Az Nvidia 2019-es pénzügyi éve 2019. január 27-én ért véget, az eredmények azonban nem valami rózsásak, ha negyedéves szinten vizsgáljuk őket, a teljes éves összesítés azonban nem rossz, hiszen a 2018-as pénzügyi évhez képest azért történtek javulások. A beszámoló alapján a 2019-es pénzügyi év negyedik negyedéve 2,205 milliárd dolláros teljes árbevételt hozott, ami negyedéves szinten 31%-os, éves szinten pedig 24%-os visszaesésnek számít. A működésből befolyó bevétel ezúttal 72%-kal alacsonyabb lett negyedéves szinten, éves szinten pedig 73%-os a visszaesés, hiszen csak 294 millió dollár jött össze. A nettó bevétel esetében már kisebb, 54 és 49%-os mérséklődés látszik negyedéves és éves szinten, azaz 567 millió dollár szerepel ebben a mezőben. A részvényenkénti nyereség szintén nagyot zuhant, azaz 0,92 dollárt tett ki, ami éves szinten 48, negyedéves szinten 53%-os visszaesést képvisel.

Galéria megnyitása

A negyedéves számok tehát eléggé csapnivaló képet mutatnak, a teljes 2019-es pénzügyi év azonban összességében szép növekedést hozott. A teljes árbevétel 11,7 milliárd dollárra rúgott, ami éves szinten 21%-os ugrást jelent, de a működésből származó bevétel is 19%-kal javult, vagyis 3,8 milliárd dollárt tett ki. A nettó bevétel ezúttal 4,1 milliárd dollár, vagyis a 2018-as pénzügyi évhez képest 36%-kal magasabb profitot könyvelhetett el az Nvidia, ami igen komoly növekedésről árulkodik. Ebben persze komoly része volt annak is, hogy a 2019-es pénzügyi év első felében még javában dübörgött a kriptovaluta-bányászat – mióta ez megszűnt, a cég pénzügyi mutatói is sokat romlottak.

Ez a változás természetesen a GPU üzletág teljesítményén is meglátszik, hiszen éves szinten 20%-kal, negyedéves szinten pedig 29%-kal csökkentek a GPU eladások. Ennek ellenére a különböző grafikus processzorokból mégis 1,98 milliárd dollárnyi teljes árbevétel folyt be. A Tegra üzletág szintén nagyobb esést könyvelhetett el, hiszen az aktuális 225 millió dolláros teljes árbevétel éves szinten 50%-os mérséklődést jelent. A Tegra sorozat tagjai egyébként az autóiparban, a játékkonzol piacon, illetve a beágyazott rendszerek szegmensében is jelen vannak, ezek közül viszont a gamer szegmens az, ahol a legnagyobb keresletcsökkenés jelentkezett.

Galéria megnyitása

Ha az eredményeket divíziók szerinti bontásban vizsgáljuk, érdekes képet kapunk. A Gaming részleg továbbra is az Nvidia húzóágazata, hiszen innen folyik be a legtöbb árbevétel. Az aktuális számok persze nem valami szépek, hiszen éves szinten 45%-os csökkenés látszik, azaz csak 954 millió dolláros árbevétel jött össze. Ez egyébként a kriptovaluta-láz előtti időszak szintje, vagyis úgy tűnik, visszaáll az üzlet a korábbi kerékvágásba.

A Professional Visualization divízióban éves szinten 15%-os növekedés mutatkozik, hála a 293 millió dolláros teljes árbevételnek. Ezzel egy időben az Automotive divízió is jól muzsikált, hiszen 23%-os növekedést követően 163 millió dollárt keresett. Az OEM és IP részleg a konzolokba szánt SoC egységek iránti kereslet-csökkenésnek hála 36%-os esést produkált.

A Datacenter csoport szerencsére továbbra is jól teljesít, hiszen éves szinten 12%-os növekedést ért el, igaz, negyedéves szinten ennél kicsit nagyobb volt a visszaesés. A 679 millió dolláros teljes árbevétel így is szép eredmény, főleg, hogy némileg segít ellensúlyozni a Gaming részleg gyengélkedését.

Az előrejelzések alapján a 2020-as pénzügyi év első negyedéve 2,2 milliárd dolláros teljes árbevételt hozhat, de nagyjából 2%-os kilengésre felfelé és lefelé is számítanak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

50 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dobko
dobko
2019. febr. 20. 10:07
#7

Kidurrant a kriptovaluta? Ilyet még a portfolio se mer leírni, pedig elég hülyék azok is. XD Click bait.
Esetleg mesterségesen megzuhant, hogy a bálnák olcsón egyenek, majd jót kaszáljanak.

Szefmester
Szefmester
2019. febr. 19. 9:12
#6

Nekem is meggyűlt a bajom az NVidiával. Múlt héten vettem egy 2070est, mert hosszú távra jónak tűnt. Régi vga driver uninstall, kártya kiszerel, elszüttyögés Intel chippel két napig, új kártya be, driver indít... (Nem lemez, mert az milyen már.. netről frisset!) Nem ismeri a kártyát. Tápcsatik ellenőrzése. Minden ok. Megint megpróbál. Megint kudarc. Szégyenszemre optikai forrás. Szintén csőd. Újraindít. Félsiker, az alap driver felismerődik, de éppenhogy. Első játék pár perc után :( Sajnáljuk feliratot ad. Anyázás. Driver le, driver fel. Nem megy. Anyázás. Újraindítás. Driver telepítés. Elindult! Korai öröm. Megint csak az alap funkciók mennek. Végre látszik a két kijelző, de rossz az elsődleges. Leszarom. Restart. Driver baszakodás csapó sok. Siker. Végre felkerült minden lóhugy szoftvere az NVidiának. Játék indít. :( Sajnáljuk.... Anyázás. 3 óra szöszmötölés után kaja. Vissza az anyázáshoz. Driver uninstall. Restart. Driver Install. Megy. Kész. Működik. Végre..
Qrva anyád NVidia... a faszért nem szoptam az elmúlt bő 8 évben az AMD driverekkel összesen annyit mint most az NV-vel? Alapból ezek miatt váltottam anno ATi-ra.

Legalább a teljesítményével eddig nincs bajom. Bár az igazán komoly címeket régebbről még nem próbáltam ki.

Szefmester
Szefmester
2019. febr. 22. 22:27

Le lettek takarítva a régi driverek rendesen, inteles módban napokig használtam gond nélkül. AZ NV meg rögtön azzal kezdi hogy nem lát kártyát... :D

Fura, de mintha régen egy egy megdöglött vga eseténél, nem kellett bohóckodni, bedobtad az újat, és telepítgettél, meg törölgettél.. Most betartva a sorrendeket szarakszik? :D Kissé bizarr

punchman
punchman
2019. febr. 18. 22:29
#5

Jól fogynak az RTX-ek, bár az ünnepi szezon is húzta őket.

És ne feledjétek gyerekek, The more you buy, the more you save!
2000 easy payments with kidneys.

Resike
Resike
2019. febr. 24. 1:19

Hogy lehet hogy csak FullHD-ban? Nem tudtad hogy most már a 1440p/4k monitorok a sokkal elterjedtebbek?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. febr. 18. 17:56
#4

Ép eszű ember mind látta hogy ez fog történni. De szerintem azok is, akik hittek a mesében, csakhát nem akart bennük tudatosulni. Azért egy ekkora cég vezetésének több esze is lehetne. Mint valami kezdő amatőrök akik fejest ugranak az üres medencébe.

Busterftw
Busterftw
2019. febr. 18. 19:33

A vartnal nagyobb profitra gondolsz? Kong az a medence.

Gpety
Gpety
2019. febr. 18. 17:51
#3

Azért még így sem rosszak ezek a számok. Ami viszont gond: nem csak az Nvidia és nem csak a hardver gyártóknál van visszaesés, hanem sok más területén is a gazdaságnak. Az indokolatlanul túlfújt lufi most még csak ereszt, hamarosan viszont akkorát fog durranni, hogy az autógyártásra épülő kis hazánk 1000 méter fog zuhanni velünk együtt. Ez pedig nem lesz jó, mert 10 éve már átéltük ezt egyszer.

macman507
macman507
2019. febr. 19. 17:12

Jó kis kapitalizmus.

Busterftw
Busterftw
2019. febr. 18. 14:03
#2

"A nettó bevétel ezúttal 4,1 milliárd dollár, vagyis a 2018-as pénzügyi évhez képest 36%-kal magasabb profitot könyvelhetett el az Nvidia, ami igen komoly növekedésről árulkodik."
Az alternativ valosagban eloknek forditanam a lenyeget:
Nincs mit tenni, le kell huzni a rolot.

Boostocska
Boostocska
2019. febr. 18. 13:51
#1

Hogy is voltak azok a "bányászok a piac 1%-át se teszik ki, Nvidia-nál nem számít semmit" kommentek? :D

Busterftw
Busterftw
2019. febr. 23. 9:42

punchman
Te beszelsz ragozasrol amikor tobbes szam 1. szemelyben beszelsz, mintha barki tamogatna a marhasagaidat. Persze sokan vagytok huszarok tudjuk.

Vissza az oldal tetejére