Az elektromos autók elterjedésének egyik korlátozó tényezője, hogy elég sokáig tart, amíg feltöltődik az akkumulátor. Otthoni körülmények között ez 8–12 órát is igénybe vehet, de a leggyorsabb töltőállomásokon is nagyjából 30 percbe telik, mire 80 százalékos töltöttséget ér el az akku, ami még mindig jelentősen hosszabb egy benzinkutas tankolásnál. Városi környezetben, ha kellően sok a töltőállomás településen, persze nyilván át lehet arra állni, hogy nem akkor tankolunk, miközben éppen megyünk valahová, hanem addig töltődik a kocsi, amíg éppen valami mást csinálunk, dolgozunk, ügyet intézünk stb.

De ettől még nyilvánvalóan lenne igény a gyorsabb töltésre, ezért is tűnik nagyon ígéretesnek a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatóinak fejlesztése, amellyel a szakértők kísérletei szerint 10 perc alatt elérhető a 80 százalékos töltöttség, ami durván 300 kilométerre elég. A hasonlóan gyors töltéssel a piacon lévő akkuk esetében az a probléma, hogy lítium ilyenkor fokozottan hajlamos feloldhatatlan lerakódásokat képezni a negatív elektróda felületén, ami lerövidíti az akku élettartamát.

A szakértők viszont rájöttek egy trükkre, amivel ez a probléma minimálisara csökkenthető: olyan magas hőmérsékletre hevítik töltés közben az akkut, hogy a lítium ne tudjon lerakódni. A teória tesztelésére fogtak néhány kereskedelmi forgalomban kapható ipari akkumulátort, és pár mikron vastagságú nikkelfóliát helyeztek ezekben az elektródarétegek közé. Erre azért volt szükség, hogy gyorsan, mindössze 30 másodperc alatt egyenletesen fel tudják melegíteni az elektródát, gátolva azon a lítium lerakódását.

 

Galéria megnyitása

Az összeállítást 40, 49 és 60 °C-on tesztelték, miközben egy kontrollakku 20 °C-on töltődött. Utóbbi mindössze 60 töltési ciklusig bírta a gyors töltést, mielőtt a lítiumlerakódás komoly gondokat kezdett okozni teljesítményében. A 60 °C-ra melegített akkut viszont 2500-szor feltöltötték, és továbbra is remekül működött. Ez az elektromos autók kapcsán átváltva nagyjából 14 év használatot vagy 750 ezer kilométert jelent.

A kísérlet ráadásul cáfolja azt a régi feltevést is, hogy a lítiumakkukat semmiképp sem szabad magas hőmérsékleten tölteni, mert attól degradálódni kezdenek azok összetevői: úgy tűnik, hogy a rövid ideig tartó felmelegítések több előnnyel járnak, mint hátránnyal. A kutatócsoport azt reméli, hogy némi finomhangolással tovább csökkenthetik a töltési időt, így az akkuk akár 5 perc alatt is feltölthetők lehetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

72 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
koti02
koti02
2019. nov. 2. 8:41
#5

Majdnem mindegy mivel mennek a járműveink, mert a probléma igazi forrása a közlekedési modellben van, ami már több mint 100 éve tartja magát. Ez pedig a kapitalista társadalom hozadéka. Meg kell szüntetni teljesen a személyi forgalmat, senki ne tarthasson autót és ne furikázhasson kedvére. Sok idióta még száz métert sem képes gyalogolni hogy lemenjen a boltba, az ilyenek nem érdemlik meg hogy kocsijuk legyen. Csak akkor lehessen autód ha a munkavégzés ezt megköveteli, lásd mentősök, rendőrök, futárok, stb. Mindenki másnak ott a tömegközlekedés és kerékpár. Az utak is kevésbé kopnának és a halálos balesetek is töredékére csökkennének.

axe
axe
2019. nov. 2. 18:53

@koti02  ja kifelejtettem, fizetést sem kapsz, kiszámolják a fejadagod ami elég ahhoz, hogy 16órát dolgozz 8órát aludjál, kiszámolják mibe van az életbentartásodhoz elég tápanyag meg minden és akkor egyfajta moslékot kapsz, és röviden ennyi a történeted, iskolába 2évet kellene járnod hogy a sorra megfelelő legyél a legautomatizáltabb dolgokhoz, sőt még buszt sem kellene használnod mert lakhatnál a munkahelyeden, és véget ért a történet, jaaa fegyvereket azért gyártanánk, hogyha mégis megunnad visszatereljük a helyes útra ne kallódjanak el a gondolataid

axe
axe
2019. okt. 31. 17:41
#4

BiroAndras: https://www.youtube.com/watch?v=72Bn-26uNlI a villanyautózás SEMMIT nem javít a környezeten, közvetve meg hatalmas károkat okoz, ne legyél te is sötétzöld. MINDENKI FIGYELMESEN HALLGASSA VÉGIG AZ EGÉSZET, ÉS ÉRTELMEZZE MIT MAGYARÁZ, de amikor a hajóforgalmat említettem lentebb arra senki nem írt semmit, pedig direkt kíváncsi lettem volna rá észreveszi-e, hogy direkt írtam bele, holott nagyon szennyez, sötétzöldek vagytok, akik európa tönkretételét szorgalmazzák a "környezettudatosságukkal"

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 6. 16:14

@axe

Lehet, de ez nem változtat azon, hogy az elektronika sokkal megbízhatóbb, mint a mechanika.

axe
axe
2019. okt. 31. 15:40
#3

"A 60 °C-ra melegített akkut viszont 2500-szor feltöltötték, és továbbra is remekül működött. Ez az elektromos autók kapcsán átváltva nagyjából 14 év használatot vagy 750 ezer kilométert jelent." ha ez marad, vagy jobb lesz, addig inkább busszal járok amíg nem lesz pénzem elektromos autóra, nem veszek olcsóbb kisautót szalonból most, hanem valami normális elektromosat késöbb

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 5. 11:24

@Bihus

Azért a 60 lóerővel vitatkoznék. Annyival már egy picit meredekebb emelkedő is problémás és ha meg is van pakolva az autó, akkor már fel sem megy. És sok forgalmi helyzet van, ahol a gyorsulás növeli a biztonságot is. Például az előzés ilyen, minél gyorsabban be tudod fejezni, annál kisebb távot kell belátnod hozzá. Aztán ilyen a forgalomba besorolás is. Minél hamarabb fel tudsz gyorsulni a kívánt sebességre, annál kisebb eséllyel szállnak beléd hátulról.

Nyílván ahhoz, hogy kihasználd az autó erejét, rendesen kell tudni vezetni, ami nem mindenkinél van meg, de biztosan nem 90% ez a réteg. Az én tapasztalatom alapján inkább 10-20% az aki indokolatlanul lassan vezet és sokat bénázik. Mindenki más ki tudja használni az autója erejét, ha van. És különösen igaz ez az elektromos autók esetén, mert azoknak a gyorsulása sokkal kiszámíthatóbb és motorhang meg vibráció nélkül kevésbbé ilyesztő is.

BiroAndras
BiroAndras
2019. okt. 31. 14:22
#2

Az majdnem teljesen mindegy, hogy otthon mennyi idő alatt töltődik fel az autó, mert úgyis alszik közben az ember, és egyébként sem nulláról kell tölteni, csak a napi fogyasztást kell pótolni.

Még útközben se akkora gond a töltés, mert a tankolással ellentétben itt nem kell végig az autó mellett szobrozni, hanem hasznosan lehet eltölteni az időt, és bónuszként közben nem kell büdös és mérgező gázokat belélegezni.

A Tesla Model 3 egy 250kW-os töltőn 15 perc alatt 10%-ról 70%-ra töltődik, ami kb. 300km plusz hatótávnak felel meg. És így is kibír legalább fél millió kilométert az aksi.  A jövőre megjelenő következő verzió pedig már másfél milliót fog kibírni. Ehhez képest ez a fejlesztés nem olyan nagy szám.

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 16. 21:55

@BiroAndras

Találtam egy 1000km-es utat, ami nagyon részletesen dokumentált a srác. https://www.youtube.com/watch?v=bJ7z_-zYUXs

axe
axe
2019. okt. 31. 14:20
#1

alakul

Vissza az oldal tetejére