Shop menü

ÚJABB VAD HÍRESZTELÉS A HUAWEI KAPCSÁN

A Honor után a Huawei P és Mate szériák is értékesítésre kerülhetnek, és megint állami támogatással darabolhatják tovább a céget.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Újabb vad híresztelés a Huawei kapcsán

Tavaly decemberben a Huawei bejelentette, hogy eladja a Honor márkát, most pedig a Reuters már arról számolt be, hogy még keményebb lépést tehet a vállalat. Túladhat a Huawei a felsőkategóriás okostelefonoknak a márkahasználati jogain is. Pénzé teheti a gyártó a Huawei P és Mate szériákat.

Ha igaznak bizonyul a Reuters friss értesülése, abban az esetben a Huawei szinte teljesen megcsonkíthatja a mobilos részlegét. Kiárusíthatja azt, ami lényegében ér belőle valamit, és csak a jellegtelen szériák maradhatnak a kezében, amik jellemzően a középkategóriában hódítanak azoknak a körében, akik nem szeretnének túl sokat szánni az új telefonjukra.

A Reuters nemcsak arról ír, hogy eladósorba kerülhet a Huawei P és Mate széria, hanem arról is, hogy a vásárló egy olyan konzorcium lehet, amit Sanghaj politikai vezetése támogat. Szóval érdekes módon a kormány itt is megjelenhet, ahogy megjelent a Honor márka megvásárlása mögött is. Kínának érdeke az, hogy a technológiába fektessen, és ritkán adatik olyan jó lehetősége erre, mint most. Szóval a pletykának az a része nem lenne meglepő, hogy állami támogatással kerül új gazdához a Huawei P és Mate széria is.

Galéria megnyitása

Két egymástól különálló belső forrás is arról számolt be, hogy ez az üzlet egyelőre még képlékeny, és nincsen végleges döntés az ügyben. Amennyiben tényleg folynak a tárgyalások, minden bizonnyal hatalmas vételárról beszélhetnek a felek. A Honor 15,2 milliárd dollárért kelt el, és ha csak magát a forgalmat vesszük figyelembe, akkor a Huawei P ás Mate széria még nagyobb összeget kóstálhat majd.

A Huawei kínálatának a Mate és a P szériák lényegében az ékkövei, ezek jelentik a felsőkategóriás és a prémium vonalat a gyártó kínálatában. És nem utolsó sorban kiváló értékesítési számokat hoznak úgy, hogy nem költséghatékony okostelefonokról van szó. Ez a kettő sorozat 2019 harmadik negyedévétől 2020 harmadik negyedévéig 39,7 milliárd dolláros bevételt termelt összesen. És az utolsó vizsgált periódusban a cég eladásainak a 40 százalékát tették ki a felsőkategóriás eszközök.

Galéria megnyitása

Nagyon meglepő lenne, ha a Huawei valóban eladná a prémium termékvonalakat, ugyanakkor az is tény, hogy nincs túl sok értelme megvárni azt, amíg ezek teljesen elértéktelenednek. Ugyanis az Egyesült Államok továbbra is olyan keményen szorongatja a vállalatot, hogy aligha lehet hosszú jövője. És, ha képes is lesz talpon maradni, valószínűleg akkor is olyan kemény korlátozások között kell majd működnie, hogy azt talán nem is kívánja a vállalat.

Galéria megnyitása

Kifelé mindenesre a Huawei biztosan nem mutat továbbra sem többet a válságos helyzetéből, mint amit nagyon muszáj. És a vállalt szóvivője cáfolta az aktuális hírt. De hozzá kell tenni, hogy a gyártóknál nem ritka az, hogy olyan dolgokat cáfolnak, amik valójában egyáltalán nem alaptalanok. Szóval kíváncsian várjuk, hogy a Huawei tényleg tovább darabolhatja a mobilos részlegét, vagy ez a hír már tényleg csak kacsa.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére