A KÍNAI KORMÁNYZAT BIZTONSÁGI OKOKBÓL MEGTILTOTTA A WINDOWS 10 HASZNÁLATÁT

Az állami alkalmazottak által használt rendszerekről haladéktalanul el kell távolítani a Microsoft operációs rendszerét, amelynek egyébként speciális, a kínai kormányzat igényeire szabott verzióját használták eddig.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. aug. 24. 8:48
A kínai kormányzat biztonsági okokból megtiltotta a Windows 10 használatát

A kínai kormányzat egy váratlan lépésre szánta el magát: utasították az állami támogatású szervezetek és a kormányzati szervek illetékeseit, távolítsák el rendszereikről a Microsoft Windows 10 operációs rendszerét. A döntés mögött a Kínai Állambiztonsági Minisztérium áll, a váltást pedig az indokolja, hogy a kínaiak nem szeretnék, hogy államigazgatásuk szövetébe biztonsági kockázatot jelentő nyugati szoftverek foglaljanak helyet a továbbiakban, így ezek használatát azonnali hatállyal fel kell függeszteni, a helyükre pedig biztonságos operációs rendszerek és szoftverek kerülhetnek.

Érdekes adalék, hogy a kínai államigazgatásban és az államhoz tartozó különböző szervezetek számítógépein nem a Windows 10 klasszikus Enterprise verziója fut, hanem egy speciális kiadás, amit a Microsoft és a China Electronics Technology Group szakemberei egymással együttműködve, a CMIT vegyesvállalaton keresztül hoztak létre. Az új verzióból számos olyan funkciót kiiktattak, amelyek a fogyasztói szegmensbe szánt változatokon jelen vannak, valamint a szoftver aktiválását és a frissítéseket végző infrastruktúrát is Kínán belül üzemeltetik annak érdekében, hogy a kínai igények teljesüljenek. A speciális verzió, ami eredetileg majd csak 2027 februárjában vonult volna vissza, a fentiek mellett a kínai kriptografikus szabványok használatát is támogatja, azaz kifejezetten speciális verzióról van szó, ám mégsem bíznak már benne a kínaiak, minél hamarabb ki akarják tessékelni az államigazgatásban használt rendszerekről.

Galéria megnyitása

Az érzékeny állami és kormányzati adatokkal dolgozó számítógépes infrastruktúrát biztonságosabb, országon belül kifejlesztett, a helyi igényekhez jobban passzoló operációs rendszerekkel és szoftverekkel próbálják kiváltani, amelyek igény szerint módosíthatóak, ha új funkciókra van szükség. Az egyik operációs rendszer, amire akár a legféltettebb titkokat is rábízhatják a kínai hivatalnokok, a Huawei által fejlesztett HarmonyOS, ami köré már egy teljes PC-s ökoszisztéma épült az elmúlt időszakban. Ezzel együtt a különböző Linux disztribúciók is szerephez juthatnak, például az UOES, amelyek szintén teljesíthetik a biztonsággal kapcsolatos szigorú kormányzati elvárásokat.

Az egyelőre nem derült ki, pontosan mely operációs rendszerekre támaszkodnak majd a kínaiak, illetve azt sem árulták el, esetleg vegyesen használják-e majd őket, attól függően, az adott területnek milyen funkcionalitásra van szüksége a jellemző munkafolyamatok kiszolgálásához. Egyelőre még az operációs rendszereken futó szoftverekről sem érkezett még tájékoztatás, de az már most biztos, hogy a kínai kormányzat felpörgette a váltás tempóját: minél hamarabb szabadulni akarnak a nyugati szoftverektől, így a Windows 10 speciális, a kínai kormányzat igényeire szabott változatától is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cathaia
cathaia
2026. aug. 24. 15:54
#8

Előrelátó gondolat ugyanis hamarosan Kínától lesz mit lopni a nyugattól pedig semmit, az LMBTQ lobbi normális világban nem kell a kutyának sem.😂😂

kovacsna
kovacsna
2026. aug. 25. 16:02

@cathaia Kardozás, meg ilyen átoperált terminátorok/királylányok részére van jó program azaz kínában vannak tréning oktató táborok, csere diák program kellene.

Rhynmei
Rhynmei
2026. aug. 24. 14:16
#7

Mert a kínaiakat nem kémkedhetik meg, csak a kínaiak!! xD

gombabacsi
gombabacsi
2026. aug. 24. 13:10
#6

elég furcsa hogy eddig windózt használtak, még ha kínai verzió is. kína sok éve simán tudott volna magának bármilyen oprendszert csinálni, vagy linuxot.
amúgy ha jól tudom az átlagember (ami elég sok) szintén windózt használ... gamerek főleg...

revoltec007
revoltec007
2026. aug. 27. 10:01

@gombabacsi Van is nekik valami kínai Linuxuk mert pont a minap volt a pcworldnek erről cikke.

d.v.d
d.v.d
2026. aug. 24. 11:23
#5

Betiltottak egy, már nem támogatott mocskos kapitalista oprendszert? Aztamindenit!

JohnyX
JohnyX
2026. aug. 31. 20:36

@Dragon3k A Windows 10 IoT Enterprise LTSC 2021-nek van 2032 januárig támogatása

axe
axe
2026. aug. 24. 11:20
#4

HarmatOS nem tűnt még el?

axe
axe
2026. aug. 24. 12:17

@hunspirit tesz is érte a picipuha :D

thestock
thestock
2026. aug. 24. 11:06
#3

A Kínai Népköztársaság ismét példát mutatott abban, miként kell következetesen és előrelátóan védeni az állami intézmények technológiai önállóságát. A Windows kiszorítása az állami szervezetekből természetesen nem valamiféle „szankció”, hanem a nemzeti szuverenitás bölcs és szükségszerű erősítése.
Egészen más a helyzet, amikor a nyugati imperialisták kínai berendezéseket tiltanak ki, és ehhez a „biztonsági kockázat” jól ismert jelszavát lobogtatják. Ott politikai nyomásgyakorlásról és a kínai technológiai fejlődés feltartóztatásáról van szó; itt viszont felelős állami előrelátásról. A különbség világos minden haladó gondolkodású dolgozó előtt.

thestock
thestock
2026. aug. 24. 11:51

@hunspirit hol írtam, hogy a lakosságnak tiltják?

up7000
up7000
2026. aug. 24. 10:50
#2

Nem baj, szép és jó a változatosság.

hunspirit
hunspirit
2026. aug. 24. 10:14
#1

RIP AMD!

Samanoske
Samanoske
2026. aug. 24. 23:09

@hunspirit Amdnek mi köze hozzá?

Vissza az oldal tetejére