Shop menü

A KORÁBBI VÁRAKOZÁSOKHOZ KÉPEST PICIVEL JOBB NEGYEDÉVET ZÁRT AZ AMD

A kép kissé felemás, a következő negyedév azonban jobb lesz.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A korábbi várakozásokhoz képest picivel jobb negyedévet zárt az AMD

Publikussá vált az AMD legfrissebb pénzügyi jelentése, ami ezúttal a 2023-as pénzügyi év második pénzügyi negyedévében elért eredményekről mutat képet. A számok alapján a vállalat mintegy 40 millió dollárral múlta felül a korábbi várakozásokat, már ami a teljes árbevételt illeti, az ugyanis 5,4 milliárd dollárt tett ki a szóban forgó negyedév folyamán. Noha az eredmény pozitívumként fogható fel, éves szinten így is 18%-os visszaesés látszik, valamint a profit is elég alacsony, mindössze 27 millió dollárt tett ki, a veszteség mértéke pedig 20 millió dollár.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az egyes részlegeket egyenként nézve azt láthatjuk, hogy a Client Segment 998 millió dollárnyi teljes árbevételt ért el, vagyis éves szinten 54%-os csökkenést produkált, ami a kedvezőtlen gazdasági környezetnek, illetve a vásárlói kereslet csökkenésének köszönhető. Negyedéves szinten már kedvezőbb a kép, ugyanis javulás jelei mutatkoznak, azaz 35%-kal jobb eredményt ért el a vállalat a második negyedév folyamán, mint az első negyedévben.

Galéria megnyitása

Ennek alakulásában persze a szezonális hatások is szerepet játszottak, valamint az a tény, hogy a ZEN 4 architektúra köré épülő RYZEN 7000-es sorozatú processzorokból több fogyott. A szegmens működéséből ezúttal veszteség keletkezett, méghozzá 69 millió dollárnyi, de az AMD vezetése szerint a következő negyedév már jobb lesz, hiszen  profittal és kétszámjegyű árbevétel-növekedéssel zárulhat.

A Gaming Segment esetében 1,6 milliárd dolláros teljes árbevételről szólnak a számok, ami éves szinten 4%-os, negyedéves szinten pedig 10%-os csökkenést takar. A háttérben az áll, hogy a gamereknek szánt GPU-k forgalma csökkent, de a Microsoft és a Sony játékkonzoljaiba szánt egyedi SoC egységek forgalma ebben az időszakban is stabil maradt.

Galéria megnyitása

A működésből befolyó bevétel 225 millió dollár lett, ami az előző éves 187 millió dollárhoz képest látványos növekedés, ami főként az egyedi SoC egységek forgalmának köszönhető. Az AMD ígérete szerint ebben a negyedévben új, főként a felsőkategóriába szánt videokártyák jelenhetnek meg a Radeon RX 7000-es sorozatban, ahogy arról korábbi hírünkben már írtunk.

Galéria megnyitása

A Data Center részlegben 1,3 milliárd dolláros árbevétel keletkezett az elmúlt negyedév folyamán, ami éves szinten 11%-os csökkenést jelent, főként annak köszönhetően, hogy a Milan sorozatú EPYC szerverprocesszorok iránt csökkent a kereslet az eleve gyengélkedő piacon. Ezt a keresletcsökkenést részben ellensúlyozták a Genoa sorozatú EPYC szerverprocesszorok, amelyek drágábbak, így negyedéves szinten összeségében 2%-kal növekedni tudott a teljes árbevétel.

Az AMD első embere, Dr. Lisa Su úgy látja, a következő negyedév folyamán kétszámjegyű növekedést produkálhatnak majd a negyedi generációs EPYC szerverprocesszorok, már ami az eladásokat illeti, valamint arról is említést tett, hogy Kínára optimalizált AI gyorsítókban gondolkodik a vállalat, hogy megfeleljenek az amerikai kormányzat által bevezetett szankcióknak, és egyúttal ki is használják a bennük rejlő lehetőségeket.

Az aktuális negyedév alkalmával a teljes árbevétel 5,7 milliárd dollár körül helyezkedhet el, ami éves szinten 2,5%-os növekedést jelenthet, amennyiben minden az előrejelzéseknek megfelelően alakul.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére