A Huawei a HarmonyOS operációs rendszert új eszközökkel indítja el, és a vállalat első körben a táblagépekre helyezte a hangsúlyt, ugyanis ezekre napjainkban egyre több felhasználónak van igénye. A tabletek iránti kereslet sokat nőtt, és ezt szeretné kihasználni a vállalat az új termékeivel.

A MatePad Pro egyértelműen a Galaxy Tab S széria és az iPad Pro ellen száll ringbe, a MatePad pedig egy olyan megoldás lesz, ami szélesebb közönségnek érhető el, nagyon rugalmasan használható, miközben jól hordozható. A MatePad Pro 10,8 és 12,6 hüvelykes méretben kerül a boltokba, a MatePad pedig 11 colos lett, vagyis egészen pontosan 10,95 colról beszélhetünk.

Mindegyik újdonság 2560 x 1600 képpontos felbontással rendelkezik, de különböző alapokon. A zászlóhajó a nagy méretével AMOLED technológiás lett, a társai pedig IPS LCD-k már. És érdekes módon a MatePad Pro 12.6 60 Hz-es, miközben a többiek már 120 Hz-es üzemre is képesek. Ezáltal gördülékenyebben majd a megjelenítés esetenként, fokozva a kiemelkedő teljesítmény érzését.

A HarmonyOS 2.0 lesz itt bevetve mindegyik gépen, és ennél a Huawei arról beszélt, hogy nagyon jól optimalizálva lett a táblagépek igényeihez, és olyan módon alakították ki, hogy minél egyszerűbben lehessen kezelni, például a gyorsbeállítások felületről az eddiginél sokkal több dolog lesz megoldható. A kezdőképernyő rendezettebb lehet, és könnyebben át lehet majd tekinteni, miközben több dolog jelenhet majd meg rajta egyidejűleg. A HarmonyOS tableten egészen új szintre emeli majd a használat élményét.

Egeret is lehet majd csatlakoztatni a szerkezetekhez a billentyűzet mellett, így számítógéphez hasonló módon lehet majd dolgozni a MatePadeken. Benyitható lesz egymás mellé több ablak, a multitasking gond nélkül mehet, tükrözhető majd a képre a Huawei okostelefon kijelzője, át lehet majd vinni a képet játékoknál, és fogadható hívás a tableteken, a fájlokat pedig dobálva mozgathatóak majd. A hatékony munkavégzésére különösen nagy hangsúly esett.

Az is megoldható lesz, hogy egy Windows-t futtató számítógéphez csatlakozzon a HarmonyOS-t futtatá táblagép, és rajztáblaként lényegében kiegészítse a PC-t grafikus munka esetén. De beállítható másodlagos kijelzőnek a számítógép mellett a tablet. Mindez legjobban a Huawei saját notebookjaival fog menni a cég elmondása alapján. És még meg kell itt említeni, hogy az M-Pencil használata is támogatott minden esetben, ami grafikus munkánál például különösen jól jöhet.

Az előlapi kamera úgy lett elhelyezve, hogy az döntött nézetben essen jó helyre. A MatePad Pro modellek 8 megapixeles előlapi kamerát kaptak, ami Full HD videózást tesz lehetővé; és ugyanez a helyzet a MatePad 11 esetében is.

A főkamera a MatePad Pro és MatePad táblagépek esetében egyaránt 13 megapixeles, de fontos különbség, hogy a MatePad Pro 12.6 kapott egy 8 megapixeles képalkotót ultra-széles látószögű optikával, ami a kisebb társánál hiányzik, és még egy 3D ToF szenzor is van extraként. Mozgóképet 4K Ultra HD minőségben lehet megörökíteni a masinákkal.

A Huawei eléggé vegyes felvágott rendszerchip-felhozatalból dolgozott itt. A csúcsmodell, a legnagyobb táblagép még a Kirin 9000E lapkát kapta meg, ami házon belüli fejlesztés, de ez nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségben, ezért a többiek már Qualcomm chippel futnak. A Snapdragon 870 van a MatePad Pro 10.8-ban, és a Snapdragon 865 pedig is a MatePad 11-ben.

A MatePad Pro 10.8 elérhető lesz 8 GB memória mellett 128 és 256 GB-os tárhellyel is, míg a MatePad Pro 12.6 esetében csak 8/256 GB-tal szolgáló modellel lehet kalkulálni. A MatePad 11 pedig 6 GB-nyi rendszermemóriát nyújt majd 128 gigás tárkapacitás mellett.

Jelen állás szerint a MatePad Pro 12.6 nem lesz elérhető mobil hálózati támogatással, a többiekből viszont lesz opcionálisan 5G támogatás. Lehet számolni Wi-Fi 6 támogatással, Bluetooth modullal és GPS vevővel is. A C-típusú USB megfelel az USB 3.1 szabványnak, és ezt kell használni a vezetékes fejhallgatók alkalmazása esetén is, mivel 3,5 mm-es Jack aljzat nem került a keretre.

Mindegyik táblagépnek a hangrendszerét a Harman/Kardon hangolta be, de nem ugyanaz a hardver található bennük. A MatePad 11 „csak” négy hangszóróval rendelkezik a sarkakban elhelyezve, miközben a MatePad Próban már nem kevesebb mint 8 hangszóró kapott helyet. Mikrofon mindegyikben négy van, és ezek nagy távból hallják az embereket, akár 5 méterről is tiszta hangot tudnak a gépek rögzíteni.

Az üzemidőre nem lehet majd panasz a táblagépek esetében. A Huawei MatePad Pro 12.6 egy töltéssel, átlagos igénybevétel mellett 14 órán keresztül lesz folyamatosan használható a 10 000 milliamperórás akkumulátorának hála. A két kisebb delikvensünk pedig ugyanolyan 7250 mAh-s telepet kapott. Tölteni a Pro modelleket 40 wattal lehet majd kábelen a simánál pedig 22,5 wattal lehet számolni. A MatePad Próknál lesz vezeték nélküli töltés is 27 és 15 wattal, és töltésmegosztást pedig 10 és 7,5 wattal támogatnak.

A Huawei nagyon agresszívan árazta be az újdonságokat. A MatePad Pro 12.6 800 euróról indul majd, a MatePad Pro 10.8 pedig még ennél is olcsóbb lesz. A MataPad 11 pedig 400 euróba fog kerülni Európában. Az elérhetőséggel kapcsolatos részleteket a Huawei később fogja tisztázni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére