A tengeri vidrák kulcsszerepet játszanak abban, hogy megóvják egy közép-kaliforniai torkolatvidék partjait óceánba omlástól. Az erózió elleni védekezésből a mocsarakat pusztító parti rákok elfogyasztásával veszik ki részüket.

A huszadik századra az ember csaknem a kihalásig vadászta a bundájukért a tengeri vidrákat (Enhydra lutris). A természetvédelmi erőfeszítések azonban segítettek a populáció növelésében, és a vidrák újra megtelepednek régi élőhelyeiken, többek között a Monterey-öböl Elkhorn Slough nevű sós mocsarában. És a jelek szerint a nagyszámú tengeri vidrának otthont adó mocsári patakokban az erózió mértéke alacsonyabb, mint amikor kevesebb volt a tengeri vidra, írja egy kutatócsoport egy új tanulmányban.

„Ha belegondolunk, ez nagyon figyelemre méltó” – mondja Jane Watson, a kanadai Vancouver Island University közösségi ökológusa. „Egyetlen faj, a tengeri vidra képes a ragadozás révén mérhetően enyhítheti az erózió hatásait.”

A sós mocsarak létfontosságú élőhelyet biztosítanak számos vadon élő állat számára, de világszerte veszélyeztetettek. Az Elkhorn Slough eróziójának mértékéhez, ami a becslések szerint évente mintegy 30 centiméternyi csökkenést jelent, több tényező, például a megnövekedett vízhozam és a tengerszint emelkedése is hozzájárul. A csíkos parti rákok (Pachygrapsus crassipes) is szerepet játszanak a folyamatban, mivel megeszik a savanyúfű (Salicornia pacifica) gyökereit. Ez a növény nagy mennyiségben fordul elő a mocsarak talajában, és segít összetartani a homokos partokat.

Mivel a tengeri vidrák megeszik a rákokat, a tanulmány egyik szerzője, Brent Hughes, a kaliforniai Sonoma State University tengerökológusa és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy a ragadozó visszatérése megváltoztatta az erózió mértékét a területen. Az erózió és a tengeri vidrák közötti összefüggés feltárásához a kutatócsoport több dolgot is összehasonlított, például az Elkhorn Sloughban tapasztalt korábbi eróziós adatokat és a tengerividra-populáció alakulását. A kutatók egy kizárási kísérletet is végeztek, amely keretében a vidrákat kizárták egyes mederrészekből, majd összehasonlították, hogyan alakul a növényzet növekedése a vidrás és a vidrátlan részeken.

Az eredményekből egyértelmű volt, hogy azokon a partokon, ahol a tengeri vidrák levadászhatták a rákokat, a növényzet sűrűbb, mint ott, ahonnan kizárták őket. Hughes szerint a tengeri vidrák máshol is hasonlóan pozitív hatást gyakorolnak növényzetre, beleértve más fajokat is. „Gyakorlatilag bárhová mennek, védik a növényzetet” – mondja. És ami legfontosabb következmény: azokon a területeken, ahová a vidrák visszatértek, az erózió évi 30 centiméterről évi 10 centiméterre csökkent. Ahogy populációjuk növekszik, és visszahódítják korábbi területeiket, a tengeri vidrák más sós mocsaras élőhelyeken is visszafordíthatják az eróziót, mondja Watson.