A denevérek a Föld legelterjedtebb emlősei közé tartoznak, és sokuk a madarakhoz hasonlóan szezonális költözést folytat melegebb időjárás vagy bőségesebb táplálékforrások után kutatva. A szakértők mégis viszonylag keveset tudnak a költöző denevérek viselkedéséről. Egy új, apró jeladókat és kis teljesítményű érzékelőkből álló hálózatot alkalmazó kutatás azonban sokat változtatott ezen. A szakértők napokban megjelent tanulmánya szerint az egér nagyságú rőt koraidenevér (Nyctalus noctula) meglepő módon használja ki az európai szeleket, és több mint 1000 kilométert is megtehet, hogy jó szaporodóhelyet találjon, az időjárás függvényében változtatva a költözés időzítését.

Az új munka kulcsfontosságú, hiszen eddig kellő lefedettség és technológia hiányában nagyon nehéz volt monitorozni az apró emlősök mozgását. És az eredmények abban is segíthetnek a kutatóknak, hogy mit lehetne tenni a denevérek szélerőművektől való védelme érdekében. „Amint azt a pompás királylepke kapcsán már tudjuk, az állatok migrációjának ismerete, hogy mikor és hová mennek, kulcsfontosságú minden természetvédelmi erőfeszítéshez” – mondja Michael Ryan, az austini Texasi Egyetem evolúcióbiológusa, aki nem vett részt a munkában.

A biológusok számos megközelítést kipróbáltak már a denevérek mozgásának megismerésére. A hagyományosan megjelölt egyedek megfigyelése azonban csak arról szolgáltat adatokat, hogy a denevérek honnan indulnak és hova érkeznek. Egyesek drónok vagy időjárási radarok használatával próbálkoztak, és bizonyos mértékig sikerrel fel is tárták a denevérek repülési útvonalait. Charlotte Roemer, a franciaországi Nemzeti Természettudományi Múzeum konzervációs biológusa és kollégái pedig 30 ország 60 munkatársának denevérekről készített ultrahangos felvételeit összesítették, hogy meghatározzák a költözési útvonalakat.

De e megközelítések egyike sem nyújt részletes képet a pontos útvonalakról. Ezért a Max Planck Állatviselkedési Intézet kutatói kifejlesztettek egy 1 grammos érzékelőt, amely elég kicsi ahhoz, hogy egy piciny denevér is könnyen magával vihesse. Az ideiglenes sebészeti ragasztóval rögzített szenzorok akár 2 hétig is a helyükön maradnak, és ez idő alatt rögzítik a denevér gyorsulását, valamint hőmérsékletét, naponta 1440 alkalommal, majd ezeket az adatokat naponta összesítik és továbbítják. 

A csapat eredetileg úgy tervezte, hogy a Nemzetközi Űrállomáson elhelyezett antennával fogadja és továbbítja a szenzorok adatait, de az orosz-ukrán konfliktus véget vetett ennek az együttműködésnek. Ehelyett Edward Hurme viselkedésökológus és kollégái a dolgok internetét használták ki, vagyis a számítógépek, okostelefonok és egyéb eszközök széles körűen összekapcsolódó hálózatát.

A Svájcban 3 év alatt megjelölt 125 denevér közül Hurme és csapata 71-től kapott megfelelő adatokat. A kutatók eredetileg arra számítottak, hogy a denevérek egy alapvetően előre eltervezett, egyenes útvonalon haladnak Észak-Németország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság felé, de a szenzorok azt mutatták, hogy nem létezik egyetlen „igazi” folyosó. A denevérek többféle irányba indultak, de általában északkelet felé vették az irányt, éjszakánként akár 383 kilométert is repültek, 13–43 méter/másodperc közötti sebességgel. Bár az út csak körülbelül 2 napig tartott, a denevérek április és június között látszólag véletlenszerű időpontokban indultak útjukra. És bár a szenzorok többnyire nem bírták elég sokáig ahhoz, hogy felfedjék a denevérek végső úti célját, bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy az állatok nem mind ugyanúgy vándorolnak.

Hurme és csapata az időjárási adatokat – a szél sebességét és irányát, valamint a légnyomást, a felhőzetet, az esőt és a levegő hőmérsékletét – is beépítették az elemzésbe. Ennek eredményeként sikerült elkezdeni annak meghatározását, hogy mely környezeti feltételek késztetik a denevéreket arra, hogy elinduljanak a tavaszi költözésre. Úgy tűnik, az állatok előre érzik a melegedést, ami lehetővé teszi számukra, hogy „vitorláznak” a melegfrontok előtt tolódó levegőtömegeken.

A kutatók szerint ha ez alapján meg lehet jósolni, hogy a denevérek mikor indulnak nagyobb számban, az például segíthet a szélturbinák üzemeltetőinek abban, hogy tudják, mikor és hol kell átmenetileg leállítani a rendszereket, hogy a denevéráldozatok számát a lehető legkisebbre csökkentsék.

Az eredmények kiegészítik a múlt hónapban a Movement Ecology című folyóiratban megjelent tanulmányt, amely megállapította, hogy egy másik vándorló denevérfaj, a durvavitorlájú törpedenevér (Pipistrellus nathusii) szintén vitorlázik a melegfrontokon, amikor átkel a La Manche-csatornán Európába. A kutatócsoport megállapította, hogy ez több mint kétszeresére növeli az állatok sebességét.

„Sokaknak az az elképzelésük a denevérekről, hogy néhány állat szürkületkor kiszökik a barlangjából, megeszik néhány szúnyogot, esetleg vért szív, majd visszatér üregébe” – mondja Michael Ryan, a Texasi Egyetem evolúciós biológusa. „Holott az életük ennél sokkal összetettebb.”