VÍZJELLEL TUDATJA MAJD A WINDOWS 11, HA AZ ADOTT PC NEM FELEL MEG AZ AI KÖVETELMÉNYEKNEK

A 24H2 frissítőcsomag nagyrészt az AI alapú funkciókra koncentrál, ezek használatához viszont megfelelő hardverre is szükség lesz.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. ápr. 26. 14:24
Vízjellel tudatja majd a Windows 11, ha az adott PC nem felel meg az AI követelményeknek

A Windows 11 következő nagy frissítőcsomagja, a 24H2 jelöléssel ellátott kiadás nagy figyelmet fordít majd az AI PC éra hajnalának támogatására, vagyis számos területre tör be az AI, ennek megfelelően bizonyos hardverkövetelményeket teljesíteniük kell majd mindazoknak a rendszereknek, amelyek tulajdonosai szeretnék kihasználni az újításokban rejlő lehetőségeket. Azoknál a konfigurációknál, amelyeknél a rendelkezésre álló hardver nem teljesíti az ehhez szükséges követelményeket, a friss információk szerint vízjel jelenhet meg a Windows Asztal vagy az adott alkalmazás ablakának területén, ezzel is tájékoztatva a felhasználót arról, nem érhető el minden funkció, amit az új frissítőcsomag kínál.

A következő nagy Windows 11 frissítés egyebek mellett DirectX AI Super Resolution, Advanced Copilot és AI File Explorer funkcionalitással érkezik, amelyekhez feltétlenül szükséges a megfelelő hardverkövetelmények teljesítése. A DirectX esetében a GPU/iGPU részletnek, míg a többi alkalmazásnál a processzorba épített NPU-nak kell megfelelnie a követelményeknek.

A változásra úgy derült fény, hogy az Windows 11 24H2 szoftvercsomagjának egyik tesztelője, Albacore rábukkant egy érdekes kódrészletre, ami az AI PC funkciók támogatását ellenőrzi, és ami vízjelet helyez el a felhasználói kezelőfelületen, amennyiben a rendszer nem teljesíti a követelményeket. A teszt során egy ARM64 alapú SoC egységgel szerelt konfigurációt használt. Tesztje szerint az ID 48486440 letiltásával ezt az ellenőrzést le lehetett tiltani, ami a vízjel eltűnését eredményezi

A processzorok esetében egyébként immár az SSE 4.2-es utasításkészlet támogatása is kitétel, ami a hardverkövetelményeknek megfelelő központi egységeknél abszolút nem probléma, hiszen ezt az utasításkészletet mindannyian támogatják, viszont ezzel bezárul egy kiskapu, azaz elvileg nem lehet olyan rendszerre telepíteni Windows 11-et, ami nem rendelkezik megfelelő processzorral. Ezt eddig meg lehetett tenni, cserébe vízjel jelent meg a Windows Asztalon, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy nem teljesültek a hardverkövetelmények. A 24H2-es csomagtól kezdve SSE 4.2-es támogatás hiányában egyszerűen nem bootol majd a Windows 11.

A Microsoft legmodernebb operációs rendszerével kapcsolatban mostanában nem sok pozitív hír érkezett. Legutóbb kiderült, hogy reklámok kerülnek a Start menübe, pontosabban a Microsoft Store egyes alkalmazásait ajánlja majd a rendszer ezen a felületen keresztül. A Start menüt egy korábbi fejlesztő részéről komoly kritika érte annak kapcsán, hogy lassú, akadozik és nem valami stabil a működése, illetve arra is fény derült, hogy a Windows 11 felhasználói kezelőfelületét módosító alkalmazások egy részének használatát egyszerűen megtiltották.

Mielőtt pálcát törnénk a Windows 11 felett, érdemes lesz megvárni, milyen lesz a végleges kiadás, annak érkezéséig ugyanis még sok víz lefolyik a Dunán, a felhasználói visszajelzésekre reagálva sok mindent módosíthatnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
predike07
predike07
2024. ápr. 28. 8:48
#11

Tekintettel arra,hogy a modderek és egyéb emberek sokkal de sokkal tehetségesebbek mint a Microsoft-nál lévő emberkék közül bárki így nem igazán zavar a probléma.
Először is azért mert míg lehet nem váltok win 11-re ,másodszor pedig azért se zavar,mert mire kényszerűségből váltani fogok,addigra rég megoldották ennek sz...nak a kiiktatását.

mtrx220
mtrx220
2024. ápr. 27. 19:58
#10

Ez már kezd olyan lenni, mintha valami shareware szutyok lenne a 2000-es évekből. De persze ez is csak egy újabb jel, hogy a MS (és persze mindenki más is) igyekszik lassan, de biztosan elvenni mindenféle szabadságot a felhasználóktól. Mindeközben totálisan hülyére is vesznek mindenkit, főleg ha senki sem szól nekik ezért.

A nagy cél persze itt is az, hogy fogyassz minél többet, fizess minél többet, lehetőleg minél többször. Nincs ebben semmi új, csak már az nem értem, hogy hogyan gondolják így az élhető életet? Mert ez az erőltetett fogyassz-fizess-ismételd szarság egyáltalán nem egy élhető modell. És már nem is vicces.

Bihus
Bihus
2024. ápr. 27. 21:35

@mtrx220 ez a fogyassz-fizess-ismételd szarság konkrétan 97 éve megy a legutóbbi szakaszában komoly gondok nélkül.

Nem azt mondom, hogy jó, de meg lehet nézni az alternatív rendszereket.

szbalazs
szbalazs
2024. ápr. 27. 16:46
#9

Majd ezt is ki lehet irtani egy regisztrációs bejegyzéssel, mint azt, amikor a Windows 10 mindenféle felesleges f*szságokat telepített fel magától amint internetet kapott. A másik hasonló baromság az volt amikor kivezették az offline telepítést és mindenféle okoskodással kellett rábírni az installert, hogy Microsoft fiók helyett "offline" helyi fiókkal lehessen továbblépni...

powerage
powerage
2024. ápr. 27. 12:38
#8

"VÍZJELLEL TUDATJA MAJD A WINDOWS 11, HA AZ ADOTT PC NEM FELEL MEG AZ AI KÖVETELMÉNYEKNEK"

Szerencsére ezt csak akkor tudja majd megtenni, ha valaki fel is rakja ezt a szart az adott PC-re. Nálam ez már rég nincs tervben, de kedves tőlük, hogy a döntés helyességét újabb és újabb érvekkel támogatják meg.

tomchee
tomchee
2024. ápr. 28. 4:29

@patrik2991 én meg szándékosan csak LTSC-t használok. arra max biztonsági frissítés jön :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. ápr. 26. 19:14
#7

A világon kb. 1.3 milliárd PC futtat Windowst. Most mindre ki fogják ezt írni? ( mert hogy 99%-ukban nincs NPU, abban biztos vagyok) Vagy ez most ilyen Microsoft-féle "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" pillanat? Akárhogy is, túlságosan hasonlít ez arra, mint amikor nem vették a mobiljukat, ezért lenyomták az asztali userek torkán is a Metro UI-t, hogy majd ettől biztos venni fognak.

Apropó, ezt az AI agyrákot nyomatni fogják a szerver kiadásokon is? Szép lesz, ha ott is kirakják a vízjelet, hogy "jajj, ne, az 500000 dolláros szerverparkod saaajnos nem alkalmas a Copilot futtatására :( Ideje újat venni!".

pdx006
pdx006
2024. ápr. 26. 16:50
#6

Lehetne erre azt mondani, hogy akinek erre nincs igénye, az használjon régebbi Windows-t. Csak ugye azok támogatását pedig igyekeznek minél előbb megszüntetni. Itt nem ezt és így kéne csinálni. Hanem lenne a Home vagy Standard  verzió a sima, az AI-t pedig berakják a Professional-ba meg Buziness-be aztán ennyi. Normálisabb időkben így ment. Az extrák menjenek a prémium windózokba ugyanazon generáción belül.

hunspirit
hunspirit
2024. ápr. 27. 6:21

@pdx006 jah de a mai MS felfogás szerint a Home meg a Standard kiadás tele lenne reklámmal, a settingek egy része meg elérhetetlen lenne.

GeriBátyó
GeriBátyó
2024. ápr. 26. 16:40
#5

Nekem teljesen modern gépem van, de ez az MI/AI kurvára nem érdekel, sőt, szívesen elkerülném, erre majd vízjeleznek? Remélem lesz olyan beállítás, hogy kurvára nem érdekel ez az szar és hagyjál békén a picsába.

Kajafun
Kajafun
2024. ápr. 26. 15:52
#4

Mé kell basztatni az usereket nem értem. Nekem egy átlagos végzettséggel fél perc alatt eszembe jut az a megoldás, ami ezeknek nem? Mit szivnak ezek???
Loginnál elég lenne tályékoztatni az usert egy felirattal, hogy AI korlátozva, vagy AI elérhető. Ennyi.
Jó hogy már nem jönnek be a házamba és nem égetik rá a gépházra hogy szar a gépem...

d.v.d
d.v.d
2024. ápr. 26. 15:32
#3

Ott az utóbbi időben nagyon elgurult valakinek a gyógyszere.

marc23
marc23
2024. ápr. 26. 15:13
#2

Megint minden faszsaggal foglalkozik az ms, ahelyett, h rendbe tenne mar windowst, m amit oprendszer neven adnak nekunk az a tragikomedia, a frissitesek meg mar egyenesen veszelyesek!

MI meg kb ugy kell egy atlag, de egy atlag feletti usernek mint pup a hatukra! Arrol nem is beszelve, h ez a kis MI csomag mennyivel fogja majd vissza a gepet? Mennyi eroforrast von el a usertol azert, h 99%-ban ott rohadjon a windows mappaban es a kiprobalason kivul soha tobbet ne legyen hasznalva?

heckles04
heckles04
2024. ápr. 26. 14:40
#1

Ez olyan mint az iMessege zöld pipája. Itt most az MS fogja kirakni víz jellel, hogy "szar a géped mer' nem tudja az AI-t".
Én biztos lefogom szedni valahogy, ha a final releaseben benne marad. Nekem ne matricázza a desktopot azzal, hogy szerinte milyen a configom.

Mondjuk csak az otthoni gépemen van Windows 11 azt meg senki nem látja :D. A céges gép meg nem érdekel.

Vissza az oldal tetejére