Az LHCb egyike a genfi Nagy Hadronütköztetőben (LHC) folyó négy kísérletnek, és nevében a „b” azt jelzi, hogy célja a bottom (más néven beauty vagy alsó) kvarkokat tartalmazó részecskék bomlásának vizsgálata. A bottom kvarkok sokkal nehezebbek az up és down kvarkoknál, amelyekből a protonok és a neutronok állnak, ami azzal jár, hogy az ilyeneket tartalmazó részecskék változatosabb bomlásokra képesek. A bottom kvarkokat tartalmazó kombinációk ráadásul szokatlanul hosszúéletűek, ami szintén hasznossá teszi őket a részecskefizikai sztenderd modellen túl vizsgálódó kutatók számára.
A sztenderd modell jelenleg a legjobb magyarázatunk a minket körülvevő világ leírására, és bár számos eleme nagyon alaposan tesztelt és igazolt, bizonyosan hiányos, mivel a négy alapvető kölcsönhatás közül a gravitációt nem képes leírni. Ezen túl a sötét anyag és a sötét energia mibenlétére sem nyújt magyarázatot, amelyek együttesen a kozmológusok jelenlegi álláspontja szerint a kozmosz 95 százalékát teszik ki.
Ahol viszont működik a sztenderd modell, ott nagyon is jól működik, és általában rendkívül pontosan jelzi előre, hogy egyes helyzetekben milyen részecskefizikai jelenségek várhatók. Az LHCb keretében azonban úgy tűnik, hogy nyomára akadtak egy jellegzetes eltérésnek a sztenderd modell előrejelzéseitől. Az anomália a bottom kvarkot tartalmazó egyik részecsketípus, a B+ (töltéssel rendelkező B mezon) bomlását illeti, amely elektronra és müonra bomlik.
A sztenderd modell szerint az ilyen bomlások során az elektronok és a müonok nagyjából hasonló számban keletkeznek, az LHCb friss eredményei alapján azonban úgy tűnik, hogy ez a gyakorlatban nem így van, hanem több elektron keletkezik, mint müon. Ez pedig arra utal, hogy ezen bomlások kapcsán már kevés a sztenderd modell, és olyan hatások (például egy ismeretlen részecske) érvényesülnek, amelyekről a fizikusok egyelőre nagyon keveset tudnak.
Az anomáliáról lassan egy évtizede hallani pletykákat, a napokban azonban megjelent egy tanulmány, amely 3 szigma statisztikai szignifikanciaszint mellett állítja a különös aszimmetria létezését. Ez még nem jelenti, hogy a jelenség igazolt, ahhoz 5 szigma kellene, de mindenképpen érdekesnek látszik, és úgy tűnik, hogy a kutatók jó úton haladnak az bizonyítás felé. (A 3 szigmás eredmény a gyakorlatban nagyjából azt jelenti, hogy 1 az 1000-hez az esélye annak, hogy a megfigyelt jelenség sztenderd modellen belül mégis értelmezhető.)
A munka tehát halad, a végeredményre azonban egy ideig még biztosan várni kell. A kérdéses bomlások nagyon ritkák, és azonosításuk során rengeteg zajon kell átrágni magukat az elemzőknek. Az igazoláshoz tehát még évekre, és rengeteg ütközési adatra lesz szükség, pláne, hogy a Nagy Hadronütköztető az elmúlt két évben a szokásos továbbfejlesztés miatt nem üzemelt. Ha meglesznek az adatok, lehetséges, hogy az anomália eltűnik, ahogy rengeteg 3 szigmás eseménnyel történt a múltban. De ha mégsem, az hozzásegítheti a szakértők a sztenderd modell hiányosságainak megértéséhez, és egy még jobban működő modell kidolgozásához.
