Shop menü

ÚGY TŰNIK, A SZÜKSÉGESNÉL KEVESEBB WI-FI 7 VEZÉRLŐT TUD GYÁRTANI AZ INTEL

Az Intel BE200-as és BE200E típusjelzéssel ellátott M.2-2230-as bővítőkártyái az asztali számítógépek és a noteszgépek piacán egyaránt feltűnhetnek a nem is oly távoli jövőben, de a hírek szerint egyelőre nem készül belőlük elegendő mennyiség
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Úgy tűnik, a szükségesnél kevesebb Wi-Fi 7 vezérlőt tud gyártani az Intel

A Wi-Fi 7 szabvány egyelőre még nem nyerte el végleges formáját, azaz jelenleg szabványtervezetként érhető el, ám ez nem akadálya annak, hogy az egyes gyártók piacra dobják saját Wi-Fi 7 támogatással ellátott eszközeiket. Számos egyéb gyártó mellett az Intel kínálatában is találunk már Wi-Fi 7 támogatást kínáló vezérlőket, ráadásul rögtön kettőt is, amelyek közül az egyik a BE200-as, a másik pedig a BE200E típusjelzést viseli, ahogy azt korábban már megírtuk. Az M.2-2230-as formátumú bővítőkártyaként forgalomba kerülő megoldások mindketten kínálnak PCI Express és USB támogatást, valamint mindketten alkalmazhatóak noteszgépekben és asztali számítógépekben, ám úgy tűnik, szélesebb körben történő terjedésüket korlátozza, hogy a szükségesnél kevesebb készül belőlük.

Erre az elektronikai komponensek egyik legfőbb elektronikai alkatrész disztribútor, a Mouser hívta fel a figyelmet, ugyanis a vállalat kínálatában az eddig 6 hetes átfutási idővel szereplő Intel BE200-as Wi-Fi 7 vezérlő most már 12 hetes átfutással szerepel, vagyis ennyi időt kell várni a megrendelés és a termék konkrét leszállítása között. Jelenleg a BE200-as vezérlőből várhatóan 27 darab érkezik az említett disztribútor kínálatába 2023. november 21-én. Egy-egy ilyen vezérlő 18,53 euróba kerül, de ha nagyobb tételben rendelik, azaz legalább 500 darabot kér belőle az adott partner, akkor már csak 15,42 eurót kóstál.

Galéria megnyitása

A BE200-as vezérlők mindketten 2T2R kivitelben érkeznek, valamint mindketten támogatják a 2,4 GHz-es, az 5 GHz-es, illetve a 6 GHz-es frekvenciatartományok használatát, maximális adatátviteli sávszélesség terén pedig 5 Gbps-ra képesek. A két vezérlő közül a BE200 már kapott Wi-Fi 7 előtanúsítványt, a BE200E esetében ez azonban még hiánycikk.

Az Intel vezérlőit egyelőre nem igazán találhatjuk meg az aktuális alaplapkínálatban, ugyanis az alaplapok többsége a Qualcomm QCNCM8565-ös, vagy a MediaTek Wi-Fi 7 MR7927-es vezérlőjét használja, Intel BE200 alapú megoldással szerelt terméket egyelőre nem igazán találhatunk a piacon. Ez a Gigabíte Aorus Z790 Master X alaplap érkezésével biztosan változni fog, a szóban forgó modell ugyanis már BE200-as vezérlőt kap.

A Wi-Fi 7 használatához persze szükség van megfelelő infrastruktúrára (router, repeater, access point, stb...), de a szabvány visszamenőlegesen kompatibilis a korábbi szabványokkal, így a Wi-Fi 7 képes eszközök akár régebbi routerekkel és egyéb eszközökkel is használhatóak. A Wi-Fi 7 szabványtervezettel kapcsolatos legfontosabb információkat ebben az írásban foglaltuk össze.

A Wi-Fi 7 a magas adatátviteli sávszélesség és az alacsony késleltetés miatt kifejezetten jó választás lehet AR és VR felhasználásra, illetve minden egyéb olyan területen is, ahol az újításaiból profitálni lehet. A Wi-Fi 7 szabványtervezet iránt nagy a lelkesedés, sok fantáziát látnak benne a gyártók, ezért is törekszenek arra, hogy minél előbb elérhetővé tegyék Wi-Fi 7 támogatással ellátott eszközeiket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére