1. oldal
Yarni cuki.
Annyira cuki, hogy nagyjából első látásra megszeretjük. Kis fehér szemei vannak, girnyó piros teste, kicsit furcsa formájú feje és görbe végtagjai, de persze mit várjunk egy drót+fonal macskaembertől? Zabálnivaló.
Yarni születésének körülményeit nem ismerjük, annyit látunk csak, hogy „gazdája”, az öreg néni kosarából elgurul egy piros gombolyag, aztán egyszer csak ott áll Yarni a maga teljes, cirka tízcentis valójában, mi pedig elolvadunk. Ha kicsit jobban megnézzük, kiderül, hogy Yarni teste egy drótdarab, mely köré piros fonal tekeredett, ami egyébként folytonosan lelóg róla és szép lassan el is fogy, ha nem szedünk fel újabb gombócokat, amibe puhán betekeri magát, aztán már megy is tovább. <3
Yarnit magunk is elkészíthetjük, nem nehéz, egy kis kézügyességet igényel csupán és az alábbi videó remekül bemutatja a munkamenetet. Ha készen vagyunk, saját kis Yarnink odaülhet mellénk és nézheti, ahogy virtuális megtestesülésével kalandozunk. Sőt, készíthetünk mindenféle színekben pompázó Yarni-családot, a lehetőségek végtelenek…
A svéd fejlesztők egy igazán szívet melengető játékot hoztak létre, amely az elejétől megragad minket és nem akarjuk abbahagyni. Yarni utazása és élményei rengeteg „fonallal” kötődnek hozzánk érzelmileg, ahogy megpróbálja visszahozni, újra összerakni „gazdája” elveszett emlékeit és szétfoszlott emberi és családi kapcsolatait. Mindezt különböző akadályok leküzdésével és a testét képző fonalakból szőtt hidakkal éri el, hiszen a játék alapvetően egy ügyességi, logikai rejtvényekkel tűzdelt platform-móka, melyben jelentős szerepet játszanak a fizika törvényei is. Próbálkozások sorozatával túlléphetünk a legtöbb felmerülő problémán, később viszont olykor az időre is ügyelnünk kell majd.
2. oldal
A játékmenet annyira sima, zökkenőmentes és a remek, fejlesztés közben hozott designdöntések annyira természetesnek tűnnek, hogy szinte nem is egy számítógépes játékban érezzük magunkat, hanem tényleg mintha ott lennénk egy kis bábuval szórakozva valahol a csodaszép skandináv vidéken. Ezek a természeti képek amúgy is nagy szerepet játszanak az Unravelben: erdőkön kelünk át, dombokat mászunk meg, pocsolyákon tutajozunk keresztül, mindezt pedig gyönyörűen kivitelezett, szinte fotószerű környezettel és hátterekkel festik elénk. Az egésznek lenyűgöző a részletgazdagsága: a szélben lobogó fűszálak és virágok, a gondtalanul repkedő pillangók, a fáról lehulló almák mind-mind a játék varázsát növelik. Szinte hihetetlen, hogy az EA felkarolt egy ilyen alacsony költségvetésű indie címet, mint az Unravel, és a tőle több szempontból is merőben idegen terméket integrálta a főleg sport-, akció- és szerepjátékokat tartalmazó portfóliójába: mondjatok még egy EA-játékot, ami ennyire az érzelmekre koncentrál, és az árazását sem túlozzák el (az Unravel potom 20 euróért a miénk lehet).
A grafika és a magával ragadó hangulat persze nem minden, a platformer-rész is remekül sikerült. Ahogy azt korábban említettem, a játékban működnek a fizika törvényei, melyeket figyelembe véve, közben pedig a környezetet is megfigyelve és kihasználva Yarni folyamatosan haladhat előre útján. Az egyes akadályok leküzdése a főhőshöz való óhatatlan kötődésünk miatt hatványozottan örömteli élmény, így állandóan megkapjuk a folytatásra ösztönző pozitív megerősítéseket. Hogy ne legyenek unalmasak, az egyes rejtvények a legkülönfélébb módon használhatják a Yarni testét képező fonalat: kötélként, rugalmas hídként vagy lasszóként egyaránt bevethetjük, hozzáköthetjük egyes tereptárgyakhoz, amiket olykor szintén megmozdíthatunk.
Néha, főleg vizes területeken, vagy ott, ahol rengeteg fonalra van szükség, Yarni teste és a piros fonal mennyiségének korlátozott volta külön extra akadályt is képezhetnek, ezzel arra kényszerítve minket, hogy visszalépjünk kicsit és új megoldásokat keressünk az előttünk álló akadály leküzdésére. A kis fonalbábu és a néma táj együtt hozza létre az Unravel különös, de nagyon vonzó atmoszféráját, gyakorlatilag végigvezetve minket az anyuval és apuval töltött gyerekkori nyaraktól a felnőtté válásig és a saját útra térésig. Oka van, amiért a játék fontossá teszi számunkra ezeket a pillanatokat: emlékeznünk kell rájuk, nem csak a szép dolgokra, de a rosszakra szintúgy, hiszen ezekből is tanulhatunk.
3. oldal
A történet szép lassan bontakozik ki, ahogy haladunk előre, minden részletet, minden emléket gyönyörűen komponált vizuális jelek és eszközök segítségével fedezhetünk fel a különböző pályákon, ahol maga a terep őrizte meg őket, hogy Yarni megtalálhassa, összegyűjthesse és visszaadhassa. A jelek változatosak: megelevenedő képek, naplók, rövid szavak mutatják, mi történt az évek során és milyen kapcsolatokat kell újra egybefűznünk. Nem igazán láttam még ilyet más játékokban… talán a Submergedhez lehetne hasonlítani, de az Unravel sokkal kevésbé elvont, jobban feltárul, mi folyik itt, viszont sosem teljes egészében, hogy a néző-játékos beleilleszthesse saját emlékeit és egyedivé alakíthassa az átélteket.
Az egyes pályák meglehetősen hosszúak, kilenc van belőlük és mindegyikük öt extra összegyűjthető kincset tartalmaz. Ezeket gyakran a legváratlanabb helyeken találhatjuk meg: magasan a fák tetején, ahonnan nem vezet út sehová, bejáratlan barlangszakaszokban vagy hatalmas, átláthatatlan bozótosokban. Begyűjtésükkel teljessé tehetjük az élményt és a világot, amit a fejlesztők szándéka szerint az Unravel nyújthat. Sajnos ez nem nyúlik túl sokáig, a területek relatív nagysága ellenére a játék 8-10 óra alatt végigvihető. Az előtérre fókuszáló kamerakezelés rákényszerít minket arra, hogy minden kis kavicsra, vörös bogyóra, fűcsomóra odafigyeljünk, mintha egy nagyítón keresztül szemlélnénk őket.
A készítők a Sony PhyreEngine-jét használták fel az Unravel fejlesztésekor, melyet sokféle játéknál alkalmaztak már, de ilyenben még nem, itt nem futurisztikus vagy fantasy, hanem hétköznapi, ismerős környezetet teremtettek vele. A platformelemek és a rejtvények szerencsére tökéletes egyensúlyban vannak egymással, a játékmenetet pedig frissen tartja a piros fonallal való kísérletezgetés a különböző terepeken. A rejtvényeknek plusz réteget adnak az olyan külső elemek, mint a földomlások, éhes madarak vagy bekapcsolt, működő gépek, az ugrálós részeket pedig olyan dolgok színesítik, mint a veszélyesen gyorsan mozgó fogaskerekek vagy robbanásközeli szelepek. A játékban így belefutunk a fejlesztők hozzánk ilyen módon eljuttatni szándékolt üzeneteibe is a korrupt, természetet kizsákmányoló nagyvállalatokról, amik tönkreteszik az érintetlen vidékeket. A probléma csak az, hogy hősünket nem sprintre tervezték, néha túl könnyen lecsúszik egy meredélyen, vagy túl lassan mászik fel a biztonságot jelentő magasságokba saját fonalán.
4. oldal
Ha eddig nem derült volna ki, mennyire fontosak a játék érzelmi aspektusai, a zenét hallva rögtön egyértelművé válik. Tökéletesen kiemeli a fontos, megható, veszélyes vagy éppen sürgős cselekvést igénylő pillanatokat. Minden hangjegy és dallam ugyanazt a magával ragadó hangulatot árasztja és erősíti, ami az egész játék sajátja, együtt lélegzik a történettel, ami itt különösen fontos, hiszen egy árva szöveges párbeszéd sem hangzik el kalandjaink során, mindent a látvány és a zene közvetít. Telitalálat.
Az Unravel egy varázslatos, elbűvölő élmény, kivételesen különleges megvalósítással, amilyennel talán évente néhányszor, ha találkozunk a nagy játékdömpingben. A Yarni testét alkotó fonalak párhuzamot vonnak a saját életünket halálunkig a világhoz kötő szálakkal és arra ösztönöznek, hogy éljünk át és becsüljünk meg minden pillanatot, amiben részünk lehet, hogy mikor vége mindennek, elmondhassuk, hogy éltünk, megpróbáltuk, gondolkoztunk, harcoltunk, veszítettünk, nyertünk, szerettünk… léteztünk.
