Shop menü

VÉGRE MEGJELENT AZ INTEL VÁRVA VÁRT VIDEOKÁRTYÁJA, AZ INTEL ARC A580-AS MODELL

Az 1080p-s játékra ajánlott újdonság 200 dollár alatti listaáron érkezett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Végre megjelent az Intel várva várt videokártyája, az Intel Arc A580-as modell

Az Intel Arc Alchemist sorozatában eredetileg ötféle videokártya foglal helyet, ezek közül viszont csak négy, vagyis az Arc A770, az Arc A750, az Arc A380 és az Arc A310 jelent meg eddig hivatalosan. Az újdonságok még 2022 folyamán debütáltak, viszont egy videokártya mindeddig távol maradt a piacon, ez pedig nem más, mint hírünk főszereplője, az Arc A580-as modell. Az elmúlt napok folyamán egyre több jel utalt arra, hogy az Arc A580 rajtjáig már nem kell sokat várni, és az újdonság azóta be is futott, valamint a róla készített első független tesztek is fogyaszthatóak már – utóbbiakra írásunk végén még visszatérünk.

Galéria megnyitása

Az Intel Arc sorozat legújabb tagja, az A580-as modell egy DG2-512 kódnévre keresztelt GPU-t alkalmaz, ami a 6 nm-es ACM-G10-es GPU-ra alapoz. Ebben az esetben egy 406 négyzetmilliméteres kiterjedésű grafikus processzorral van dolgunk, ami 21,7 milliárd tranzisztorból épül fel – lényegében ugyanez a GPU adja az Arc A770 és az Ac A750 alapját is, viszont azok a modellek több aktív erőforrást használhatnak. Az eredetileg 4096 shadert tartalmazó GPU az Arc A580 fedélzetén csak 3072 shader, 192 textúrázó, 96 renderelő egység, valamint 384 Tensor mag és 24 RT mag teljesíthet szolgálatot.

A GPU alap esetben 1700 MHz-en ketyeg és 256-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriához, amelynek effektív órajele 16 GHz. Az új videokártya 512 GB/s-os memória-sávszélességet vethet be, kétslotos felépítéssel érkezik, stabil tápellátásáról pedig két darab nyolctűs tápcsatlakozón keresztül lehet gondoskodni. Érdekesség, hogy korábban, amikor a többi Intel Arc sorozatú videokártyával együtt bejelentették az Arc A580-as modellt is, még csak 175 W-os TDP keretről adott számot a hivatalos táblázat, azóta viszont 10 W-tal emelték a TDP-t, így a végleges most már 185 W lett. Az új videokártya alap esetben egy HDMI 2.1-es és három darab DisplayPort 2.0-s videó kimenetet kap, ám ettől a kiépítéstől esetenként eltérhetnek a partnerek.

Galéria megnyitása

Az Intel szakemberei az Arc A580-as videokártyákat természetesen 1080p-s játékra ajánlják, akár a legmodernebb, „AAA” kategóriába sorolt játékokhoz is, igaz, a beállításokat esetenként csak medium szintre emelhetjük az elegendő FPS eléréséhez, a high érték nem minden esetben járható. A gyártói teszt alapján az Arc A580 a 179 dolláros listaárért cserébe eléggé ütőképes teljesítményt nyújt, amit az XeSS technológiával tovább lehet növelni.

Ebben az árkategóriában igazából nem nagyon van ellenfele az Intel újdonságának a gamer videokártyák között, ha az ár/teljesítmény arányt is szem előtt tartjuk, ugyanis a legolcsóbb Radeon RX 7000-es sorozatú videokártya 270 dollárba kerül, míg a legolcsóbb GeForce RTX 40-es sorozatú modellért 300 dollárt kérnek.

Galéria megnyitása

Teljesítmény terén az első tesztek alapján az Arc A580 egész jól teljesít, hiszen az Arc A770-hez képest összességében csak 11%-kal van lemaradva, a rivális termékekkel szemben azonban már nem ilyen jól a teljesítmény. A Radeon RX 7600 átlagban 28%-kal, míg a GeForce RTX 4060 átlagban 30%-kal gyorsabb, viszont előbbi 240 dollárba, utóbbi pedig 280 dollárba kerül, míg az Intel terméke már 180 dollárért elérhető. Az 1440p-s felbontást a tapasztalatok alapján nem érdemes erőltetni, vagyis ha ez is szerepel az igényeket tartalmazó listán, érdemesebb az említett riválisok környékén nézelődni. Házon belül az Arc A750 igazából veszélyt jelent az Arc A580 piaci esélyeire, hiszen előbbi csak 5%-kal drágább, cserébe viszont 10%-kal jobb teljesítményt nyújt, így elég egyértelmű, melyiket érdemes választani.

A későbbiekben mind az Nvidia, mind pedig az AMD térfelére érkezhet új, olcsóbb videokártya, a GeForce RTX 40-es sorozatban jó eséllyel megjelenhet még a GeForce RTX 4050, ami a DLSS 3 Frame Generation jóvoltából vonzó választás lehet; az AMD pedig kiadhat egy Radeon RX 7500-as sorozatú modellt is, amivel a 200 dollár körüli szintet veheti célba. Az Arc A580 egyébként nemcsak játékra, hanem GPU alapú videó kódolásra is jó választás lehet, hála az AV1 támogatásnak, plusz az AI terhelésformák alatt is jó teljesítményt nyújthat, hála a viszonylag magas memória-sávszélességnek és a viszonylag nagy memória-kapacitásnak.

Intel Arc A580 tesztek:

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére