Élj érdekes időkben!
Bár a világ másik végén történt falusi bicskázásokat is perceken belül szétkürtölő médiának hála, többen szentül hiszik, hogy egy barbár kor gyermekei, nem nehéz a miénknél veszélyesebb érát találni. Példának okáért Kínában 184 és 280 között a béke jószerivel ismeretlen fogalom volt.A Han-dinasztia végnapjaiban elsőnek egy 184 és 205 között váltakozó intenzitással dühöngő paraszt-szekta okozott gondokat. A sárgaturbánosoknak nevezett, a taoizmus egy sajátos változatát követő fanatikusok azt vallották, hogy egy, az emberek közötti egyenlőséget elhozó korszak hírnökeiként szent kötelességük vért ontani.
Ezzel párhuzamosan Ling császár 189-es halála után az utódját, Shao-t bábként rángató, a legapróbb sértést is halállal megtorló Dong Zhuo terrorját nyögte a sokat szenvedett vidék. Hogy aztán 192-es bukáskor előbb marakodó hadurak öljék egymást. Majd három királyság, Wu, Wei és Shu koronás fői mérjék össze erejüket, fittyet hányva arra, hogy hányan is lehelik ki lelküket a zászlajaik alatt.
Ki mint vet, úgy aratA kor általános elvtelenségét keresve sem lehetne Lü Bu életútjánál jobb példával illusztrálni. A kezdetben Ding Yuan seregében harcoló férfi az első adandó alkalommal elárulta urát, aztán mintha mi sem történt volna, Dong Zhuo mellé állt. Jutalma nem maradt el: a zsarnok előléptette, és látványos külsőségek közepette fiává fogadta. Ám az ambiciózus férfi nem sokáig tudta elviselni a hírhedten temperamentumos zsarnok túlkapásait. Amikor az idegrohamában dárdákat vágott hozzá, megfogadta, hogy leszámol vele. Igaz, elhatározásában az is szerepet játszott, hogy beleszeretett nevelőapja egyik ágyasába, és tudta, ha ez kiderül, a fejét veszik. Az összeesküvésbe bevonta Wang Yun minisztert és Shisun Rui hivatalnokot is, majd személyesen végzett a gyűlölt vademberrel. Ezután a központi kormányzat egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő vezetőjévé emelkedett - míg Li Jue és Guo Si egyesült seregei le nem rohanták a fővárosként szolgáló Chang'ant. Lü menekülőre fogta, és Yuan Shu territóriuma felé vette az irányt, hogy a kegyeibe férkőzzön, de arroganciája miatt a hadúr nem akarta az udvarába fogadni. Ő erre nem sokat teketóriázott. A Zhang Yan-nal háborúzó Yuan Shao birodalmát célozta meg, ahol fennhéjázó viselkedése ismét bajba sodorta. Az őt eleinte a sors áldásának gondoló nemes apránként arra jutott, hogy végeznie kellene a gerinctelen zsoldossal. A kiváló fegyverforgató sejtette, hogy új gazdája ilyesmire készül, és időben felvette a nyúlcipőt, hogy száznyolcvan fokot fordulva Zhangnak ajánlja fel a szolgálatait. Idővel persze őt is elárulta, és borítékolható pálfordulását követően sem tett le arról, hogy királlyá lesz. Útját viszont nem kísérte szerencse. Előbb a Cao Cao ellen lázadó Zhang Miao és cinkosai közé állt, majd ide-oda csapódott Wei királya és Yuan Shu között. Vége a legendák szerint méltó volt életéhez. 199. február 7-én a Cao Cao fogságába esve arról próbálta meggyőzni egykori felettesét, hogy ha az ad neki még egy esélyt, nem lesz nála hűbb katonája. Ám a keménykezű államférfi nem égett a vágytól, hogy kockáztasson. Inkább biztosra ment: még aznap akasztófára küldte ex-generálisát.
Ezért semmi meglepő sincs abban, az időközben eltelt évszázadok során megszámlálhatatlan könyv, festmény, szobor, színdarab, film és videojáték állított emléket a meglehetősen mozgalmas érának. Utóbbiak közül a legsikeresebbek a Koei Romance of the Three Kingdoms sorozatának képviselői és a Dynasty Warriors-nak keresztelt, a történelmi pontatlanságot pörgős akcióval kompenzáló hentelde-spin-offok.
Lássuk hát, hogy hogyan is dolgozták fel a Creative Assembly tagjai ezt a már alaposan kivesézett témát!
Ezt már láttam valahol
Az első két-három, a Three Kingdoms-szal töltött óra az őszinte rácsodálkozás jegyében telik. Ám sajnos nem azért keresgéljük a döbbenettől leesett állunkat, mert egymást érik a meglepetések. Épp ellenkezőleg. Fájóan hamar erőt vesz rajtunk a déjà vu érzése, és önkéntelenül is elmorfondírozunk azon, hogy miért csúszott bő egy évet a megjelenés, ha semmi látszata nincs a munkával töltött extra hónapoknak.
Az, hogy frissen toborzott osztagaink apránként érik el maximális létszámukat, és legényeinknek szükségük van ellátmányra, a Thrones of Britanniából lett átemelve. Míg az, hogy ha a valósághű Records-mód helyett a Romance-t választjuk, tábornokaink legendás hősökként akár százakat is kardélre hánynak, a Warhammer ihlette felvonásokból köszön vissza.
A reklámkampányban központi szerepet kapó, az öt kínai elemre, jelesül a fémre, a vízre, a fára, a tűzre és a földre építő Wu Xing szisztéma is felér egy arculcsapással. Elvégre itt tényszerűen arról van szó, hogy a készítők némi misztikummal megfűszerezve akarják minimum az évtized ötletének eladni azt, hogy vezéreink más-más erősségekkel és gyengeségekkel bírnak. Vagyis a pofátlanság csimborasszójaként egy bevett, a Total War szerves részét képező mechanikát bújtattak díszes köntösbe, és úgy tesznek, mintha feltalálták volna a spanyolviaszt. Pedig csupán annyi történt, hogy már nem egy perk miatt ért jobban valaki a kereskedelemhez, vagy kommandírozza profibban az íjászokat. Hanem azért, mivel természete meghatározó eleme a víz.
A kegyelemdöfést azonban egyértelműen a reform-rendszer adja meg. Ennek a lényege az, hogy a saját útjukat járó sárgaturbánosokat leszámítva búcsút inthetünk a kultúrákként eltérő kutatási-fejlesztési ágaknak. Sőt, tekintve, hogy a törvények mindig tavasszal lépnek életbe, a félanalfabéta rablólovagok a műveltségre-jogbiztonságra hangsúlyt helyező kormányzókkal azonos tempóban jutnak egyről a kettőre.
Érthetetlen, hogy ez az égbekiáltó, igénytelen-primitív hülyeség hogyan kerülhetett bele a végleges verzióba. Pláne, mert a frakciók élén állók a széria legszebb hagyományainak megfelelően markánsan eltérő stratégiára esküsznek. Akad, aki a manipuláció erejében bízik, és fondorlataival akár két kebelkoma között is öldöklő háborút tud kirobbantani. Más inspiráló hadvezérként abban reménykedik, hogy diadalai hőstettekre serkentik harcosait, vagy pozícióját trükkökkel erősítő kereskedőként állja a sarat, netán a törvényesség álcáját fenntartva kíván magasra hágni. De akad itt jól csengő nevét fegyverként használó gróf, rajtaütéseket preferáló gerilla és hírhedt tömeggyilkos is.
Szóból ért az ember
Kezdetben tehát óhatatlanul átfut az agyunkon, hogy megfizettük a hülyék vámját, hiszen az „újítások” java bejáratott ötletek közepesen eredeti átcímkézése. Ergo látszólag vajmi kevés okunk van arra, hogy beruházzunk egy digitális kópiába. Szerencsére viszont, ha a nyitány nem veszi el a kedvünk az alkotástól, rájöhetünk, hogy az összkép távolról sem tragikus. Mivel miközben tagadhatatlan tény, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott opciók java szégyentelen-szellemtelen rókabőr, a személyiségekre és diplomáciára építő játékmenet bőségesen kárpótol minket.
Tudniillik egy szabvány Total War kampánynál az egyezkedés kiszámítható mederben csordogál. A hozzánk közel állókkal jól elboldogulunk, és ha ügyesen keverjük a kártyákat, akár pengeváltás nélkül is magunkba olvaszthatjuk őket, ám a többieknél nincs mese. Ideig-óráig lekenyerezhetjük őket, de megszokott, hogy pár kör alatt röhögve leverhető, életösztön nélkül nációk kötnek belénk, vagy egy szuperhatalom látványosan ignorálja a gesztusainkat.
Ám ezúttal az esküszegés, a megtévesztés és a látványos köpönyegforgatás intrikával teli, mérgező posványában kell kivívnunk méltó helyünk a nap alatt. Éppen ezért az őszinte, mély szimpátia, vagy egy okos alku legalább akkora aduász, mint egy elit lovasokból álló, a halálra fittyet hányó rohamcsapat. Magyarul ezen a területen számos, érdemi fejlesztésre kell odafigyelnünk. A legfontosabb az, hogy potenciális riválisaink és barátaink jellemzően nem érzelemmentes, hideg racionalitás hajtotta gépek. Saját egyéniségük van, és a köznéphez hasonlóan jó-rossz szokásaik rabjai. Egyeseknek a vérében van az árulás, mások hamisítatlan lázadók: kéjes örömöt okoz számukra, ha beverhetik egy agresszív despota fejét.
De az sem példa nélküli, hogy már-már a naivitásig jóindulatúak, esetleg a fő motivációjuk a gőg, vagy azt lesik, hogy kinek a talpát nyalhatják. Ugyanakkor javukban munkál az életösztönön, és a haszonszerzés vágya: ha nem tartozunk az ősellenségeik közé, tisztes esélyünk van arra, hogy megállapodást kössünk velük. Azaz teljesen mellékes, hogy kikkel fújunk egy követ, mert kemény munkával átmenthetjük magunk a nyerésre álló, vagy szimpatikusabb oldalra.
Kard ki kard - Mi van a harccal?Tekintve, hogy egy történelmi részről beszélünk, és nincs túl sok új elem, a csihi-puhik még a Romance-módban sem érnek fel a Warhammer 1 és 2-ben látottakhoz. Ám panaszra így sincs okunk. A megszokott kő-papír-olló rendszer itt is működik, csak annyi a különbség, hogy a Wu Xing jegyében katonáink színeit kell nézni. A fém alá sorolt, nem szálfegyvereket használó közelharcosok „kivágják a fát”, vagyis a dárdás-lándzsás hadfik ellen jók. De ha „megolvasztja őket a tűz” vagyis rohamozásra kiképzett lovasok törnek rájuk, bajba kerülnek. Lényeges még, hogy egy-egy seregben legfeljebb három tábornok szolgálhat, és ők személyes kíséretüket nem számítva maximum hat-hat egységnek parancsolhatnak. Mint ahogy arról már szó volt, akkor járunk el a leghelyesebben, ha egy tiszt alá vele megegyező elemű bakákat sorozunk be, mert ilyenkor egy kicsivel nagyobbat ütnek, vagy több muníciójuk van. Ráadásul a maga szakterületén mindenki bővebb kínálatból csemegézhet, azaz hozzáfér elit osztagokhoz is. Azt sem árt tudni, hogy ha a vezér életben marad, az utolsó emberig elhulló csapat pár kör elteltével újra feltöltődnek újoncokkal. Vagyis rengeteget spórolhatunk, mivel nem kell újra kifizetnünk a toborzási költségüket. Végül, főleg a Romance-opció választásakor szem előtt kell tartani, hogy a hősök előszeretettel vívnak egymással párbajokat. Ezekbe a többiek külön noszogatás nélkül nem avatkoznak be, és az egy-egy elleni viadalok írott-íratlan szabályainak megsértése padlóra küldheti a morált.
Ez elképesztően színessé és érdekessé teszi a császári koronáért folytatott versenyfutást. A megannyi, egymással marakodó zsebkirályságnak köszönhetően a sorozat történelmében először egy jó kereskedelmi szerződés, egy megnemtámadási paktum haszna vetekszik ütőképes hadosztályéval. Kismillió feltétel közül mazsolázhatunk, és miután a program immár egzaktul, pontokban méri az ajánlatok súlyát, pontosan tudhatjuk, hogy mennyire kell törnünk magunk a sikerért. Ha akarjuk, egy elvi egyetértést kifejező, laza koalícióba gyűjthetjük össze a velünk látszólag azonos elveket vallókat, és a kaotikus érából adódóan könnyű katonai szövetségeket kötni. Sőt, ha elég arany, élelem vagy értéktárgy cserél gazdát, komplett régiókat vásárolhatunk meg. Így jócskán felértékelődnek a nem a kardcsörtetésre építő, korábban gyakran közel hasznavehetetlen megoldások.
Ám a kockázat sem csekély. Ha rosszul jön ki a lépés, könnyen megeshet, hogy egykori alárendeltjeink fordulnak ellenünk, és az döfi belénk a kést, aki a legközelebb áll hozzánk.
Ilyenkor szerencsésnek mondhatjuk magunk, ha fülünk-farkunk behúzva, hűbéressé degradálódva tengődhetünk egy nagyúr árnyékában. Természetesen ez oda-vissza működik. Semmi sem akadályozza meg, hogy mi magunk becstelen eszközökkel éljünk. Egy, a későbbiekben komoly gondot okozó nemes likvidálása, vagy egy több ezer aranyat érő kincsekkel teli város kifosztása megérhet annyit, hogy a becsületesebbek arcon köpjenek, ha meglátnak.
Persze nem szabad illúziókat kergetnünk. Akadnak makacsabb alakulatok, és minél erősebbek vagyunk, annál veszélyesebbnek gondolnak minket a többiek, de vitathatatlan, hogy az évek óta parkolópályán álló opció végre teljes pompájában tündököl. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ravaszul megkötött házasságokkal, bőkezűen szórt ajándékokkal vagy hízelkedéssel jussunk magasra. Vagyis, ha nem ülünk le a tárgyalóasztal mellé, felköthetjük azt a bizonyos alsóneműt.
Végül a saját házunk táján sem árt sűrűn sepregetnünk, mivel minisztereink, tanácsadóink és generálisaink ellentétei katasztrofális következményekkel járhatnak. Ellenben ha ügyelünk arra, hogy kedveljék egymást, és önérzetüket előléptetésekkel kényeztetjük, erejükön felül teljesítenek.
Verdikt
Mindent összevetve a Three Kingdoms értékelése nem könnyű feladat. Miközben a diplomácia területén valóban soha nem látott előrelépésnek örülhetünk, addig más területeken vagy stagnálás, vagy durva visszafejlődés keseríti meg a szánk ízét. Emiatt arra hajlok, hogy egy a pozitívumokat és negatívumokat súlyozva bátran ajánlható, hovatovább kiváló TBS/RTT hibridhez van szerencsénk. Ám mert egyetlen elemre fókuszál, a többségnek messze nem tud annyit nyújtani, mint a jóval merészebb Total War: Warhammer, vagy a Warhammer II.
Feltámadott a tenger...Az előrendelőknek és a játékot a megjelenést követő héten belül megvevőknek járó extra frakciót, a sárgaturbánosokat sajnos a tesztidőszak alatt nem sikerült kipróbálnunk. Annyit lehet róluk tudni, hogy totális különállásukat mutatandó saját, kutatási időt igénylő fejlődési fával bírnak, és lételemük a harc. Csak jócskán megerősödve, tisztes hátországra szert téve próbálhatnak meg békét kötni az őket elvi alapon gyűlölő csoportokkal.
Vásárlás előtt ezért érdemes alaposan magunkba nézni, és eldönteni, hogy pontosan mit is várunk az új epizódtól. Ha látványos harcokat, effektorgiát és a realitásokat fügét mutatva kikacagó gyilokfesztivált, akkor maradjunk a Games Workshop nevével fémjelzett játékoknál. Hiszen még a Romance-módra voksolva is ezerszer földhözragadtabb kalandok várnak ránk a vámpírok, gyíkemberek, orkok, törpék és elfek lakta kontinenseken átélhetőkhöz képest. Amennyiben azonban a valósághű megközelítés szerelmesei közé tartozunk, és nincs ellenünkre, ha a szavaké a főszerep, egy percig se habozzunk: Kína csak ránk vár.
