2009-ben indult el a WhatsApp, az Apple pedig 2010-ben mutatta be az első iPad táblagépet, de valamilyen oknál fogva ez a páros egészen eddig nem talált egymásra. De megtört a jég, és a Meta megoldotta, hogy lehessen az üzenetküldő szolgáltatást a saját alkalmazásán keresztül használni.
A vállalat pontosan tisztában volt azzal, hogy a felhasználók igény tartanak a WhatsApp alkalmazásra nemcsak mobilon és weben, de a tableteken is, ennek ellenére egyáltalán nem siette el, hogy ezt a hiányosságot megoldja.
„Nagy örömmel jelenthetjük be az egyik legfontosabb kérés teljesítését: a WhatsApp most már iPaden is elérhető.” – jelentette most ki a cég a friss közleményében.
A WhatsApp iPad-verziója az App Store-ból telepíthető, nem kell rá tovább várni, az érkezésének bejelentésével párhuzamosan felkerült az Apple piacterére az applikáció. A cég elmondása alapján most még lehetnek az alkalmazás működésében kisebb fennakadások, de várják a felhasználóktól a visszajelzéseket. Arra is kíváncsi a cég, hogy milyen fejlesztési javaslatokkal állnak elő azok, akik elsők között veszik használatba a szoftvert.
A nagy képernyős eszközökön az emberek a beszélgetéseiket gördülékenyebben menedzselhetik. Gyorsabban áttekinthetik az üzenetváltásaikat és az olvasatlan üzeneteket is nagyobb mennyiségben látják azonnal. Lehetősége van az embereknek ezentúl iPadről kapcsolódni az egyszerű hanghívásokhoz, konferenciabeszélgetésekhez vagy akár a nagyobb csoportos videohívásokhoz. A WhatsAppon egyszerre akár 32 ember élvezheti egymás társaságát a digitális térben.
Nemcsak a kamera képét tudják a felhasználók megosztani a beszélgetések alkalmával, hanem akár az eszköz kijelzőjének a tartalmával is megtehetik ezt. Így egy iPadről a videobeszélgetésekben lehet a többi résztvevőnek például prezentációt mutatni. Biztosított az osztott képernyőt WhatsApp használati lehetőség is. Meg lehet nyitni a platformot a képernyő egyik oldalára, és mehet az üzenetváltás az ismerősökkel, miközben a kijelző másik részén be van nyitva például a böngésző vagy éppen egy videolejátszó.
Kompromisszummentes felhasználói élményt szeretne az iPaden nyújtani a WhatsApp, szinte minden funkciót ki lehet majd használni, és nemcsak a szolgáltatás oldaláról, hanem az iPadOS részéről is igaz ez. Külön kitért arra a fejlesztő, hogy a Porondmester (Stage Manager) lehetőséget is támogatja az iPadeken. Legalábbis az arra alkalmas gépeken. Hiszen a Porondmester nem minden gépen vehető igénybe, a régebbi, szerényebb hardverrel szerelt iPadek esetén le kell erről mondani a vállalat iránymutatásainak megfelelően.
Az iPadek ma már rendkívül jó multitasking lehetőséget biztosítanak, és ezentúl már végre a WhatsApp közönsége is ki tudja majd ezt élvezni. Egészen biztos, hogy rövid idő alatt nagyon sokan fognak ráugrani erre a lehetőségre. A Meta ezen felül dolgozik egy Instagram alkalmazáson is az iPadek számára, mivel ilyen applikáció sincs jelenleg. Ha valaki korábban a WhatsAppot el akarta érni iPaden, akkor a webes felülettel tudta ezt megoldani, és az Instagram esetén is hasonló a helyzet.