Az uralkodás és lázadás joga
Az a közel általános vélekedés, hogy a hatalom aktuális birtokosa a menny jóindulatát élvező kiválasztottként kormányoz, Kínában is gyökeret vert – de személyét egyáltalán nem tekintették tévedhetetlennek vagy sérthetetlennek. Hiszen a furcsa, égi megbízatásként emlegetett hiedelemrendszer egyik alappillére éppen az volt, hogy ez a kegy távolról sem holmi automatikusan járó, kiapadhatatlan-elveszíthetetlen áldás. Ha az érintett hibát hibára halmoz, erkölcstelen-kéjvágyó himpellérként él, vagy despotaként gyötri a népet, méltatlannak bizonyul méltatlannak magas tisztségére, és az istenek okvetlenül kitöltik rajta haragjukat.
Előbb természeti csapásokkal fejezik ki dühüket, majd igazságos felkeléseket szítanak, hogy a bitorló az életével fizessen alkalmatlanságáért. Azaz ha egy uralkodót jobb létre szenderítettek, a puccs kiagyalóinak kezében komoly aduásznak számított, hogy az általuk preferált kihívó fennen hangoztathatta, hogy mágikus-misztikus erők jóváhagyása nélkül elbukott volna.
A Kína talán legvérzivatarosabb érájába elkalauzoló Total War: Three Kingdoms kiegészítője, a fonalat 182-ben felvevő Mandate of Heaven is ebből a sajátságos elgondolásból táplálkozik. Feltelepítése után ugyanis az úgynevezett sárgaturbános parasztlázadás kirobbantóival és a végnapjait élő Han-dinasztia prominenseivel is megpróbálhatjuk egyesíteni a gigászi országot.
Alul a víznek árja
Mindenekelőtt azt kell eldöntenünk, hogy a taoizmust igen kitekert módon értelmező Zhang fivérek, vagy a recsegő-ropogó status quo bajnokainak bőrébe kívánunk-e bújni. Előbbiek vonzó, egyenlőséget hirdető eszméikkel apránként elhintik a rebellió magvait, zavart keltve ezzel a részben meghódított területeken és a már bekebelezett provinciákkal határos régiókban. Ám két, igen komoly megkötés súlya nyomja a vállukat.
Egyrészt, mivel a császárt az fertelmes-gyalázatos, hóhérpallost érdemlő imposztornak bélyegzik, lételemük a szekértábor-logika: a gyűlölt rezsim szekerét toló hullajelöltekkel nem tárgyalnak vagy alkudoznak. Továbbá követőik azért vonulnak a zászlóik alá, mert abban bíznak, hogy a felforgató hármasfogat tagjai egy szebb és igazságosabb kor hírnökei. Ameddig lelkesedésük töretlen, addig akár fát is hasogathatnak a hátukon, és nincs az a gyötrelem, amit ki ne bírnának a jó ügyért. De ha csalódnak az illúzióikban, egy perc alatt remegő-reszkető, mulya senkiháziakká vedlenek vissza.
A játék nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy az adott generális stílusától függő tettekkel muszáj folyamatosan magasan tartanunk idővel óhatatlanul csökkenő-erodálódó ügybuzgalmukat. A legöregebb testvér, az öldöklést hagymázas tirádákkal megfűszerező, elvakult Jue hívei földhözragadt lelkek. Ha a vadak a tanításaikat elutasítók tetemein lakmároznak, szívüket mérhetetlen öröm járja át, és zokszó nélkül engedelmednek ambiciózus mesterüknek.
Így ha a fékezhetetlen-csillapíthatatlan demagóggal prédáljuk fel a vidéket, minél több, riválisaink elveit valló baka túlvilágra küldésével érhetjük el, hogy gazdaságunk szárnyaljon, és a sérülteket tettre kész fanatikusok pótolják. A Lianghoz csatlakozókat ezzel szemben az önfeláldozás és a közösségi szellem heve fűti. Ergo ők a védekezést érzik szent kötelességüknek, és szívük szabályosan repes, ha megütközhetnek a betörő martalócokkal. Míg Bao támogatói a harcért élnek: minél gyakrabban mutathatják meg, hogy mire is képesek karddal, íjjal vagy lándzsával, annál iszonytatóbb sebeket osztanak később.
Régi dicsőségünk
A monarchistáknál értelemszerűen nem ez felállás. A hősies Liu Chongban és a halk szavú bölcsben, Lu Zhiben elsőre roppant kevés közös vonást fedezhetünk fel. Ám látszólag eltérő srófra járó agyuk dacára jócskán hasonlítanak egymásra. A karizmatikus veterán trófeák begyűjtésével tesz szert értékes előnyökre, és remekül páncélozott, a félelmet hírből sem ismerő regrutáit egész Kínában rettegik.
A könyvmoly pedig ritka fóliánsok felkutatásával billentheti a maga felé a szerencse mérlegének nyelvét, és mivel zseniális koponya, a tudása morzsáit felcsipegető alárendeltjei is gyorsabban fejlődnek. Vagyis mindkettejüknél lényeges, hogy ritkaságokkal gyarapítsák a gyűjteményüket, és rájuk voksolva arra sem árt figyelnünk, hogy a jogfolytonosság, illetve az elvek emberei. Magyarul kizárólag egy, a koronát zsebében érző aspiráns fővárosának elfoglalásával hághatnak a legmagasabb polcra, és nem kiálthatják ki a saját dinasztiájukat.
Előbb a has, aztán a morál?A szokásoknak megfelelően azok is örülhetnek, akik nem tudnak vagy akarnak beruházni a DLC-be, mert egy ingyenesen letölthető hőssel is bővült a paletta. A bölcs Tao Qian a megingathatatlan védelemre és a minél nagyobb népességre esküszik. Különleges egységei így inkább akkor érzik magukat elemükben, ha nem ők támadnak, és terveiben kardinális szerep jut az otthontalanná vált menekülteknek. Minél többen lelnek nála ideiglenes oltalmat, annál több dolgos munkáskézzel gyarapodik a birodalma, és egyes, közrendű regimentek kiállítása is olcsóbb – hiszen nincs hiány elkeseredett vagy bátor vállalkozókból. De egyrészt az új jövevények áradata a baj elültével a lakhelyükre visszatérők miatt folyamatosan csökken – tehát ez a bónusz pár kör alatt elillan, ha béke honol a környéken. Másrészt a nincstelenek irgalmatlan mennyiségű élelmet falnak fel. Ezért számára a mezőgazdaság fejlesztése mindennél fontosabb, stratégiai érdek, mivel ha nem vigyáz, azt alattvalói morálja, és a termelékenység sínyli meg.
Mellettük pikáns kuriózumként az névleg millióknak parancsoló, azonban a valóságban az eunuchok, a royalisták és a hadurak között lavírozó Liu Hong kálváriáját is átélhetjük. A képlet egyszerű: minél több hivatalnokot nevezünk ki egy csoportból, az annál nagyobb-édesebb szeletet hasít ki magának a tortából. Ez leginkább a herélt udvaroncoknál problémás, mert a krőzusi vagyonukat keveslő, kapzsi paraziták mániákus harácsolása horribilis mértékben dobja meg a költségeket. De ha a hozzánk hűek kezébe adjuk a gyeplőt, azt a külkapcsolatok sínylik meg, és a ha a függetlenségre vágyó nemesek kanászodnak el, hamar fellángol az elégedetlenség tüze. Dolgunk ezért finoman fogalmazva sem könnyű. Mivel aki nem lopja ki a szemünk, netán sütögeti az árnyékunkban a maga pecsenyéjét, az vagy egy rugalmatlan félkegyelmű, vagy szíve szerint felszecskázott-meggyalázott holttestünk cafatkáival ékesítené palotáját.
Vissza a jövőbe
Ahogy az ennyiből is megállapítható, az ötletes mechanikákkal csábító-csalogató frakciók már önmagukban is megérik a bővítményért elkért tíz eurót, ám természetesen akadnak egyéb érdekességek is. Ha akarjuk Cao Cao, Liu Bei, Sun Jian, Dong Zhuo és Liu Baio nézőpontjából is átélhetjük ezt a felettébb zűrzavaros korszakot.
Ráadásul immár más territóriumán járva is toborozhatunk legényeket – feltéve, ha nem akasztottunk tengelyt vele, és ilyenkor csak a már meglévő csapatainkat bővíthetjük, új sereget nem szerelhetünk fel. Végül, de távolról sem utolsó sorban, az alkotás jellegéből adódóan kedvünkre kísérletezgethetünk, és egy kis merészséggel alapjaiban írhatjuk át a történelmet. Idejekorán kiiktatott ellenlábasok, váratlan szövetségek, bábként mozgatott vazallusok és vérrel-verítékkel kivívott szabadság: ha jól keverjük a lapokat, új irányba terelhetjük a 190-től szárba szökkenő központi konfliktust. Egyedül a fantáziánk és a képességeink szabnak határt annak, hogy mennyire rajzoljuk át az erőviszonyokat.
Az egyik kampányom során a fontosabb hercegségek a pusztulás szélére sodródtak, mert döntéshozóikat pár, jelentéktelen grófocska kivételével felkoncoltam, és egyes opportunista sakálok is nekik estek. Emiatt normális esetben a harmadvonalban búslakodó, itt viszont reflektorfénybe kerülő nemesekkel voltam kénytelen megtalálni a közös hangot – vagy ennek híján az ő armadáikkal tusakodtam a csatatéren. Majd második nekifutásra olyan borzasztó károkat okoztam az agresszív Zhuo-nak, hogy támaszaitól megfosztott, szánalmas, agyaglábú kolosszusként próbálta hiábavalóan kicselezni a rohamléptekkel közeledő halált. Bámulatos, hogy az extra köröknek hála, mennyire megváltoztathatjuk a dolgok menetét.
Az amúgy is kaotikusan örvénylő háború még kiszámíthatatlanabbá válik, egyben hallatlanul felértékelődik az okos szervezés és a legrafináltabb terveket is kacagva felrúgó véletlen szerepe. Ennek hála, az az illúzió, hogy egy gigászi sakkjátszma részesei vagyunk, még intenzívebbé válik. Elvégre a legkisebb apróság is visszaüthet pár év múlva – vagy éppen a csúcsra juttathat minket.
Konklúzió
Összességében tehát, a Mandate of Heaven a Total War: Three Kingdoms méltó kiegészítője. Egyetlen, kissé kellemetlen gyengesége, hogy miután a vezére fele nem épp a diplomáciai érzékével brillírozik, őket választva nem aknázhatjuk ki az epizód legmarkánsabb erényét. Ám ettől eltekintve az alkotás bőven hozza az elvárható kötelezőt, így a verdikt világos: ha szeretjük az ókori Kínába visszarepítő felvonást, egy percig se késlekedjünk a vásárlással.
