A vámpírokra vonatkozó legkorábbi utalás egy 1047-ben írt óorosz nyelvű szövegből származik, a Virginiai Egyetem szláv nyelvi és irodalmi karának kutatása szerint. A modernnek számító vámpír szó az ószláv nyelvek és a török nyelv онпыр (onpyr) alakjából származik, egy „v” hang hozzáadásával és így eljutunk az óbolgár és a hagyományos bolgár alakhoz (впир-vpir vagy más neveken: onpyr, vopir, upir) amiből a mai szó származik.

A vámpír szó elsőként a Habsburg Birodalomban, 1725 körül bukkan fel egy hivatalos jelentésben. Ugyanis egy katonai egységet küldtek kivizsgálni a nemrég odacsatolt Ottomán területeken azokat az ijesztő történeteket, amelyek konklúziójaként egy testet exhumáltak, karóval átdöftek és végül elégettek, hogy véget vessenek az ottani közösséget rettegésben tartó eseményeknek. Az ezt követő évtizedekben egyre inkább elterjedtek a vámpír-jelenségek és katonatisztek, egészségügyi szakértők, bírók, teológusok, filozófusok kutattak a válaszok és a magyarázatok után.

A 18. század közepére az osztrák császárnő személyi orvosának jelentése megállapította, hogy a vámpírok létezése orvosi képtelenség, és mélységesen leszólta azokat a szláv közösségeket, amelyek történetei, folklorisztikus hagyományai sokáig valós fenyegetésként tekintett rájuk. Megállapította, hogy ezek a vámpír történetek, jelenségek olyan történésekből eredtek, amiket az egyszerű emberek nem értettek, nem tudtak megmagyarázni.

Ezek jó része olyan betegségekből eredt, mint például a veszettség (inszomnia, fényre és vízre való érzékenység) vagy a pellagra, ami extrém napfényre való érzékenységet jelentett és a kukoricában gazdag táplálkozás lehetséges mellékhatása volt. Mindemellett a vámpírok már egy 1800-as években megjelent horrortörténeteket tartalmazó füzetekben (Penny Dreadful) is megjelentek, erre az egyik legkorábbi példa a Varney the Vampire or The Feast of Blood című írás, de ezen füzetek oldalán jelent meg például Sweeney Todd története is.

A vámpír, mint karakter vagy szörnyeteg általában az ellenség és sokkal ritkábban főszereplő. A bőrébe bújva viszont ne számítsunk arra, hogy mindenható élőholtként fogjuk terrorizálni a világot. A terror még csak-csak igaz, de ott is kis lépésekben fogunk haladni, lévén túlélő/crafter játékról van szó. A V Rising akár szójátéknak is tekinthető cím, hiszen személyünkben egy vámpír „éled” fel a több évszázados torporból és amennyire lehetséges világuralomra fogunk törni, de azért nem lesz könnyű dolgunk.

Először is ott van a mindenféle kószáló vadállat és szörnyeteg, másfelől egy valamire való fegyverünk sincs, varázslatokat sem tudunk és akkor arról már ne is beszéljünk, hogy a legutolsó parasztnak is van legalább egy roskatag viskója. Nekünk viszont egy elátkozott koporsó maradt csupán, amit úgyis otthagyunk – időlegesen – a barlangban, ahol átvészeltük az évek múlását. A klasszikus dark fantasy világban azonban a Drakula elpusztításakor keletkezett vérvihar áldozatai révén és a vámpírok ősi hatalmának lenyomata kellő kitartással megtalálható, a vér pedig nem csak éltet minket – jobb szó híján – de tudást, régmúlt idők titkait is rejti.

Az első dolgunk persze az lesz, hogy nagy nehezen felszerelést eszkábáljunk magunknak, majd lassan eljutunk odáig is, hogy egy kastély alapjait is lerakjuk. A természetfeletti és a hétköznapi nagyon szépen összeolvad, hiszen ugyanazzal a lendülettel fogunk a már emlegetett fertőzöttek levadászására koncentrálni – ők adják a z értékes tudást rejtő V Blood-nak nevezett nedűt – mint ahogy vasat, követ vagy épp faanyagot gyűjtünk építkezéshez, craftoláshoz.

Amint megvetettük a lábunkat és megismertük a környéket feltűnhet, hogy falvak, bányák, kőfejtők vesznek körbe minket. A tavaknak, a vásárt tartó kis településeknek, a katonai táboroknak is mind megvan a helye a tervünkben, hiszen, ha őszinték akarunk lenni, az egész világot egyetlen fogalomba sűríthetjük, ez pedig az, hogy számunkra minden egy: nyersanyag.

A V Rising világa ezért régiókra osztható és mint egy hasonszőrű MMO-ban itt is fel kell nőnünk a feladathoz, ha veszélyesebb vidékekre akarunk kalandozni. Összetűzésbe keveredünk az egyházzal, bebarangolhatunk egy elátkozott erdőt, próbára tehetjük magunkat egy förtelmeket szülő mocsárban és idővel abba a holt régióba is eljutunk, amely korábban Drakula uralmát nyögte.

Változatosságra tehát nem lesz panasz, ezerféle nyersanyagot kell fejben tartanunk, ládáinkat csordultig fogja telíteni a sok összeharácsolt kincs és ahogy a lakóhelyünk fejlődésnek indul, úgy lesz egyre komolyabb alkimista laborunk, a fát, követ, bőröket és egyéb szöveteket is feldolgozó eszközeink.

Ha kedvünk van hozzá saját kertünk is lehet, ahol a gyakorlatiasság, vagyis az ott elültetett virágok és növények kinyert részei mellett az esztétika is szerepet kaphat. Sövényből megvágott labirintusokat, árnyas lugasokat, száraz növényekkel keretezett pihenőhelyeket és romokkal díszített veteményeseket hozhatunk létre és ahogy a kastélyunk megépítésénél itt is csak a fantáziánk szabhat határt. Olyan mennyiségű díszt, bútort, funkcióval bíró eszközt és egyebeket raktak a készítők a játékba, hogy a lakberendezés – a kertet beleértve – jóformán önálló játékként is megállná a helyét mondjuk V Sims néven.

A játék másik jól átgondolt rendszere a hősök és a fertőzött antihősök által való fejlődés. A leölt katonák, vadálaltok, szörnyek és parasztok után nem kapunk tapasztalati pontot, bár a vérük és a loot nagyon is hasznos. A fejezetekre osztott játékmenet során viszont a V Blood hordozói jelentik a hatalom igazi lépcsőfokait, a mérföldköveket. Közöttük ugyanúgy találunk majd óriásira nőtt farkast, mint nekromantát, eltévelyedett hadvezért, egy rablóbanda vezérét, vámpírvadászt, bérgyilkost és sok olyan embert, akik ugyan névleg az országot szolgálják, azonban az elmúlt évtizedekben furcsamód kivetkőztek magukból és kegyetlen fanatikussá, zsarnokká váltak.

Azt is mondhatnánk, hogy szívességet teszünk elpusztításukkal, de a hatalomra törés részünkről is ugyanolyan önző és énközpontú. Azon viszont ez az apró morális filozofálás sem változtat, hogy a fő történetszálhoz kapcsolódó küldetések mellett hihetetlenül izgalmas és időnként nagyon is kemény ellenségek egész sora vár ránk, összesen 57 miniboss/boss harccal bővítve a játékot.

Így nem csoda, hogy a craft és a gyűjtögetés mellett a V Rising másik erőssége a harcrendszer, ahol a változatosság szintén hatalmas. Összesen 11 féle fegyvert találhatunk a játékban közel és távharcra és nem csak a hatékonyságuk (a kasza élőholtak ellen ad plusz sebzést pl.) lényeges, de a mozgékonyságunkat és a támadási módokat is befolyásolja. A buzogány pl. lassabb, de képes ellökni és lelassítani ellenségeinket, az egyik támadó skilljével pedig kisebb távolságokat is áthidalhatunk, ami mozgékonyabbá tesz minket.

A már emlegetett kasza tipikusan tömegek ellen vethető be, de az ellökés és az eldobható, bumerángra hajazó skillje szintén a mobilitást segíti. De van itt még pl. kard, fejsze, lándzsa, íj és pisztoly is és a lista korántsem teljes. Arzenálunk következő eleme a mágia, amiből összesen 4 skillt vihetünk magunkkal egyszerre.

Ebből az egyik a kitérés/menekülés/mozgás kategóriába tartozik (travel spell), elvonja ellenségeink figyelmét, debuffot rak rájuk vagy buffot ránk, tehát összességében a védelmi kapacitásunkat növeli meg. Két támadó/alap varázslattal a harcmodorunknak és a körülményeknek megfelelő támogatást kapjuk meg (basic spell), itt gyógyítást, elemi sebzést, védőpajzsot, lövedékeket és sok egyebet találhatunk.

A sor végét a nagyágyúk zárják (ultimate spell), amik hatalmas erejükkel az egész csatát befolyásoló erejükkel tényleg komoly erőt képviselnek, viszont a cooldownjuk is 2-3 perc körül van. Hat féle mágiatípusból válogathatunk és persze nem ingyen kapjuk a varázslatokat, a nevesített ellenségek holttestéből kell kiszipolyoznunk a tudást.

Ezen kívül gyógyító és buffot adó italokat is magunkkal vihetünk, de a hétköznapi NPC-k nyakából kiszívott vér is hatással van harci vagy egyéb képességeinkre. Vért viszont nem csak az úton szerezhetünk, lehetőségünk lesz börtönben „eltárolni” az igazán ritka és sűrű vérű szerencsétleneket. Rabjainkat az általunk horgászott halakkal fogjuk etetni és miután felgyógyultak – mind testi mind pszichés értelemben – újra és újra megcsapoljuk őket. Jó dolog a táplááléklánc csúcsán lenni, ugye?

Ezernyi apróságot lehetne még leírni a V Rising komplex és mégis egyszerű játékmenetéről. A folyamatos fejlesztés, a gyűjtögetés, az ellenségek sora és a képességek/fegyverek/varázslatok variálása hatalmas változatosságot ad, ami a kastély építésénél is visszaköszön.

Nem csoda, hogy alapvetően többjátékos PvE/PvP vonalra fejlesztették a játékot, de amúgy soloban is nagyon sokat ad. Egy végigjátszással minden kiismerhető benne, de az újrakezdéshez lehet, hogy barátokkal több kedvünk lesz. Le a kalappal a V Rising készítői előtt, mert ilyen hangulatos és élvezetes, okosan összerakott és szintezett játékkal ritkán találkozni.