A mű az utolsó globális kultúrtörténeti korszak, a romantika világába kalauzol el. Hiteles korrajzot ad a tizenkilencedik század közepi Párizs sokszínű szellemi és művészeti életéről. Feltűnik a régi Montmartre is, ahonnan lassan elköltöznek a művészek, helyüket a róluk szóló mítoszok veszik át. E párizsi környezetben bontakozik ki a fiatal költőnő, Louise Colet karrierje, itt találkozik Gustave Flaubert-rel, az akkor még ismeretlen ifjú íróval. Louise ekkor már híres költő, és egyike a legszebb párizsi hölgyeknek.
Az időközben jelentős, majd világhírű íróvá lett Flaubert ma már irodalomtörténet, míg a költőnőről szóló ismereteink szórványosak, keveset tudunk e különös művészről. Főként Flaubert hozzá írt levelei alapján alkothatunk képet róla. Colet megítélése életében és halála után is ellentmondásos, jobbára elfogult volt a férfi javára. Azok, akikre Colet az íróról szóló és a kettejük szerelmét megörökítő háromkötetes memoárt bízta, valószínűleg nem sokat törődtek Louise Colet kulturális örökségével. A regény a zömében megsemmisült tények hiányában a képzelet segítségével a leghitelesebb módon kelti életre a költőt.