Shop menü

USA: A HUAWEI CHIPJE SOKÉVES LEMARADÁSBAN VAN

Az Egyesült Államok szerint nem különösebben érdekes a Huawei által használt új rendszerchip. Pedig kezdetben nagy figyelmet szenteltek neki.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
USA: A Huawei chipje sokéves lemaradásban van

Mint az ismeretes, a Huawei már hosszú évek óta egyre szigorúbb kereskedelmi korlátozások mellett kénytelen üzemelni. Ennek ellenére a vállalat nem adja fel, és a jég hátán is próbál talpon maradni, új fejlesztésekkel szolgálni. Az utóbbi időben a cég rendszerchipje volt az, ami még Amerikában is nagy érdeklődésnek örvendett, de a jelek szerint a képviselők úgy látják, hogy nincs mitől tartani.

Tavaly a Huawei saját fejlesztésű rendszerchippel állt elő a Mate 60 széria keretei között, miközben szinte mindenki úgy gondolta már, hogy erre nem lesz képes a szankciók mellett. Éppen ezért az USA figyelmét is felkeltette ez az újítás, éppen ezért vizsgálni kezdték a komponenst. Elsősorban arra irányult a vizsgálat, hogy megszegi-e a kereskedelmi szankciókat a cég, ugyanis az amerikaiak úgy vélték, hogy ez a termék szabályszegés nélkül nem jöhetett létre. Végül arról nem jött semmilyen újabb információ, hogy a vizsgálatok mire jutottak.

Galéria megnyitása

Viszont a vizsgálatokat követően néhány hónappal kiderült, hogy az Egyesült Államok újabb szigorítást vezetett be az ASML nevű holland vállalatot érintően, melynek értelmében nem szállíthat több chipgyártáshoz szükséges eszközt a kínaiak számára. A cél pedig állítólag az, hogy semmilyen támogatást ne nyújthasson Kína irányába az ASML.

Az ASML az a vállalat, aki a világon egyedüliként biztosít EUV chipgyártáshoz elengedhetetlen elemeket, és a mostani 3-4 nm-es eljárásokat enélkül már nem tudják megvalósítani, és a 7 nm-ig még megfelelő DUV eljárást is az általa készített elemek teszik lehetővé a kínai SMIC chipgyártó számára. A korábbi szankciók miatt a SMIC EUV eszközökhöz nem juthatott hozzá, de az újabb korlátozások már a DUV eljárással kapcsolatos berendezésektől is elvágják.

Miután az ASML már DUV gyártósori berendezéseket sem szállíthat a SMIC számára, az nem tudja tovább bővíteni a gyártókapacitását. Ennek következtében pedig a Huawei-nek nem juthat nagyobb mennyiségben saját fejlesztésű rendszerchip. Egyértelműen annak a következményéről beszélhetünk, hogy a Huawei egyedi lapkával rukkolt elő, ugyanakkor az USA próbálja a kínaiak érdemeit a szőnyeg alá söpörni.

A napokban egy amerikai kormánytag először beszélt arról, hogy mi a helyzet a Huawei chipjével, és a politikus úgy látja, hogy szóra sem érdemes a megoldás. Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere szerint mindent kontroll alatt tartanak, és ezt látszik is a végeredményen. „Évekkel marad el attól, mint ami számunkra elérhető az Egyesült Államokban” – jelentette ki Raimondo.

Galéria megnyitása

„Nekünk vannak a legszofisztikáltabb félvezető technológiáink. Kínának ilyen nincs.” – tette hozzá a miniszter, miközben hangsúlyozni igyekezett a piaci versenyben meglévő előnyüket. Úgy látja, hogy a Huawei Mate 60 Pro okostelefonnal bevezetett lapka nem versenyképes napjainkban. Egészen erős kijelentéseket is tett Gina Raimondo az ügy kapcsán: „Sikeresen leköröztük az innovációban Kínát.”

Az mindenképpen igaz, hogy az új csúcskategóriás rendszerchipek körében a Mate 60 Próval megismert Kirin 9000s már nem rúg labdába, és a még újabb Kirin 9010 sem versenyképes az aktuális riválisok mellett, de a Huawei a Mate 60 széria tagjaiból több millió példányt adott el – jellemzően Kínában.

Az interjúhoz visszakanyarodva, arról is beszélt Gina Raimondo, hogy továbbra is szeretnének Kínával üzletelni rengeteg árú és szolgáltatás esetében, de megvannak a nyitottság határai. Ha olyan technológiákról van szó, amik negatív hatással lehetnek a nemzetbiztonságra, akkor nincs helye az üzletnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére