Shop menü

VÉGRE KAPOTT EGY NAGY FRISSÍTÉST AZ MSI AFTERBURNER – MÉGSEM KELL LEMONDANI A SZOFTVERRŐL

Sokáig bizonytalan volt, mi lesz a népszerű alkalmazással, ám most úgy tűnik, sikerült átlendülni a nehézségeken és folytatódhat a munka.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Végre kapott egy nagy frissítést az MSI Afterburner – Mégsem kell lemondani a szoftverről

Az MSI népszerű szoftvere, az Afterburner fölött néhány hónapja még meglehetősen sötét fellegek jelentek meg, igazából az sem volt biztos, hogy az alkalmazás frissül-e még valaha, ám úgy tűnik, a fejlesztő és a gyártó végül megállapodhatott, rendezhették az anyagiakat, és a jövőben tovább folytatják az együttműködést a videokártya-tulajdonosok nagy-nagy örömére.

Galéria megnyitása

Sokat kellett rá várni, de az MSI Afterburner végre frissült, méghozzá elég tekintélyes módon, ugyanis számos új hardver támogatása került be a repertoárba – lényegében az összes modern videokártya és processzor mellé jár valamilyen szintű támogatás, iga, utóbbiaknál ez a támogatás nem teljes, mindössze előzetes. A 4.6.5-ös verziószámot viselő szoftver mögött a jelek szerint továbbra is Alexey Nicolaychuck áll, aki a Guru3D fórumon Unwinder becenév alatt tevékenykedik, és aki legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elárulta: az MSI Afterburner alkalmazás fejlesztése körül elég nagy problémák merültek fel. Ennek ellenére számos béta verzió készült a szoftverből, az utolsó stabil verzió azonban 2021. december 3-án készült el, ami a 4.6.4-es verziószámmal rendelkezett. Remélhetőleg most már minden rendben zajlik majd.

Ahogy az a lenti felsorolásból is kiderül, az MSI Afterburner legújabb kiadása immár támogatja a GeForce RTX 40-es sorozat eddig megjelent tagjait, valamint az AMD Radeon RX 7900-as videokártyákat is kezeli. Ezek mellett a 13. generációs Intel Core sorozatú processzorok és a RYZEN 700-es sorozatú központi egységek mellé is érkezett előzetes támogatás, valamint fejlesztések és javítások is helyet kaptak a fedélzeten.

Újítások és változtatások

  1. Bekerült az NVIDIA GeForce RTX 40×0 sorozatú videokártyák támogatása
  2. Immár vezérelhető a feszültésg a GA103 és GDDR6x alapú NVIDIA GeForce RTX 3060 Ti videokártyáknál is
  3. Elérhetővé vált az AMD RADEON RX 7900-as sorozat támogatása
  4. Lehetőség nyílt a TBP monitorozására az AMD RADEON RX 7900-as sorozatú videokártyáknál
  5. Bekerült néhány később érkező AMD és Nvidia GPU PCI eszközazonosítója a hardver-adatbázisba
  6. Intel Arc GPU támogatás is érkezett a hardver-monitorozó modul mellé, ám az Intel Arc sorozatú videokártyák mellé tuning támogatás még nem készült, ami annak köszönhető, hogy az Intel hardvervezérlő API-ja csak x64-es alkalmazásokat támogat
  7. Előzetes támogatás az Intel 13. generációs processzoraihoz
  8. Előzetes támogatás az AMD Ryzen 7xxx-es sorozatú processzoraihoz
  9. A CPU használatot mutató hardver monitorozó modul esetében az adatforrások immár az NtQuerySystemInformation(SystemProcessorIdleInformation) implementációra támaszkodnak, mivel a régi üresjárati időről jelentést adó NtQuerySystemInformation(SystemProcessorPerformanceInformation) nem működik a Windows 11 22H2 operációs rendszerek alatt
  10. A ventilátor fordulatszámhoz kapcsolódó, hibásan működő fix sebesség-programozó API az Overdrive 7 GCN grafikus processzorok esetében a 22.5.2-es és frissebb drivereknél nem működik, így az Overdrive 5-re áll vissza az alkalmazás
  11. Hozzáadott konfigurációs-fájl kapcsoló készült a natív feszültségvezérlő API letiltásához az Nvidia GeForce GTX 9x0 sorozatú videokártyák esetében, és ezzel egy időben a P-State 2.0 feszültségvezérlő API használatára  kényszeríti a rendszert a szoftver ugyanezeken a kártyákon. Ezzel a kapcsolóval megkerülhet a feszültségmódosítás zárulása az Nvidia Maxwell sorozatú videokártyáknál az 515-ös és újabb GeForce driverek használata mellett
  12. Továbbfejlesztett korrekciós képletelemző készült adatformátum-konverzióval, kerekítéssel és min/max függvények támogatásával
  13. OCMailbox alapú buszfrekvencia-monitorozás a Skylake és újabb Intel processzorok mellé. Míg a tradíciionális megoldások időbélyeg órajel alapú buszfrekvencia becslésekkel dolgoztak, addig az OCMailbox esetében a tuningolt BCLK monitorozásához is van támogatás. Azt persze érdemes észben tartani, hogy az OCMailbox nem működik, ha az operációs rendszer HVCI funkciója aktív
  14. Továbbfejlesztett  SMART.dll monitorozó bővítmény érkezett, amelynek köszönhetően elérhetővé vált a hőfok monitorozása az NVMe alapú adattárolóknál, beleértve a másodlagos vezérlő teljesítményét is egyes Samsung gyártmányú NVMe meghajtóknál
  15. Az alapértelmezett órajel limit a feszültség- és frekvenciagörbe-szerkesztő ablaknál 3,5 GHz-re nőtt, ám a limit igény szerint módosítható a konfigurációs fájlon keresztül is
  16. A frissítőszerver elérési útja változott a frissítést kereső rendszerben, ugyanis a régi szerverelérés nyugdíjba vonult

Az új szoftvert az MSI hivatalos weboldaláról, illetve a Guru3D szerveréről tölthetik le az érdeklődők, és érdemes is ezekről a helyekről beszerezni, ugyanis az elmúlt időszakban a kiberbűnözők preparált MSI Afterburner alkalmazásokkal vadásztak a gyanútlan felhasználókra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére