A COVID-19 hatására több gyártósori eszközt vásároltak a félvezetőgyártók

Ezzel egy időben különböző építkezések is elindultak idén, szám szerint 21, de jövőre további 18 új beruházásba vágnak bele a piaci szereplők.

A COVID-19 hatására több gyártósori eszközt vásároltak a félvezetőgyártók

A SEMI egy friss beszámolót publikált a minap, amely azzal foglalkozik, hogyan alakultak a chipgyártók beruházásai az elmúlt időszakban. Mivel a pandémia miatt több területen is nőtt a kereslet a különböző termékek iránt, így 2020 folyamán mintegy 8%-kal emelkedhet a globális költés a chipgyártó üzemekhez kapcsolódó felszerelések terén, ám 2021 folyamán további 13%-os növekedésre lehet számítani éves szinten.

A COVID-19 miatt mind a személyi számítógépek, mint az orvosi elektronikai eszközök, mind pedig a gamereket célzó termékek iránt nőt a kereslet. A pandémia hatására sikerült javítani a 2019-es teljesítményen, amikor növekedés helyett 9%-os csökkenés mutatkozott globális félvezetőüzemi beruházások terén. Az elemzők szerint a kép eléggé vegyes, hiszen 2020 folyamán egyfajta hullámvasút körvonalazódik, ha a negyedéves beruházásokat vizsgáljuk: az első és a harmadik negyedév folyamán csökkenés látszik, míg a második és negyedik negyedévek folyamán már növekvő tendencia rajzolódik ki.

Galéria megnyitásaAz összes félvezetőipari terület közül a memóriaipar produkálja a legnagyobb növekedést beruházások, illetve eszközvásárlások terén, ugyanis éves szinten 3,7 milliárd dolláros, vagyis 16%-os növekedést ér el, így az éves összeg 26,4 milliárd dollárra rúg, míg 2021 folyamán további 18%-os növekedésre van kilátás, ami 31,2 milliárd dolláros éves beruházást jelent a teljes globális piacon. Ezen belül a 3D NAND üzletágban látható a legnagyobb éves növekedés idén, méghozzá 37%-os, de a következő év folyamán is bővülésre lehet számítani, de már sokkal szerényebb, 7%-os mértékűre. A DRAM piac ezzel egy időben 4%-os növekedést produkálhat ezen a téren 2020 folyamán, ugyanis az év második felében némi lassulás várható, jövőre viszont óriási, 39%-os növekedésre van kilátás.

A Foundry, azaz gyártóisori eszközöket tömörítő szektorban 2020-ban éves szinten 12%-os, azaz 2,5 milliárd dolláros növekedésre van kilátás, míg 2021 folyamán már csak 2%-os javulásra lehet kilátás, így a globális beruházás mértéke 23,5 milliárd dollár lesz, szemben az idei 23,3 milliárd dollárral. Az MPU eszközök szegmensében 2020 folyamán 18%-os, azaz 1,2 milliárd dolláros visszaesés látszik, ám 2021 folyamán már ö%-os növekedésre van kilátás, így az iparág 6 milliárd dollárnyi beruházást eszközölhet globálisan.

Az analóg eszközökkel kapcsolatos költések 2020 folyamán igen komoly, 48%-os mértékben emelkednek, 2021-re azonban elfogy a lendület, így csak 6%-os bővülésre lesz kilátás. A képérzékelő szenzorokkal kapcsolatos beruházások idén 4%-kal, 3 milliárd dollárra emelkednek, jövőre azonban további 11%-os növekedésre lehet kilátás, ami 3,4 milliárd dollárt jelent majd.

A SEMI beszámolója 1300-nál is több üzem adatait tömöríti. Az adatok alapján idén 21 új üzemépítési projekt indul el, amelyek közül Kínában 9, Tajvanon 5, Délkelet-Ázsiában és Amerikában egyenként 2, valamint Japánban, Koreában és Európában egy-egy-egy valósul meg. Jövőre 18 új projekt indulhat, amelyek közül 10 Kínában, 4 Amerikában, 3 Tajvanon, egy pedig Európában található. Ezek között többféle építmény is lesz a kutatásra és fejlesztésre használatos központoktól egészen a tömegtermelésre alkalmas üzemekig bezárólag.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap