A mongol gazellák milliói négylábú nomádokként járják sztyeppéket, olykor több ezer kilométert téve meg évente az esőzések, a kemény telek vagy éppen a gyilkos szárazság elől menekülve. Egy évtizeddel ezelőtt helyi biológusok közzétettek egy tanulmányt, amelyben leírták merre vándorolnak az állatok, és arra figyelmeztettek, hogy a tervezett kerítések és vasútvonalak a Föld legnagyobb létező migrációs rendszerének összeomlásához vezethetnek, mondja Nandintsetseg Dejid, a Senckenberg Természetkutató Társaság mozgásökológusa. A dokumentum azonban semmilyen hatással nem volt a fejlesztési tervekre.

Dejid reméli, hogy a napokban online közzétett új Patás migrációs atlasz (Atlas of Ungulate Migration) ösztönözni fogja a természetvédelmi erőfeszítéseket azáltal, hogy globálisan rávilágít a gazellák és 19 másik nagytestű emlős migrációs mintázatainak kiterjedésére és fontosságára. Az atlasz részletesen bemutatja a vándorlási útvonalakat világszerte, például a gímszarvasok vándorlási útvonalait az Alpok középső részén, vagy a kazahsztáni tatárantilopok és a kínai takinok mozgását. Az interaktív weboldal lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy ráközelítsenek az egyes vándorlásokra, és színkódolt térképeken mutatja be, hogy az egyes állatok hogyan mozognak a tájakon. Az atlaszhoz az egyes fajok vándorlásának fontosságát és az őket fenyegető veszélyeket bemutató adatlapok is kapcsolódnak. Az adatok nagy részét korábban még soha nem tették közzé.

„Szerintem ez zseniális ötlet” – mondja E.J. Milner-Gulland, az Oxfordi Egyetem migrációkutatója, aki nem vett részt az atlasz elkészítésében. „Nem szabad alábecsülnünk azt a rengeteg időt és energiát, amit egy ilyen projekt kivitelezése igényel.”

A patások jellemzően sokat vándorolnak, hogy élelmet és jobb erőforrásokat keressenek. Egyes vándorlások jól dokumentáltak, mint például az afrikai Serengeti-Mara gnúinak éves vándorlása, amely során több mint 130 kilométert tesznek meg mintegy 1,3 millió egyedből álló csoportokban. Sok más faj esetében azonban a helyi régiókon kívül élők számára ismeretlenek a migrációs útvonalak, részben azért, mert a patások mozgásának elektronikus nyakörvekkel és más eszközökkel történő, hatékony nyomon követésére szolgáló technológia egészen a közelmúltig nem létezett. Az atlasz új adatokat tartalmaz arról, hogy a jávorszarvasok akár 100 kilométert is megtesznek a zord alaszkai vadonban, a finn erdei rénszarvasok hasonló távolságokat tesznek meg Skandináviában, és hogy egyes afrikai elefántok Zimbabwében és Botswanában néhány hét alatt akár 300 kilométert is vándorolnak.

A projektet nyolc kutató, köztük Francesca Cagnacci, az Edmund Mach Alapítvány viselkedés- és természetvédelmi ökológusa és Matt Kauffman, az Amerikai Földtani Intézet vadbiológusa dolgozta ki. A szakértők pályafutásuk során megfigyelték, hogy a vadon élő állatok vándorlása egyre inkább korlátozódik vagy teljesen megszűnik. „Sokan nem is tudják, hogy a migráció a nagytestű emlősök számára a világon mindenütt a megszokott volt a múltban” – mondja Anthony Sinclair, a Brit Kolumbiai Egyetem biodiverzitás-kutató központjának vadon élő állatokkal foglalkozó ökológusa, aki nem vett részt a projektben.

Az alkotók, akik a Global Initiative on Ungulate Migration nevű globális kezdeményezés résztvevői, remélik, hogy az atlasz segítségével a kormányok, a vállalatok és a vadvilágért felelős szakértők könnyebben hozzáférhetnek az állatok mozgására vonatkozó információkhoz, amikor utak, vasutak, vezetékek és más infrastruktúrák építését fontolgatják. Sinclair megjegyzi, hogy az információk egyes helyeken igen gyéren állnak rendelkezésre. Az atlasz például csak egy fajt tartalmaz Dél-Amerikából és kettőt Észak-Amerikából. Cagnacci és Kauffman elmondása szerint tervezik, hogy a következő években további fajokkal egészítik ki a projektet. „Ezek a térképek alapként szolgálhatnak a meglévő adatokhoz” - mondja Kauffman. Elmondása szerint ilyen térképek nélkül gyakran nehéz szemléltetni, hogy mennyit veszítünk a vándorlások befolyásolásával.