A Konami elvesztette két fontos olasz focicsapatának a jogait

A Konami elvesztette két fontos olasz focicsapatának a jogait

Az évről-évre érkező foci játékok egy nagyon jövedelmező üzletágat képviselnek, éppen ezért nagy is a verseny az Electronic Arts és a Konami között, hogy ki dominálja a piacot: a FIFA vagy a PES sorozat.

A játékosokért vívott „harc” nem csak a boltok polcain kezdődik, hanem akár a jogok birtoklásánál, még a játék megjelenése előtt. A PES ugyanis jóval kevesebb valós csapattal tud dolgozni, mint a FIFA, éppen ezért is volt nagy dolog, hogy 2019-ben megszerezte az olasz elsőosztály csapatait, sőt, exkluzív jogokat szerzett a Juventus fölött, ami miatt az EA-nek át kellett neveznie a csapatot Juve to Piemonte Calcio-ra.

A világ azonban változik, alig egy évvel később az EA megszerezte az AC Milan és az Inter Milan exkluzív jogait, így innentől kezdve a Konami nem használhatja ezeket, kénytelen lesz kitalált neveket és játékosokat létrehozni helyette.

A változás nem érinti a PES 2020-as kiadást és a myClub játékosokat, viszont a következő verziótól kezdődően életbe fognak lépni a névhasználati tilalmak.

A fejlesztők elnézést kérnek a kellemetlenségekért és azon vannak, hogy tovább erősítsék a meglévő partnerkapcsolataikat és újakat alakítsanak ki.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap