosan, mint ahogy arra egyébként az előzetesek alapján számítani lehetett volna. A LED-es segédfény alkalmazásával akadtak gondok, ennek köszönheti leginkább a hátrányát.
Videózásban az iPhone viszi a prímet, de a Pixel 6 Pro egyáltalán nem szerepel le. Sőt mi több, a DXOMark úgy találta, hogy stabilizálásban jobb is a Google referencia eszköze, és torzításra is kevésbé hajlamos. Azonban a zajjal hadilábon áll, és mozgóképek esetén már a textúrát tekintve sem tud a mezőny többi tagja fölé kerekedni. Összességében aligha lesz csalódást keltő az eredmény, akit pedig a remegések nagyon zavarnak, talán ezzel a készülékkel jár a legjobban.
A DXOMark a szelfikamerát is megvizsgálta, és úgy találta, hogy önarcképek készítésénél igazából csak a Huawei tud potensebb terméket kínálni, ebből a szempontból már jobb a Pixel 6 Pro az iPhone 13 Prónál és a Xiaomi Mi 11 Ultránál is. Ha tehát valakinek lényeges az önarcképek minősége, akkor magabiztosan választhatja a referencia zászlóshajót.
Végezetül azt mindenképpen kiemelnénk, hogy ami az ár-érték arányt illeti, nem igazán van párja a terméknek. Ugyanis az aktuális felsőkategóriás mobilok közül mindegyik felsorolt riválisa jóval drágább nála. Szóval, aki egységnyi pénzösszegért a legjobb kamerát szeretné kapni, az egészen biztos, hogy a Pixel 6 Próval nem fog rossz lóra tenni, ebből a szempontból még talán az Oppo Find X3 Pro lenne egy versenyképes opció.































