Az iparági információk alapján az Intel rövidesen árat emelhet a 13. generációs Core sorozatú asztali processzorok esetében, az áremelés mértéke pedig 10% körüli lehet. A DigiTimes forrásai szerint az Intel illetékesei a negyedik negyedév folyamán már az új árakat alkalmazva kötik meg a szerződéseket az OEM partnerekkel és a rendszerépítőkkel, vagyis a drágulás rövid időn belül életbe léphet. Azoknál az „alap” Raptor Lake processzoroknál, amelyek eddig a 150 és 160 dollár közötti árszinten helyezkednek el, a várakozások szerint 170 és 180 dollár közötti árazás léphet érvénybe.
A drágulás mögött több tényező is megbújik, egyrészt emelkedtek a költségei annak, hogy az Intelnek fenn kell tartania a régebbi termékcsaládokból álló kínálatot és egyszerre több termékportfóliót is kezelnie kell, másrészt pedig szűkös a termelés a kereslethez képest, ami jellemzően drágulást eredményez. Az OEM partnerek és a rendszerépítők helyzete sem túl ideális, ugyanis korlátozott raktárkészletekkel fordulnak rá a nagy forgalommal kecsegtető ünnepek előtti időszakra, ami megnehezíti számukra, hogy megfelelő mennyiségben kínálják termékeiket a vásárlók számára, valamint a szűkös termelés és az emelkedő árak miatt azzal kapcsolatban döntést kell hozniuk, hogy az árréseik védelmét vagy az akciós árakat részesítsék előnyben, ez pedig nem egy egyszerű feladat.
Amennyiben az Intel mégsem jelent be formális áremelést a Raptor Lake-S processzorok esetében, az OEM partnerek és a rendszerépítők számára akkor is nehéz időszak következik, ugyanis a szűkös termelés és az emelkedő memória-árak miatt erősen csökken a mozgásterük, már ami a versenyképes árazást és az akciókat illeti. Egyes élvonalbeli gyártók nem is igazán akarnak hosszabb távú szerződéseket kötni és hosszabb távú rendeléseket leadni, ugyanis az alkatrészhiány és a folyamatosan változó árak miatt nehéz hosszabb távra tervezni.
A régebbi Intel processzorok iránt közben még mindig mutatkozik kereslet, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a vásárlók nem igazán érdeklődnek az AI PC kategória iránt, a legfrissebb Core Ultra processzorok, vagyis az Arrow Lake-S generáció tagjai pedig nem győzték meg őket, hiszen a rajt alkalmával nem tudtak jelentősebb előrelépést felmutatni, sőt, esetenként még lassabbnak is bizonyultak előző generációs társaikhoz képest. Ezt a helyzetet optimalizációval próbálja javítani a gyártó, és ez valamilyen szinten sikerült is, de azt már maga a vezetés is elismerte, hogy a felsőkategóriás szegmensben jelenleg nem túl erős a kínálatuk, de a Nova Lake majd sokat javít a helyzeten.
Az előző generációs processzorok ár/teljesítmény arányban még mindig ütőképesek, így azoknál a vásárlóknál, akik költséghatékonyságra törekszenek, előkelő helyen foglalnak helyet a listán, már ami a potenciális vásárlási lehetőségeket illeti. A beszámolók alapján egyes Raptor Lake processzorok árelőnye 200 dollár a legfrissebb modellekéhez képest, amiben az alaplapváltás költsége és a DDR4-esről DDR5-ösre történő memóriaváltás jelentette kiadás sem.
A fentiek fényében érdekes helyzet alakulhat ki az idei ünnepi szezonra, ami előtt nem sokkal egyébként a Windows 10 hivatalos terméktámogatási ciklusa is lejár, ez pedig generálhat némi extra keresletet vásárlói részről, ami hatással lesz a PC gyártók forgalmára. A kérdés csak az: hogyan alakulnak majd az árak? Rövidesen meglátjuk.