Az OmniVision nagyon jó fejlesztésekkel rendelkezik, és szerencsére egyre több okostelefonba talál utat, ami azt jelenti, hogy növekedhet a bevétele, és még több kiváló fejlesztéssel rukkolhat elő. Ezúttal az OV50A szenzor került terítékre, ami világelsőséget is tartogat amellett, hogy alapvetően egy nagyon ütőképes konstrukció.

A szakemberek az OmniVisionnél arra helyezték itt a hangsúlyt, hogy a lapka 100 százalékban le van fedve fáziskülönbségen alapuló automatikus fókuszálás tekintetében. Az egység a QPDAF (Quad Phase Detection) eljárást használja, ami azt jelenti, hogy amikor össze vannak fogva a szomszédos pixelek 2x2-es csoportokba, akkor az összefogást kihasználva mindegyik egyesített képpont részt tud venni az élesség állításában. Így bárhol van a képen a téma, képes lesz hajszálpontosan oda fókuszálni a kamera.

Galéria megnyitása

A QPDAF nemcsak nagyobb pontosságot tesz lehetővé, hanem egyéb előnyökkel is jár. Gyorsabban mehet majd ebben az esetben az élesség beállítása, és különösen jelentős lehet ezen a fronton a javulás rossz fényviszonyok mellett. Érdekesség, hogy a szenzor jobban meg tudja majd becsülni magában a különböző tárgyaknak a térbeli elhelyezkedését is, ami azért fontos, mert ezáltal élethűbb lehet a mobilok által előállított mesterséges mélységélesség.

Az összeboronált pixeleket használva fogja megmutatni ez a lapka, hogy mire képes, és ilyenkor 12,5 megapixeles felvételeket tud majd megörökíteni. Amikor pedig a teljes felbontását kell produkálnia, 50 megapixeles eredménnyel tud előállni, erre utal a neve is az OV50A szenzornak. Kiemelte az OmniVision, hogy egy külön hardveres komponenst használ a pixelek QPD színszűrőjének a mozaikozásához, ami a cég elmondása alapján jobb képminőséget fog eredményezni.

Galéria megnyitása

A megapixeles száma szép dolog, de ahogy azt már többször is kiemeltük, a lényeg az, hogy az adott érzékelő mekkora, és milyen méretű pixelekkel dolgozik. És az OV50A ezen a fronton sem vall szégyent. A szenzor 1/1,55 hüvelykes fizikai mérettel rendelkezik, és az egyes pixelek 1 mikronosak az érzékelőn. Ebből ered, hogy a képpontok összevonását követően már 2 mikronos pixelekkel dolgozik az egység, ami átlagon felül – ha nem is páratlan.

A képeknek a minőségét az OV50A esetében az OmniVision képes lesz szelektív összedolgozással javítani, ami a HDR-hez hasonlóan úgy fog menni, hogy több képkocka kerül rögzítésre, és ezek különböző érzékenységűek, a rendszer pedig az ideális kompozícióban fogja felhasználni az eltérő képterületeket. Van hagyományos HDR támogatást is, 10 bites RGB RAW képeket tud magából kipréselni az újdonság.

Galéria megnyitása

A termék videózásnál is a lehető legjobb minőségről próbál majd gondoskodni, éppen ezért 4K Ultra HD felbontás mellett is összevonva használja majd a pixeleket, hogy a szenzor felületének a jelentős részét kihasználja, és nagyobb érzékenységgel tudjon dolgozni. Plusz ebben az esetben a fókuszálás is sokkal természetesebb lesz az OV50A által rögzített mozgóképeknél. De azt is ki kell emelni, hogy a szenzor használható 8K Ultra HD felvételek megörökítésére is, ebben az esetben 30 FPS-es tempó érthető el, 4K-nál pedig 90 FPS-sel lehet maximum számolni.

Az extra lehetőségeket tekintve a videózásnál van lassításra és veszteségmentes digitális zoomra is lehetőség. Ha valaki lassításra vágyik, 720p esetén 480 FPS-re képes a szenzor, Full HD-ben pedig 240 FPS érhető el. A digitális zoom pedig 4K Ultra HD mellett kétszeres lehet a képminőség különösebb romlása nélkül. Ez úgy működik, hogy a szenzor közepéből vágja ki a képes a lapka, szóval értelemszerűen ilyenkor a képpontok összevonására már nincs mód.

Az OmniVision iránymutatása szerint az újdonság alkalmazható majd elsődleges kamerának, valamint társítható lesz majd ultra-széles látószögű optikával is. Ez utóbbi esetben az OV50A képes lenne az autofókuszos adottságait kihasználva makró módról is gondoskodni, így elképesztően részletgazdag képeket lehetne rögzíteni apró témákról, tárgyakról is.

Az OmniVision OV50A mintáit a második negyedévben kezdi leszállítani a gyártóknak a vállalat. Ebből pedig az következik, hogy legkorábban az év vége felé lehet majd arra számítani, hogy mobilokban megjelenik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére